Magamraismerő

Írja: Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Akkor ez most dackorszak vagy valami más?


A kisgyermekük táplálási problémái, alvási nehézségei, extrém dacossága, vagy egyéb viselkedésbeli bukfencei és a kapcsolatban mutatkozó kisiklások miatt segítséget kérő családokat megfigyelve egyre többször tapasztalok egy érdekes jelenséget, amely sok esetben a tünet, a probléma hátterében áll.

Nevezetesen azt, hogy szülőként meglepően sokszor nem tudunk lépést tartani a gyerekünk fejlődési ütemével, igényeivel, önállóságra való törekvéseivel. Nem vesszük észre, hogy ő már egy-két lépéssel előrébb tart annál, mint amit mi gondolunk róla. (Vagy a másik végletként: még nem tart ott, ahol gondolni véljük, és olyan helyzetekben bízzuk rá a döntést és akkora felelősséggel terheljük meg őt, amellyel nem képes megbirkózni. De legyen ez egy másik bejegyzés témája majd.)

Jellemzően a heves dacosság („hiszti”) és a táplálási nehézségek, a látványos tiltakozások, ellenállások hátterében tűnhet elő az a jelenség, hogy a gyerekünk már több mindenre lenne képes egyedül, szeretne egyedül próbálkozni, kipróbálni magát, tesztelni képességeit és tudását, de valamilyen oknál fogva, legtöbbször nem is tudatosan, nem tesszük ezt lehetővé a számára. Nem kap elegendő teret és/vagy időt, nem biztosítjuk számára a képességeit kibontakoztató, optimális környezetet.

Egészen odáig szépen meg lehetett őt etetni, fel lehetett öltöztetni, zökkenőmentesen el tudtunk vele indulni bárhová, benne volt minden, általunk kezdeményezett játékban. Aztán egyszer csak azt vesszük észre, hogy ez egyre nehezebben megy, végül pedig már-már lehetetlenné válik. De ha jobban belegondolunk, ez nem is egy pillanat műve volt, hanem azért voltak bizonyos, egyre markánsabban mutatkozó előjelek.

Egyre többször és egyre intenzívebben áll ellen, ha valamit mindenáron mi akarunk megtenni vele vagy helyette. Például elutasítja az ételt, vagy talán nem is az ételt magát, hanem a helyzetet, amelyben mi akarjuk megetetni őt. Vagy nem engedi, hogy ráadjuk reggel a ruháját, esetleg egy örökkévalóság lesz vele az elindulás. Messzire hajítja, kiborítja, visszautasítja a játékot, amelybe be akarjuk vonni őt. Vagy hallani sem akar arról, és fennhangon tiltakozik, hogy a segítségére legyünk a játszótéren vagy a játszóházban.

Ez a történet nagyjából arról szól, hogy kinek a kezében van az irányítás, kinél van a kontroll. Ha úgy tetszik: ki a főnök ezekben a helyzetekben? Pontosabban arról, hogy az ezidáig általunk kontrollált helyzetek irányítását hogyan tudjuk, egyáltalán át tudjuk-e adni a gyerekünknek. Észrevesszük és megértjük-e azt, hogy a viselkedésében észlelt figyelemfelhívó jelek azt mutathatják, hogy ő már megérett bizonyos dolgokra, képességei és készségei fejlődnek, és szeretné kipróbálni magát egyre több helyzetben. Ő akar dönteni és cselekedni, és nem akarja, hogy mi döntsünk és cselekedjünk helyette.

Például szeretne egyedül enni. Nem kér abból, hogy mi etessük meg őt. Azt se bánja, ha két kézzel tömi magába az ételt, vagy ha nem sikerül tökéletes mozdulatokkal a szájába kanalazni azt. Az öltözésnél nem érdekli, hogy ferdén, fordítva, helytelenül húzza magára a ruhát. Indulásnál ő maga akar belebújni a cipőjébe, még ha kacsalábbal is. Kicsivel később ő maga akarja eldönteni, hogy mit vesz fel, egyedül akar levetkőzni, kezet, hajat vagy éppen fogat mosni.

Minél lassabban ébredünk rá gyerekünk önállósági törekvéseire, bontakozó készségeire, fejlődő képességeire, annál hangosabb, hosszabb, látványosabb, figyelemfelhívóbb és olykor kínosabb reakciókra számíthatunk. Pedig semmi mást nem akar, mint önmagát kompetens gyerekként megtapasztalni, és azt, hogy mi is valami ilyesmit tükrözzünk vissza a számára. Hol elismerjük és elfogadjuk őt ebben a minőségében is.

Egyre több helyzetben akarja átélni azt, hogy aktív alakítója, nem pedig passzív résztvevője, statisztája, és igen, olykor elszenvedője saját életének (lásd az erőnek erejével, vagy mesenézéstől elkábítva megetetett, netán falatokkal a sarkában követett gyerek). Át akarja élni azt is, hogy éppen annyi felelősséget adunk át neki, amellyel ő már meg tud birkózni. Mi magunk is jobban szeretjük azt érezni és megélni, hogy dönthetünk a saját életünket érintő kérdésekről. Nincsenek ezzel a gyerekek se másként. És ami még ennél is fontosabb: ez a fejlődésük kulcsa.

