
Büszke vagyok rá
Ezelőtt úgy majd’ másfél évtizeddel, amikor ott álltam három kisgyerekes anyaként, a Kismama magazin volt az egyik kikapcsolódás, az etalon. Mint némelyikünk anyjának, nagyanyjának a Nők Lapja.
Össze is gyűlt néhány évfolyamnyi, és emlékszem, hogy kinőve a kisgyerekes korból, milyen fájó szívvel ajándékoztam el egyben az összeset. Szinte jelképesen, hiszen vele együtt elengedtem azt a nehéz, de mégis babaillatú időszakot.
Bár azóta sok víz lefolyt a Dunán, ma már millió helyről gyűjthetik és gyűjtik is be az anyák az információkat. Nekem a Kismama magazin azért mégis „a kismamák magazinja” marad.
Sose hittem volna, hogy egyszer a szakértői között találom magam. Most mégis megtörtént.
Egy kicsit azért büszke vagyok rá…