Magamraismerő

A „nehezen kakiló” címkét olykor hajlamosak vagyunk hamar ráragasztani a gyerekünkre, még akkor is, ha korábban ezzel semmi problémája nem volt. Meglehetősen gyakori jelenség, hogy egy rossz élmény, leginkább egy fájdalmas székletürítés indít el egy folyamatot, amely aztán viszonylag gyorsan egy ördögi körbe mehet át.

Az egyik jellemző forgatókönyv az, hogy egy egyszeri keményebb széklet fájdalmat, sőt akár sérülést okoz a gyermeknek ürítés közben. Ez az eddig ismeretlen, rossz élmény aztán a következő székelési ingernél felidéződik, „bekapcsol”, és a kisgyerek nem meri elengedni a székletét, attól félve, hogy ismét át kell élnie a korábbi rossz tapasztalatot és fájdalmat.

Ez ebben a helyzetben teljesen normális és érthető reakció. Mégis gyakran itt indul el valami, ami belehúzza, és bent tartja a gyereket (és a szülőt) ebben a körben: a kicsi visszatartja, nem meri elengedni a székletét, mi pedig forszírozzuk, noszogatjuk, kérdezgetjük. Újra meg újra a vécére ültetjük. És egyre jobban aggódunk, hogy baja lesz, ha nem kakil. Valahol mi is a korábbi rossz élmény megismétlődésétől tartunk.

Mégis próbáljuk rávenni, hogy produkáljon. Félve, szorongva, aggódva. Mesét olvasunk, figyelmet terelünk, jutalmat helyezünk kilátásba, csak sikerüljön végre. Végül pedig már-már fenyegetünk, sőt aktívan beavatkozunk (lázmérőzünk, kúpot vagy hashajtót adunk, ne adj’ Isten, beöntést), amellyel csak az ördögi kört erősítjük tovább.

Minél jobban aggódunk, minél jobban forszírozzuk, a gyerekünk várhatóan annál jobban szorítja és tartja vissza a székletét. Nem csak belül fél, hanem odalent is „szorong”. Az lenne a jó, ha tudnánk ebben a helyzetben megértőek, elfogadóak, és amennyire lehet, lazák és támogatóak, együttérzőek lenni. Ezzel együtt pedig gyerekünk testi (és lelki) integritását tiszteletben tartani.

A minap éppen ilyen helyzetbe kerültünk mi is: egy rövid, nem-kakilós időszak után kicsi lány megküzdött egy kiadós adaggal, amely komoly fájdalmat okozott neki. A következő alkalommal megérzett inger láthatóan megviselte, félelemmel töltötte el. Nem találta a helyét, nyafogós lett, inkább kevesebbet evett, folyton a vécére szaladgált, mondván, hogy pisilnie kell, közben pedig mondogatta, hogy „szúr, bekenjük; félek a kakitól”.

Ha vécére akart menni, mehetett, ha hívott minket, mentünk vele, ha pelust kért inkább, azt kapott, ha kérte, bekentük. Kifejeztük együttérzésünket, elfogadtuk és megértettük a helyzetét. És vártunk. Nem noszogattuk, nem sürgettük, és nem avatkoztunk közbe. Követtük, alkalmazkodtunk hozzá, közben szavakba öntöttük, hogy mi történik vele. Mégsem könnyebbült meg, és érezhetően foglalkoztatta és dolgozott benne valami. Az egész gyerekből valami türelmetlenséggel vegyes bizonytalanság áradt. Mintha ez a kaki-mizéria nem csak a testét, de a lelkét is feldúlta volna.

Aztán két nap múltán egyszer csak elvonult a nővére szobájába, és megszülte a végeredményt. Testben és fejben/lélekben egyaránt. Mert az segítette őt ebben a folyamatban, hogy megszemélyesítette a „produktumot”. A zárt ajtó mögül átható kakiszag kíséretében egy lelkes kisgyerek áradt kifelé.

„Nem félek a kakitól. A kakik jó állatok.”

Hát így. A számára szokatlan, ismeretlen, félelemmel teli helyzetet, és az eddig nem, de most fájdalmat okozó dolgot fantáziájában átalakította, és felruházta egy számára is ismerős és érthető, ezáltal pedig könnyebben átélhető tartalommal. Gyakorlatilag lefordította a saját nyelvére, ismerős dolgot formált belőle, amelytől már nem kell tartania. Szinte megszelídítette.

És ennyiben maradtunk. A kakik jó állatok.

A kisgyerekek pedig fantasztikus módon gondolkodó, a számukra, szokatlan, még nem érthető, ezért nehezen feldolgozható dolgokat hihetetlen fantáziával átkeretező kis csodalények.

Mi, szülők pedig ne akarjunk feltétlenül magyarázatot mindenre. Elég, ha elfogadjuk azt, ami bennük zajlik.

(Fotó: Pixabay)

Ha magadra, magatokra ismersz, ha hasonló nehézségekkel küzdötök, gyermekorvosként és szülő-csecsemő/kisgyermek konzulensként a segítségetekre lehetek. Személyes konzultációra a 30--es telefonszámon tudsz időpontot egyeztetni velem Budapestre vagy Székesfehérvárra.

Ha úgy érzed, anyai szerepedben bizonytalan vagy, nehézségeid vannak a hétköznapok levezénylésével, úgy érzed, elfáradtál, támogatást keresel, segítséget kérsz, vagy csak meghallgatásra vágysz, lehetőséged van személyes találkozóra, konzultációra velem Budapesten és Székesfehérváron.

Ha csecsemődnél vagy kisgyermekednél alvási, táplálási, viselkedésbeli problémákat észlelsz (sírósság, nyugtalanság, erős dacosság, „hiszti”, testvérféltékenység, agresszivitás, szorongás, félelem az elválástól), nem hízik, hasfájós, és próbálkozásaid a probléma megoldására eddig nem jártak sikerrel, a konzultáció szintén segítségedre lehet. Erre is a 30--es telefonszámon foglalhatsz időpontot Budapestre vagy Székesfehérvárra.

További részletek: http://www.babamamaharmonia.hu