Lehet, hogy észleljük az önállóságra való törekvéseit, de valamilyen oknál fogva nem merjük, nem akarjuk őt engedni, próbálkozni, dönteni. A leggyakoribb félelmünk érthető módon az evéssel, pontosabban a nem-evéssel lehet kapcsolatos. Vajon hogyan eszi meg az „elvárt” mennyiséget, az „adagját” (jelentsen ez bármit is), ha több megy mellé, mint a szájába? Ami mellé megy, az a ruháján, a padlón és az etetőszéken folyik szét, ez pedig újabb kétségeket ébreszthet bennünk. Aztán ha ő választ magának ruhát, akkor hogyan fog kinézni a „szettje”? Ha ő maga fésülködik meg, akkor biztosan kócos marad, úgy meg mégsem indulhatunk el otthonról.

Sorolhatnánk a felmerülő kérdéseket, kétségeket. Mégis mindennél fontosabb, hogy tudunk-e mérlegelni és kívülről rátekinteni ezekre a helyzetekre? Meglátjuk-e a gyerekünkben a felfedező, a tanulni vágyó, a rólunk egyre inkább leváló, tőlünk eltávolodó, önállósodó emberi lényt, és ha igen, el tudjuk-e engedni őt ilyen értelemben is? Tudunk-e számára elegendő teret, megfelelő mennyiségű időt, inspiráló-motiváló-elfogadó, de mégis határokat szabó-kereteket tartó környezetet biztosítani? Megértjük-e azt, hogy egy bizonyos idő után a kezünkben tartott és a megfelelő ütemben át nem engedett kontroll már inkább gátolja, mint segíti őt?

És tudunk-e a gyerekünkre születése pillanatától (sőt már azelőtt is) igényekkel, szükségletekkel, majd egyre inkább készségekkel, képességekkel, szándékokkal, tervekkel bíró, pillanatról pillanatra változó, fejlődő emberként tekinteni? Mert ha igen, akkor nem akarjuk majd mindenáron megvédeni a kudarcoktól és megkímélni a hibáktól. Akkor engedni fogjuk, hogy próbálkozzon, gyakoroljon, és ezekkel együtt—olykor hibázzon is.

De fontos tudnunk azt is, hogy ő akkor fog felszabadultan gyakorolni és próbálkozni, ha éppen elegendő teret, időt, lehetőséget és felelősséget kap tőlünk. Nem túl keveset, de nem is túl sokat. És ha szüksége van rá, akkor kérhet és kap segítséget is. Éppen csak annyit, amennyire neki abban az adott helyzetben szüksége van. Talán ezt az egyensúlyt a legnehezebb megteremtenünk. De nem lehetetlen.

Fogjuk fel úgy, hogy szülőként nem az a dolgunk, hogy felépítsük a gyerekünk életét. A mi dolgunk az, hogy szintről szintre felhúzzuk azt a stabil állványzatot, amelyen biztonságosan mászhat egyre feljebb, miközben sorról-sorra rakja fel a téglákat. Nem nehéz belátni, hogy csak akkor tudja a megfelelő ütemben rakni a téglákat, ha az állványzat építése is lépést tart ezzel.

És az is a mi dolgunk még, hogy kifeszítsük alá a hálót, amely azt a (biztonság)érzetet nyújtja a számára (és a számunkra is), hogy ha hibázik, megcsúszik, akkor lehet, hogy pottyanni fog, de aztán mászhat is vissza, folytatni az építkezést.

Újra meg újra.

 

 

Ha magadra, magatokra ismersz, ha hasonló nehézségekkel küzdötök, gyermekorvosként és szülő-csecsemő/kisgyermek konzulensként a segítségetekre lehetek. Személyes konzultációra a 30-514 2559-es telefonszámon tudsz időpontot egyeztetni velem Budapestre vagy Székesfehérvárra.

Ha úgy érzed, anyai szerepedben bizonytalan vagy, nehézségeid vannak a hétköznapok levezénylésével, úgy érzed, elfáradtál, támogatást keresel, segítséget kérsz, vagy csak meghallgatásra vágysz, lehetőséged van személyes találkozóra, konzultációra velem Budapesten és Székesfehérváron.

Ha csecsemődnél vagy kisgyermekednél alvási, táplálási, viselkedésbeli problémákat észlelsz (sírósság, nyugtalanság, erős dacosság, „hiszti”, testvérféltékenység, agresszivitás, szorongás, félelem az elválástól), nem hízik, hasfájós, és próbálkozásaid a probléma megoldására eddig nem jártak sikerrel, a konzultáció szintén segítségedre lehet. Erre is a 30-514 2559-es telefonszámon foglalhatsz időpontot Budapestre vagy Székesfehérvárra.

További részletek: http://www.babamamaharmonia.hu

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna