Magamraismerő

Előző bejegyzésemben már írtam arról, hogy a csecsemő- és kisdedkori evési, táplálási problémák nagyobb részében szerencsére semmilyen szervi ok vagy betegség nem áll a háttérben. Ennek ellenére minden esetben fontos az, hogy a gyermeket orvosi szempontból (például fejlődésneurológia, gyermekneurológia, gasztroenterológia, allergológia stb.) kivizsgáljuk, és kizárjuk, illetve felismerjük az evészavar mögött meghúzódó esetleges betegségeket, kórállapotokat.

Viszont attól még, ha egy csecsemőnél, vagy totyogónál igazolódik például egy ételallergia vagy egy reflux, könnyen lehet, hogy a konkrét táplálási problémát, az ételek elutasítását nem önmagukban ezek az állapotok idézik elő, hanem ehhez társulnak a szülői félelmek, olykor az orvosi előírásokkal, elvárásokkal kapcsolatos szorongások. Ilyen esetekben is sokat segíthet egy szülő-csecsemő/kisgyermek konzulens komplex látásmódja és támogatása.

Azok a családok, akik gyerekük komoly evészavarával küzdenek, esetenként komplex, team-munkában megvalósuló támogatást igényelnek (például gyógypedagógus, gyógytornász, konduktor, pszichológus, pár- és családterapeuta, különböző szakterületek orvosai stb.).

Gyakran merül fel az a kérdés, hogy mi is számít evészavarnak, táplálási problémának. Nem kérdés, hogy az étel masszív elutasítása, a gyakori hányások, az ehhez társuló gyarapodási nehezítettség, fogyás egyértelműen ezt jelzi. Ha kevésbé súlyosak és markánsak a tünetek, de tartósan fennmaradnak és/vagy romló tendenciát mutatnak, az a helyzet is segítségért kiált.

Amíg a gyermek elfogadhatóan gyarapszik, láthatóan jól van, és jól fejlődik, akkor is minden olyan helyzet, amelyet a szülők problémásnak, nehéznek, stresszel telinek, frusztrálónak élnek meg, és tehetetlennek érzik magukat benne, szintén külső segítség bevonását sürgetheti. Ennek megítélése a család, a szülők kompetenciája. Ha a szorongást keltő etetési helyzetek rendszeresen követik egymást, és néhány hét alatt nem oldódik meg ez a kérdés, vagyis láthatóan nem átmeneti jelenségről van szó, érdemes szakemberhez fordulni.

És akkor jöjjenek a további „hozzávalók”, vagyis mit tehetünk mi, szülők azért, hogy a gyerekünk szívesen, élvezettel, „jól” egyen.

Bevezető gondolatként:

• Az evésre, mint annyi minden más helyzetre is érvényes az, hogy mindennél többet számít a mi személyes, szülői minta- és példamutatásunk. Cselekedhetünk és viselkedhetünk bárhogy, viszont ne csodálkozzunk a gyerekünk reakcióján!

Aztán:

• Amikor szülővé válunk, sok minden más mellett arról is érdemes előre beszélgetni a párunkkal, hogy milyen az ő viszonya az egyes ételekhez, a hozzáállása az evési helyzetekhez. És arról is, hogy hogyan képzeli el majd a közösen eltöltött étkezéseket. Ha korábban tényleg rohanvást vagy rapszodikusan ettünk, ha ritkán ültünk le együtt enni, akkor talán érdemes erről is beszélni. Ha ez az étkezési habitus számunkra megfelelő, és úgy érezzük, hogy jó lesz a gyerekünknek is, akkor próbálkozhatunk ezzel. Ha viszont gyerekkel együtt ez már láthatóan nem működik, akkor vizsgáljuk felül közösen, hogy hogyan lehetne másképp. Oly módon, amely mindenki, de elsősorban a gyerek számára elfogadható és komfortos legyen.
• Ahogyan más helyzetekben, az étkezések kereteit is jó, ha mi, szülők határozzuk meg. Kevés, rugalmas, de mégis kiszámíthatóságot nyújtó szabályra szükség van. Ezeket viszont mi alkotjuk meg, ahogyan a családunknak a legjobb, a leginkább működőképes. Ne a külső elvárások irányítsanak!
• Fontos, hogy szülőként itt is hitelesen, önazonos módon viselkedjünk és nyíltan kommunikáljunk. Ha például mi nem rajongunk egy ételért, azt nyugodtan megmondhatjuk, de ettől még a gyerekünk megkóstolhatja és szeretheti is.
• A hozzátáplálás kezdetétől érdemes a fokozatosságra törekedni, a gyerekünk igényeit, ritmusát, fogadókészségét maximálisan figyelembe véve. Ne rohanjunk, csak azért, mert mondjuk más babája már előrébb tart és többfélét eszik. Ne versenyezzünk!
• Nagy különbségek lehetnek az egyes gyerekek között. Van, aki már elsőre elfogad egy bizonyos ételt, míg a másik baba csak többedik próbálkozásra, el-elutasítva ez egyes ízeket. Itt is lényeges a rugalmasság és a türelem. Ha valamit nem fogad szívesen, várjunk vele, és próbáljuk meg később. Ha viszont láthatóan nagyon érdeklődő a babánk, akkor se siessük el a hozzátáplálást. A változatos étrend kialakítása és elérése egy hosszú folyamat eredménye, nem kell néhány hét alatt elérni.
• Figyeljük és vegyük fel a baba táplálkozási ritmusát. Vannak csecsemők, akik olyan gyorsan nyitják a szájukat az újabb falat után, hogy nem győzzük adni az ételt. Míg mások lassan, komótosan nyammognak. Fogadjuk el, kövessük a tempóját, ne siettessük! Mindig várjuk meg, míg ő maga nyitja a száját a következő falatért, ne mi tuszkoljuk bele a kanalat. Azt is várjuk ki, hogy nyugodtan lenyelhesse a falatot! Így néhány nap alatt szépen össze tudunk hangolódni a kicsivel, megismerhetjük a különféle jelzéseit.
• Ha azt tapasztaljuk, hogy problémát okoz számára a kanállal történő evés, ha a nyelvével rendre kitolja az ételt, ha úgy tűnik, „nem tud mit kezdeni” ezzel a módszerrel, ha nehezen megy a nyelés, emiatt fuldoklik, öklendezik, akkor kérjük ki szakember véleményét! Ha pedig az egyes ételekkel van problémája, például kiütéses lesz, vagy hasfájás, hasmenés, hányás mutatkozik, konzultáljunk a gyerekorvossal vagy a védőnővel!
• Ahogy telik az idő, egyre többször készíthetünk a miénkhez hasonló ételt a számára, még akkor is, ha nem pont ugyanazt kapja. A legújabb ajánlások szerint az első hónapok és életévek táplálása hosszú távon meghatározza a gyerekünk egészségi állapotát. Vagyis az alapanyag lehet ugyanaz, az elkészítés módja, a fűszerezés, az egyéb hozzávalók már nem feltétlenül. De ha a család nagyobb tagjai is szívesen fogyasztják azzal az elkészítési móddal az ételt, ahogyan a kicsinek szántuk, az a lehető legegyszerűbb (és legegészségesebb) helyzet.
• Kezdettől lehet ahhoz igazítani a gyerekünk étkezéseit, ahogyan mi azt már korábban kialakítottuk és megszoktuk: ha például nem szeretünk sokat pepecselni a konyhában és mondjuk rendszerint egy tápláló, gazdag főételt készítünk csak, vagy egy levesből és egy főételből áll a menü, nyugodtan maradhat ez így. A gyerekünk könnyen hozzászokik ehhez, ez lesz számára a természetes. Ő nem várja el azt, hogy négyfélével kínáljuk és órákat álljunk a konyhában. Ezek a helyzetek egy folyamat eredményeként alakulnak ki, amelynek mi, szülők is nagyban a részesei vagyunk.
• Előfordulhat, hogy egy-egy alkalommal nem kér a kicsi a neki szánt ételekből. Ilyenkor semmi baj nem származik abból, ha egy alternatívát felkínálunk neki. A nehézségek gyakran akkor kezdődnek el, amikor az egy alternatívából kettő lesz, majd három és így tovább. Egy jellemzően jó étvágyú, jól evő gyereknél jusson eszünkbe az is, hogy azért utasítja el adott pillanatban az ételt, mert talán nem is éhes. Ilyenkor nem biztos, hogy az a célravezető megoldás, hogy addig kínáljuk újabb és újabb ételekkel, amíg végre valamit megeszik (és sokszor általában a fogára valót). Ha a felkínált egy vagy kétféle ételt nem kéri, érdemes várni, és kis idő múlva megkínálni őt újra. Akár ezekkel az ételekkel. Ha emiatt kimarad egy étkezés, semmi probléma nem lesz belőle. Mi magunk sem eszünk menetrend szerint napi ötször, ugyanúgy, ugyanannyit.
• Könnyű elindulni azon az úton, hogy ha éppen nem kér belőle, akkor addig kínáljuk még egy-két-háromféle étellel, amíg végül eszik valamit. Mindegy hogy mit, csak egyen végre valamit. Az a tapasztalat, hogy minél többedik étel következik, annál valószínűbb, hogy a kedvencét, de legalábbis olyan ételt kínálunk, amiről tudjuk, hogy biztosan megeszi. És jellemző módon ezekkel legtöbbször mi, szülők sem értünk egyet, nem örülünk a helyzetnek, de legalább evett valamit, még ha ez joghurt, puding, sütemény vagy tejszelet is.
• Ha viszont nálunk alapvetően az a szokás, hogy egy étkezéshez többféle ételt is készítünk és kínálunk, akkor ez lesz, ez lehet a gyerekünk számára a természetes. De ettől még teljesen jól elfogadja azt is, hogy például a nagyszülők másképp csinálják, vagy esetleg az oviban, bölcsiben csak egyféle étel van a menüben.
• Ne pakoljuk zsúfolásig tele a tányérját! Egy hatalmas adag étel ijesztő lehet egy kisgyerek számára, főként akkor, ha elvárás, hogy egyen meg mindent, vagy ha nem veszik jó néven, ha ételt hagy a tányérján. Sőt, amint lehet, szedhessen ő magának! Ne várjuk el tőle, hogy maradéktalanul egyen meg mindent, amit a tányérjára raktunk!
• A nagyobb gyerekünknek se legyen kötelező megenni mindent, amit ő maga szedett a tányérjára. Viszont elmondhatjuk neki, hogy elsőre próbáljon meg kevesebbet szedni, és ha ezután is éhes, természetesen vehet még.
• Amint lehet, engedjük a gyerekünknek, hogy ő maga szedhessen ételt magának. Mi kínáljuk, ő pedig választhasson vagy vehessen. Két és fél-három évesen már ügyesen tudnak például a levesből vagy a főételből is szedni maguknak. Természetesen arra vigyázzunk, hogy ne legyen forró az étel! Kezdettől kaphat szalvétát a tányérja mellé, így nagyon hamar szokásává válik annak használata is.
• Az evés előtti és utáni kézmosás fontossága szerintem nem kérdés, ez is nagyon hamar részévé válik az életüknek, szokásukká alakítható.
• Mindig a gyerek legyen a szemünk előtt, őt figyeljük, ne pedig a tányérjáról hiányzó ételmennyiséget! Egyértelműen jelzik, ha eleget ettek és nem kérnek többet. Ugyanez érvényes a kisebbekre is. Ne az anyamell feszességéből, a cumisüvegből aktuálisan elfogyasztott tápszermennyiségből, egy napi súlygyarapodásból, a kakis és pisis pelenkák számából és azok súlyából vonjunk le hosszú távú következtetéseket. Ha a baba láthatóan jól van, élénk, fejlődik és gyarapszik, nincs ok aggodalomra. Ha viszont „más, mint a megszokott”, kedvetlen, nyűgös, sírós stb., a súlygyarapodása vontatott vagy stagnál, rendre elutasító az étkezéseknél, járjunk utána a dolognak!
• Sose fenyegessük, zsaroljuk, manipuláljuk a gyereket az étellel! A kedvenc étele ne jutalom vagy feltétel legyen, ne azért kapja, mert valamit jól csinált, mert jól viselkedett, vagy mert megette a „nemszeretem” ételt! És fordítva: ne büntessük azzal, hogy például nem kaphat desszertet (amiről pedig tudja, hogy az ebéd egyik fogása lesz), mert nem ette meg a főételt! (Ahogyan korábban írtam, a menüt mi állítjuk össze, és a desszertet is mi tesszük ebbe bele…)
• Ne nehezteljünk rá azért, mert nem evett a főztünkből, még akkor se, ha mi magunk egész délelőtt a konyhában sürögtünk-forogtunk.
• A hozzátáplálás kezdetétől fogva legyen lehetősége a babának megismerkednie az ételek íze, látványa és illata mellett azok állagával, konzisztenciájával is. Legyen számára elérhető távolságban az az étel, amit éppen kap. Legyen lehetősége belenyúlni a tányérba, megfogni, megtapintani az ételt, legyen lehetősége kézzel enni. Valószínűleg hamar eljön az a pillanat, amikor megpróbálja a szájába tömni, amit megfogott. Az viszont biztos, hogy ez elsőre nem mindig sikerül, sőt másodjára, harmadjára stb. sem. Vagyis: maszatolni fog. Nem baj, hadd maszatoljon! Minél többet és minél szabadabban, kötetlenebbül próbálkozhat, annál hamarabb eljön az az idő, amikor önállóan, tisztán, maszatolás nélkül, szívesen és ÉLVEZETTEL eszik.
• Lehet, hogy kezdetben még mi kanalazzuk az ételt a szájába, de hamarosan, sőt lehet, hogy már kezdettől egyre többször kiveszi az evőeszközt a kezünkből, és láthatóan szívesen megpróbálkozna saját maga. Vegyünk elő még egy kanalat, hogy önállóan próbálkozhasson.
• Ne lepődjünk meg, ha a kicsi egy idő után éppen olyan tányérból és pohárból kéri az ételt, mint amilyenből mi, a szülei vagy a család többi tagja eszik. És hamarosan a villát és a kést is szeretné kipróbálni. Már az egész kicsi gyerek elé tehetünk üvegből vagy porcelánból készült tányért, poharat, és a biztosan fogó, jól „célzó” kisgyerek is kaphat a kezébe villát. Nem meglepő módon ezek a gyerekek hamar megtanulnak villával enni, és a töréskár is minimális a konyhában. Aztán pedig jöhet a gyerekkés! Ne féljünk tőle!
• A babák a hozzátáplálás kezdetétől fogva ihatnak pohárból. És ahogyan írtam, az asztalnál ebből sem kell feltétlenül a műanyag. Kisméretű, vastagabb, esetleg füllel rendelkező, kifelé ívelt peremű poharakból, csészékből, kisbögrékből fantasztikus ügyességgel tanulnak meg inni már a legkisebbek is.
• Ne görcsöljünk rá az evésre, az etetésekre! Próbáljuk rugalmasan kezelni a helyzeteket. Tegyük meg, ami a mi dolgunk, a többit bízzuk rá a gyerekre! Nem véletlenül az evés az a terület, ahol izzasztó meccsek, majd komoly csatározások képesek kerekedni akár már néhány nap alatt is. Hiszen szülőként pontosan érezzük, hogy ha nem eszik a gyerek, abból akár komoly baja is származhat. Ha viszont nagyon „nyomulunk”, ha nem adjuk át azt a kontrollt, irányítást a gyerekünknek, ami pedig őt illeti (nevezetesen: mennyit szeretne enni valamiből, vagyis az irányítást a saját éhségérzete felett), megérzi, hogy a nyomulásunknak csak egyféleképpen tud gátat szabni. Ha elutasítja az ételt, az evési, etetési helyzeteket. És ezt már az egészen kicsik is pontosan érzik.

• Ha problémát érzel a gyermeked evésével kapcsolatosan, ami néhány héten belül nem szűnik, vagy úgy érzed, hogy nem tudod higgadtan, rugalmasan, elfogadóan és türelmesen kezelni a kialakult helyzetet, akkor érdemes mielőbb szakember tanácsát, segítségét kérni.
• Az egészen kicsik (0-3 éves korig) táplálási problémáival, evés kapcsán mutatkozó nehézségekkel szülő-csecsemő/kisgyermek konzulenst bátran kereshetsz. A nagyobbak evészavaraival kapcsolatban kérheted családterapeuta segítségét!

Legközelebb innen folytatjuk tovább. Tarts velem akkor is!

Ha magadra, magatokra ismersz, ha hasonló nehézségekkel küzdötök, gyermekorvosként, szülő-csecsemő/kisgyermek konzulensként és családterapeuta-jelöltként a segítségetekre lehetek. Személyes konzultációra a 30--es telefonszámon tudsz időpontot egyeztetni velem Budapestre, II. kerületi rendelőmbe.

Ha úgy érzed, szülői szerepedben bizonytalan vagy, nehézségeid vannak a hétköznapok levezénylésével, úgy érzed, elfáradtál, támogatást keresel, segítséget kérsz, vagy csak meghallgatásra vágysz, lehetőséged van személyes találkozóra, konzultációra velem Budapesten. Párkapcsolati problémák, a családi élet nehézségei, a harmónia felbomlása esetén is keressetek bátran!

Ha csecsemőtöknél, kicsi vagy nagyobb gyermeketeknél alvási, táplálási, viselkedésbeli problémákat észleltek (sírósság, nyugtalanság, erős dacosság, „hiszti”, testvérféltékenység, agresszivitás, szorongás, félelem az elválástól), nem hízik, hasfájós, és próbálkozásaitok a problémák megoldására eddig nem jártak sikerrel, a konzultáció és terápia szintén segítségetekre lehet. Erre is a 30--es telefonszámon foglalhattok időpontot

További részletek: http://www.babamamaharmonia.hu