Anyák Napja hajnalára, fájdalmasan
Tudom, hogy Anyák Napja jön. És tudom, hogy nem foghatunk mindent a szüleinkre, nem kenhetjük minden sérelmünket, szorongásunkat, önbizalomhiányunkat, kudarcunkat arra, hogyan bánt vagy nem bánt vagy éppen most is bánik velünk az anyánk. Nem varrhatjuk a problémáinkat az ő nyakába. Lehet, hogy nagyjából úgy bánt velünk, azt tette bele a kapcsolatunkba, ahogyan annak idején vele bántak. Annyira futotta, amennyire az ő erőforrásaiból, mintáiból, tapasztalataiból, élményeiből, tudásából tellett. És igen, tudom, hogy a maga módján minden anya a lehető legjobbat akarja a gyerekének. De mégis…
Ahogyan azt is tudom, hogy felnőttként ideje lenne már leszállnunk a szüleinkről, az anyánkról. És nem a múlton rágódnunk, nem felhánytorgatnunk, hanem előre néznünk. De ez nem megy mindig olyan könnyen… Főleg ha mélyen belénk égett, ha a zsigereinkig hatolt az, amiben részünk volt. Vagy éppen annak a hiánya, amit nem kaptunk meg.
És amikor felnőtt, sikeres, gyönyörű nők, többgyerekes anyák ülnek velem szemben, magukba roskadtan, sírva vagy dühösen, teli fájdalommal, lelkileg és testileg összetöpörödve…
És szinte szóról szóra ugyanazt mondják.
„Nem tudom, miért bánt így velem az anyám. Sosem ismert el. Nem emlékszem, hogy valaha is őszintén megölelt vagy szeretettel megsimogatott volna. Sosem mondta, hogy ügyes, okos, tehetséges, csinos, szép vagyok. Sosem mondta, hogy büszke rám. Nem emlékszem, hogy azt mondta volna valaha, hogy „szeretlek”.
Elvárások voltak, kimondva és kimondatlanul, amiket teljesítenem kellett. Amikor szóvá tettem vagy elmenekültem, azt mondta, hogy hálátlan vagyok és cserbenhagytam őt. Nem vagyunk se jó viszonyban, se rosszban. Igazából semmilyen viszonyban nem vagyunk.
Minél jobban keresem a közelségét, annál jobban ellök magától. Ha fáj, ha szóvá teszem, elfordul. Azt mondja, nem is úgy van az. Így aztán már nem is mondok neki semmit. Talán így fáj a legkevésbé.”
Nem akarok most mélyebb elemzésekbe bocsátkozni. Írtam már róla, nem is egyszer. A mártír-anyákról, az anya-sebekről, a megmondó-anyákról és az őszinte támogatókról is. Biztos volt, aki magára ismert. Az, hogy anyánk lányaként mit kezdünk ezzel, a mi dolgunk, a mi csomagunk. Meg a mi fájdalmunk is.
De hogy a saját lányainknak mit mutatunk, mit adunk ebből tovább… Az nagyon nem mindegy.
Öleljétek és szeressétek a lányaitokat! Figyeljetek és vigyázzatok rájuk nagyon! És mondjátok nekik, hogy szépek, gyönyörűek, okosak, csinosak, fantasztikusak. Hogy büszkék vagytok rájuk. Hogy hisztek bennük. És hogy mindennél jobban szeretitek őket.
És ha éppen fiaitok vannak, pont ugyanezeket tegyétek, pont ugyanezeket mondjátok.
Ne csak Anyák Napja hajnalára.
Ha úgy érzed, anyai szerepedben bizonytalan vagy, nehézségeid vannak a hétköznapok levezénylésével, úgy érzed, elfáradtál, támogatást keresel, segítséget kérsz, vagy csak meghallgatásra vágysz, lehetőséged van személyes találkozóra, konzultációra velem Budapesten, Székesfehérváron és Móron.
A 30-4795795-ös telefonszámon kérhetsz tőlem előre időpontot.
Ha csecsemődnél vagy kisgyermekednél alvási, táplálási, viselkedésbeli problémákat észlelsz (sírósság, nyugtalanság, erős dacosság, „hiszti”, testvérféltékenység, agresszivitás, szorongás, félelem az elválástól), nem hízik, hasfájós, és próbálkozásaid a probléma megoldására eddig nem jártak sikerrel, a konzultáció szintén segítségedre lehet. Ugyanezen a telefonszámon foglalhatsz időpontot Budapestre, Székesfehérvárra vagy Mórra.
További részletek: http://www.babamamaharmonia.hu
