Magamraismerő

Írja: Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

A te babád is akaratos?


Amikor megkérdezem a hozzám forduló anyákat és apákat, hogy milyennek látják a gyereküket, feltűnően sokszor említik azt, hogy akaratos és hisztis. Mindegy, hogy kettő, öt vagy éppen tizenöt hónaposról van szó.

Elgondolkodhatunk azon, hogyan lehet akaratos például egy két hónapos kisbaba. Lehet-e egyáltalán? Miért érezzük őt annak? Lehetséges, hogy csak a saját magunk tehetetlensége érezteti és mondatja ezt velünk? Azért érezzük ilyennek, mert bizonyos helyzetekben nem tudunk mit kezdeni vele, és mert nincs magyarázatunk a viselkedésére? Talán mert nem tudjuk pontosan, hogyan is „működnek” ezek a kicsik valójában.

Ha valamit nem úgy tesz, ha valamire nem úgy reagál, mint ahogyan azt mi szeretnénk vagy elképzeltük, könnyen lehet az a benyomásunk, hogy babánk ellenünk fordul, dacoskodik, hisztizik. Semmi nem jó neki úgy, ahogyan mi jónak hisszük. Sír, pedig mi mindent megteszünk, hogy jól érezze magát. Elutasítja az evést vagy az alvást, pedig szerintünk már biztosan nagyon éhesnek vagy álmosnak kell lennie. Újra meg újra megpróbáljuk megetetni, de nem kér belőle. Órákon át kísérletezünk az elaltatással, sikertelenül.

Biztos, hogy éppen akkor éhes vagy éppen álmos a gyerekünk, amikor mi gondoljuk? Biztos, hogy jó érzékkel megérezzük és értjük, mit akar kifejezni és jelezni a számunkra? Biztos, hogy a tankönyvet, a percentilis táblázatot és mindenféle protokollt rá lehet húzni a mi babánkra? Biztos, hogy pont olyannak kell lennie, mint amilyen a szomszéd babája, vagy amilyen a nagyobb tesója volt? Vagy éppen amilyennek a nagymama elvárja?

Ilyenkor mindig eszembe jut: vajon mennyire állunk készen arra, újszülött babánkat a karunkban tartva, hogy most akkor heteken-hónapokon át alárendeljük magunkat az ő igényeinek? Annak, hogy mellette vagyunk, ráhangolódunk, magunk mellett tartjuk, minden rezdülését figyeljük, értelmezni és érteni próbáljuk, szükségleteit pedig alázattal kielégítjük. És vajon mennyire vagyunk tisztában gyerekünk igényeivel, képességeivel és szándékaival? Egyáltalán: a legkisebbek létezési módjával, motivációival?

Ha tudva tudjuk, és a nehéz pillanatokban sem felejtjük el azt, hogy kisbabánknak életfontos igénye, hogy szinte minden percben a közelünkben legyen, testünk-lelkünk közelségét megkapja, akkor könnyebben megérthetjük és elfogadhatjuk, hogy nem a vérünket és az energiánkat akarja. Nem akar rosszat, nem akar játszmázni és szembeszállni velünk, nem akar manipulálni, nem az ellenségünk, nem azt akarja bizonyítani, hogy alkalmatlanok vagyunk a szülői szerepre.

Egy fiatal csecsemőtől kezdetben ne várjuk azt, hogy előre megfogalmazott és lefektetett elveinkkel egyetértésben működjön és viselkedjen, kövesse az elképzeléseinket, legyen partner a mindennapi élethelyzetekben. Nekünk kell alkalmazkodnunk hozzá, az igényeihez, méghozzá kezdetben teljes mértékben, majd az idő múlásával finoman arra hangolva, hogy nekünk, körülötte élőknek is vannak vágyaink, szándékaink, igényeink. És bármilyen hihetetlen, kisbabánk végül szépen-lassan a partnerünk lesz az együttélésünk során. Megérti és elfogadja majd, hogy a vele élőknek is lehetnek szükségletei és az övétől eltérő szándékai is.

Akkor válik ilyenné, ha döntően az a tapasztalata, hogy igényeit értik és megértik, azokat időben és a számára megfelelő módon kielégítik. Azt „tanulja meg” mindebből, hogy bízhat bennünk, számíthat ránk, a körülötte élőkre, az odafigyelésünkre, a támogatásunkra, a testi és lelki jelenlétükre. Úgy, ahogyan arra neki szüksége van. Nem pedig úgy, ahogyan azt mi akarjuk.

Ez az első hetek és hónapok nagy-nagy feladata és kihívása a számunkra. Ha elég jók vagyunk, bízni fog bennünk és mi is bízhatunk majd benne.

A mai napig tartja magát az a nézet, hogy az igényeit kielégítő szülői magatartás és működésmód elkényezteti, akaratossá, sőt zsarnokká teszi a kisbabát. Az őt meg nem értő, esetleg elutasító, a szülői akaratot mindenáron ráerőltető magatartás sokkal inkább ilyenné teszi.

Kisbabánk semmi másra nem vágyik, mint arra, hogy megkapja azt a biztonságot, odafigyelést és szeretetet, ami megerősíti őt abban, hogy szeretetre méltó, fontos ember a szülei számára.

 

 

Ha úgy érzed, anyai szerepedben bizonytalan vagy, nehézségeid vannak a hétköznapok levezénylésével, úgy érzed, elfáradtál, támogatást keresel, segítséget kérsz, vagy csak meghallgatásra vágysz, lehetőséged van személyes találkozóra, konzultációra velem Budapesten, Székesfehérváron és Móron.

A 30-4795795-ös telefonszámon kérhetsz tőlem előre időpontot.

Ha csecsemődnél vagy kisgyermekednél alvási, táplálási, viselkedésbeli problémákat észlelsz (sírósság, nyugtalanság, erős dacosság, „hiszti”, testvérféltékenység, agresszivitás, szorongás, félelem az elválástól), nem hízik, hasfájós, és próbálkozásaid a probléma megoldására eddig nem jártak sikerrel, a konzultáció szintén segítségedre lehet. Ugyanezen a telefonszámon foglalhatsz időpontot Budapestre, Székesfehérvárra vagy Mórra.

További részletek: http://www.babamamaharmonia.hu

 

 

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna