Magamraismerő

Írja: Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

A jól evő gyerek „hozzávalói” 1.


Az elmúlt években az egyik leggyakoribb probléma, amellyel a csecsemős- és kisgyermekes családok felkerestek, az a gyerekük evési, táplálási nehézsége, komolyabb esetekben pedig a már régóta tartó, rögzült evészavara volt. Szembetűnő volt az, hogy legtöbbjüknél semmiféle szervi ok nem állt a táplálási nehézség hátterében. Vagyis jellemzően egyébként egészséges, más területeken és helyzetekben legtöbbször jól funkcionáló kicsikről volt szó.

Az a tapasztalatom, hogy az evési problémákkal küzdő családok kisebb része az, ahol az étel, az evési helyzet elutasításának hátterében megterhelő élethelyzet, esetleges veszteségélmény, vagy más komolyabb lelki tényező áll. Náluk a krízishelyzetre adott reakcióként, pszichoszomatikus tünetként jelenhet meg a táplálási probléma.

Az esetek zömében szerencsére semmiféle krízishelyzet vagy megterhelő probléma nem áll az evési, táplálási nehézségek mögött. Ezeknél a gyerekeknél és családoknál sok esetben az evéssel kapcsolatos elvárások, sztereotípiák, szokások, az evési helyzetek körül felkorbácsolódó indulatok, „határtalanságok” vagy olykor határsértések következményeként jelenik meg a gyermek elutasító viselkedése, vagy bármely, szokatlan magatartásbeli mintázata. Sokszor az evés körüli irányítás, kontroll kérdése, nevezetesen szülői kézben tartása és át nem engedése az, ami egyértelműen hatással van a gyerek evésére.  

A szülő-csecsemő/kisgyermek konzultációk tapasztalatai alapján kikristályosodott számos olyan tényező, amely alapvetően fontosnak tűnik abban, hogy egy csecsemő vagy kisgyermek bizalommal forduljon az ételekhez, az evési helyzetek pedig pozitív, a testi jóllakottságon túl lelki jóllakottságot is nyújtó élmények legyenek a számára.

Mindezt kiegészítve a saját négy gyerekem mellett összegyűjtött, összesen már több évtizednyi táplálási, főzési, dietetikai, konyhatechnikai, gasztronómiai és egyéb tapasztalattal és élménnyel egy egészen hosszú (de korántsem teljes) lista kerekedett, amelyet most örömmel, több részletben adok közre.

 

Elöljáróban:

  • Az evés nem (ló)verseny, nem meccs, nem próbatétel, nem teljesítménytúra!
  • Az evési, etetési helyzetekre különösen igaz: fő a rugalmas következetesség!
  • Legyen az étkezéseknek megfelelő helye, de az étkezőasztal ne váljon hadszíntérré!
  • Legyen az étkezéseknek megfelelő ideje: a gyerek számára viszonylag jól kiszámítható, a szülők számára pedig tervezhető, de rugalmas módon. Szerencsés, ha nincs az étkezésekkel kapcsolatos „kőbe vésett szabály”. Ezekről sejthető, hogy előbb-utóbb betarthatatlanná válnak, megdőlnek. Ha viszont foggal-körömmel ragaszkodunk hozzájuk, komoly konfliktusok forrásai lehetnek. A rugalmas forgatókönyv szerint zajló étkezések viszont valamennyi családtag számára testileg és lelkileg is feltöltő, a családot összetartó, közös élmények lehetnek.

Aztán:

  • Szerezzük be együtt az étkezések hozzávalóit! Járhatunk együtt a piacra, a közértbe! Hadd válogasson a gyerek, hadd pakoljon ő a táskába (még ha nem is hibátlan, tökéletes paradicsomokat, banánokat, almákat, egybeket választ). Engedjük, hogy megszaglássza, megtapogassa a zöldségeket, gyümölcsöket! Ha lehet, kóstolhasson is a piaci portékákból! Közben megbeszélhetjük, miből milyen étel készül majd.
  • Régi sztereotípia, hogy a konyha az anya felségterülete. Az apa és a gyerekek is részt vehetnek a konyhai teendőkben. Ahogy a gyerekünk fejlődik, úgy vezethetjük be őt fokozatosan a konyhai feladatokba (is). Az egyszerűtől kezdve egészen a bonyolultabb tennivalókig. Ez bármi lehet, ami evés előtti vagy étkezés utáni feladat. Bepakolás a hűtőbe, vagy éppen ki. Ugyanígy a mosogatógép esetében. Az élelmiszerek előkészítése, tisztítása, pucolása stb. Megterítés vagy az asztal leszedése. A lista, mint tudjuk, végtelen… Ilyenkor viszont fontos, hogy ne szóljuk le, ne javítsuk ki, ne vegyük ki a kezéből! Azt a feladatot, amit rábíztunk, hadd végezze el önállóan. Viszont ha segítséget kér, segítsünk neki! Minden kisgyerek lelkes, ha segíthet, ha egyenrangúnak, fontosnak, kompetensnek érezheti, élheti meg magát egy-egy helyzetben. 
  • Ne féljünk a törékeny vagy az éles tárgyaktól sem! Inkább mutassuk meg, mivel hogyan bánjon, semmint kikapkodjuk a kezéből vagy megtiltsuk neki! Meglepően hamar megtanulják a gyerekek, hogy melyik tárgyhoz hogyan nyúljanak, hogyan bánjanak vele.
  • Ezzel párhuzamosan, ha érdekli, mind jobban bevonhatjuk őt az ételek elkészítési folyamatába is. Ha nem is tud praktikusan segíteni, attól még nagyon is érdekelheti, hogy mi zajlik a fazékban, mit művel a mixer, vagy éppen hogyan készül a palacsinta.
  • A kicsiknél még nagyjából mi határozzuk meg és állítjuk össze az étrendet, de a nagyobbacskának lehet beleszólása a családi menübe. Persze lehet, hogy nem mindig fogára való étel készül, de egy többtagú családban van, hogy kompromisszumot kell kötnünk. Nem lenne igazságos, ha mindig csak azt készítenénk, amit egy ember óhajt. Ha tudjuk, hogy mihez van otthon elegendő alapanyag, akkor feltehetjük számára úgy a kérdést, hogy „melyik legyen holnap, A vagy B étel?”. De az is egy lehetőség, hogy bizonyos napokon ő választ szabadon, máskor meg mondjuk a tesó, az apa vagy az anya.
  • A fentiekből következik, hogy jó, ha az étkezések idejének, helyének, körülményeinek meghatározása, alakítása és a menü összeállítása rugalmas szülői döntés eredménye. Az viszont, hogy akkor, ott és abból az ételből mennyit eszik meg a gyerekünk, az már az ő döntése kell, hogy legyen!
  • Kapjon a gyerekünk elegendő időt arra, hogy a saját tempójában fogyassza el az ételt. Ha ez lassan megy, ne siettessük! Ha viszont gyorsan végzett, akkor ne kelljen feltétlenül még hosszú percekig ott ülnie, és kivárnia, amíg mindenki végez. Természetesen, ha jól érzi magát, és szívesen elüldögél még a többiekkel az asztalnál, akkor maradjon! De ha mehetnékje van, engedjük el az asztaltól. Ha pedig azt látjuk, hogy a lassú tempójú evés inkább játékba, maszatolásba ment át, akkor laza könnyedséggel, egy „kedves egészségedre” felkiáltással nyugodtan bontsunk számára asztalt!
  • Ne szaladgáljunk utána egy-egy falattal, ne tömjük belé „csak a mama/papa/apa/anya kedvéért” mondatok kíséretében az ételt, ne fenyegessük, ne büntessük amiatt, mert SZERINTÜNK keveset evett! Minden egészséges csecsemő- és kisgyerek pontosan el tudja dönteni, hogy mennyit szeretne enni, feltéve, ha rábízzuk. Pontosan annyit, amennyire éppen éhes…
  • Ha az étkezések között megéhezik, és emiatt enni kér, ha lehet, ne hajtsuk őt el azzal, hogy „majd egy óra múlva lesz ebéd, bírd ki addig”. Magunkat ismerve, mi sem mindig pont ugyanakkor és ugyanannyira éhezünk meg, és nem eszünk minden egyes étkezésnél pontosan ugyanannyi ételt. Azt, hogy mikor és mennyire éhes a gyerekünk, csak ő maga érezheti, senki más. Mi tényleg jobban tudjuk, hogy neki mikor és mennyire kell megéheznie? És legfőképpen: mennyit kell ennie ahhoz, hogy jóllakjon? Szóval attól, ha például ebéd előtt ő már éhes, és kap pár falat zöldséget/gyümölcsöt, majd az ebédből (szerintünk) esetleg „kevesebbet eszik, mint kellene”, vajon származik-e a gyerekünknek baja? Vagy abból, ha egy órával előbb ebédelünk? Nem valószínű. De előnye mindenképpen.
  • Mindezekből érthető, hogy szerencsés, ha az evési helyzetekhez nem tapad semmiféle elvárás, teljesítmény és legfőképpen: indulat. Az evésért ne járjon dicséret, a nem-evésért pedig ne járjon büntetés! Csakis elfogadás és tiszteletben tartás, hogy ő most csak ennyit és így…
  • Amikor csak lehet, üljünk le együtt enni. Az azonban nagyon nem mindegy, mit lát tőlünk a gyerek eközben, és milyen mintát fog ő maga követni az evési helyzetek során. Például ha mi folyton rohanunk és állva bekapunk valamit, két perc alatt tüntetve el egy komplett ebédet, akkor hogyan is várhatnánk el, hogy a gyerek nyugodtan üljön, és békésen falatozzon?! Ha kettesben vagyunk a kicsivel otthon, akkor is érdemes minél többször úgy alakítani az étkezéseket, hogy együtt üljünk le enni vele. Lehet, hogy szívesebben tennénk mindezt egyedül, amikor ő például alszik, de hosszú távon mindenki számára jobb lehet, ha együtt költjük el az ételt. Ha pedig mindenki otthon van, alakítsuk minél többször úgy, hogy az egész család együtt étkezzen! Ennél már csak az az ideálisabb, ha együtt készül el az étel, együtt terítünk meg és utána együtt tesszük rendbe az étkezőasztalt és a konyhát is.
  • A közös étkezés, mint élmény lehet feszültségmentes, pozitív, feltöltő, már ha teszünk érte. Ez pedig a mi dolgunk és felelősségünk. Ha eddig rohanvást, kapkodva, rapszodikusan étkezünk, akkor elképzelhető, hogy ez nem lesz könnyű feladat. De most mi is tanulhatunk valami újat, és számtalan jó élménnyel lehetünk gazdagabbak.
  • Jó dolog, ha az etetőszék közvetlenül az étkezőasztal mellé húzható, és a gyerekünk tányérja, pohara is az asztalra kerül. A tálcás etetőszék kezdetben kényelmesebb lehet nekünk, de a közös élmény egészen más, ha a gyerek is egyenrangú asztaltársként ehet velünk. Ha már elég nagy és ügyes hozzá, akkor cseréljük le a „zárt” etetőszéket egy olyan magasított székre, amelyre önállóan képes a gyerek felmászni és egyedül le is száll onnan, étkezés közben pedig stabilan, biztonságosan megül rajta.
  • Az étkezőasztal nem színpad, nem mozi és nem játszótér vagy játszóház. Szerencsés, ha az asztal az étkezéseknél azt a funkcióját tölti be, amelyre hivatott. Az etetés/evés közbeni játék, mesenézés, tabletezés hosszú távon tutibiztos öngól. Lehet, hogy most öt kanállal többet eszik, de vajon mi lesz egy hónap múlva? A képernyőre tapadó tekintetű gyerek etetésének vagy evésének semmi köze a normális táplálkozáshoz. Ez szinte egy módosult tudatállapotban végrehajtott, kevéssé kontrollált energiabevitel. Megtömés és betömés. Aki próbálta, az tudja, hogy ilyenkor jóformán mindenféle élvezeti érték nélkül tűnik el az étel a tányérról. Akár úgy, hogy nem emlékszünk az evés folyamatából szinte semmire. Filmszakadás… Ebből következik, hogy azt sem vesszük észre, hogy vajon csak annyit ettünk-e, amennyi ahhoz kellett, hogy éppen jóllakjunk, vagy annál sokkal többet. A kontroll nélküli evés következményei pedig jól ismertek.
  • Ha a feszültségeinket, szorongásainkat evéssel oldjuk, indulatainkat rendszeresen evéssel vezetjük le, ha a bánatunkat is az ételbe fojtjuk, érdemes végiggondolni, milyen stressz- és indulatkezelési mintákat adunk ezzel a gyerekünknek. Gondoljuk végig, hogyan lehetne másképp. Ha másként nem megy, kérjük szakember segítségét.
  • Ha az egész napi stresszt rendszeresen az étkezőasztalnál zúdítjuk a másik nyakába, ha fennhangon kritizáljuk és minősítjük a párunkat (vagy éppen a gyerekünket), hogy hogyan és mennyit eszik, vagy ha az evéssel kapcsolatban szorongást keltünk a gyerekben („ha ilyen keveset eszel, elfogysz”, „éhen fogsz halni”, „ilyen kicsi maradsz” és a többi…), ne lepődjünk meg, ha az étkezési helyzetek ellen előbb-utóbb a gyerekünk tiltakozni fog és igyekszik elkerülni azt, hogy részt kelljen venni ezekben. A mi szülői felelősségünk az, hogy milyen hangulatot, légkört teremtünk az étkezőasztal körül. Ha pedig a gyerekünk nyafog, nyűgösködik az asztalnál, a mi dolgunk szabályozni ezeket a helyzeteket.
  • Sok szülő félelemmel lép be először egy étterembe, vendéglőbe vagy kávézóba a babával vagy egy kisgyerekkel. Ha a baba születése előtt szívesen jártunk, nem kell lemondanunk az élményről ezután sem. Akár már születésétől fogva vihetjük őt is. Amilyen könnyen hozzászoknak a kicsik az otthoni étkezésekhez, ugyanilyen jól képesek alkalmazkodni az „idegen helyen”-evés közegéhez. Egyre több gyerekbarát vendéglátóhely működik már, de az sem feltétlenül gond, ha nem erről híresek. Az a tapasztalatom, hogy szülőként sokszor több szorongás van bennünk ezzel kapcsolatban, mint amennyi galiba aztán odabent történik. Viszont minél több szorongással megyünk be vele, nem meglepő módon annál több galiba történik. Szóval, csak lazán!

Legközelebb innen folytatjuk, tarts velem akkor is!

 

  • Ha problémát érzel a gyermeked evésével kapcsolatosan, ami néhány héten belül nem szűnik, vagy úgy érzed, hogy nem tudod higgadtan, rugalmasan, elfogadóan és türelmesen kezelni a kialakult helyzetet, akkor érdemes mielőbb szakember tanácsát, segítségét kérni.
  • Az egészen kicsik (0-3 éves korig) táplálási problémáival, az evés kapcsán mutatkozó nehézségekkel szülő-csecsemő/kisgyermek konzulenst bátran kereshetsz. A nagyobbak evészavaraival kapcsolatban kérheted családterapeuta segítségét.

 

Ha magadra, magatokra ismersz, ha hasonló nehézségekkel küzdötök, gyermekorvosként, szülő-csecsemő/kisgyermek konzulensként és családterapeuta-jelöltként a segítségetekre lehetek. Személyes konzultációra a 30--es telefonszámon tudsz időpontot egyeztetni velem Budapestre.

Ha úgy érzed, szülői szerepedben bizonytalan vagy, nehézségeid vannak a hétköznapok levezénylésével, úgy érzed, elfáradtál, támogatást keresel, segítséget kérsz, vagy csak meghallgatásra vágysz, lehetőséged van személyes találkozóra, konzultációra velem Budapesten, a II. kerületben. Párkapcsolati problémák, a családi élet nehézségei, a harmónia felbomlása esetén is keressetek bátran!

Ha csecsemőtöknél, kicsi vagy nagyobb gyermeketeknél alvási, táplálási, viselkedésbeli problémákat észleltek (sírósság, nyugtalanság, erős dacosság, „hiszti”, testvérféltékenység, agresszivitás, szorongás, félelem az elválástól), nem hízik, hasfájós, és próbálkozásaitok a problémák megoldására eddig nem jártak sikerrel, a konzultáció és terápia szintén segítségetekre lehet. Erre is a 30--es telefonszámon foglalhattok időpontot.

További részletek: http://www.babamamaharmonia.hu

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna