Magamraismerő

Írja: Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna


Apáknak is


Játék és rajzolás


A kisgyermek lelki életét, érzéseit, indulatait még nehezen tudja szavakba önteni (és valljuk be, sok felnőtt is így van ezzel). Testbeszédével, gesztusaival és mimikájával, hirtelen megváltozott vagy szokatlan magatartásával, esetenként testi tüneteivel adhatja tudtunkra, hogy mit érez, mi foglalkoztatja éppen. De játéka, rajzai is árulkodhatnak...

Beszoktatás, bölcsikezdés, ovikezdés


Döbbenetes, de a mai napig rendszeresen hallok olyan beszoktatási „módszerekről”, amelyek nem tudom, hogy kinek az érdekét veszik figyelembe, kinek a javát szolgálják, de hogy nem a gyerekét és a családét, az biztos. Például amikor a beszoktatás első napján hazaküldik az anyát, mondván, ha ő...

Meseolvasás


Meseolvasás. A harmadik mondatnál tartok, ezalatt ő körülbelül a hatodik kérdést teszi fel. Itt fogy ki belőlem a szusz, mert ő előbbre jár a kérdésekkel, mint én a rendelkezésre álló információkkal. Egyszerűen nincs miből válaszolnom. Megkérem, hogy legyen egy kicsit türelemmel, amíg tovább olvasom a...

Vissza a bölcsibe, vissza az oviba, vissza a munkába


Viszlát Balaton, viszlát nyaralás! (Reméljük, a nyár még kitart egy kicsit. Mondjuk úgy másfél hónapig…) Helló bölcsi és ovi! Az iskolások még csak visszaszámolnak, bezzeg a bölcsisek és ovisok sokhelyütt már újra felvették a munkát…  Van olyan kisgyerek, aki örül, hogy újra járhat, vidáman szalad...

A legfőbb kritikus


Pályafutása során egyetlen anya sem ússza meg kritika nélkül. Minősítik és kritizálják azt, ahogyan a gyerekével bánik, ahogy őt gondozza, neveli. Vannak erre vonatkozó kutatások is, amelyek némileg meglepő eredményt mutatnak. Mit gondoltok, ki egy anya legfőbb kritikusa? Honnan jön a legtöbb minősítés? Sok-sok anyát...

Amikor az evés új értelmet nyer


Egy két-három éves kisgyerek számára az evés nem egyszerűen a táplálkozásról, az ízekről, illatokról, konzisztenciáról, a pocak megtöméséről vagy a gasztronómiai és közösségi élményről szólhat. Hanem kiváló lehetőség arra, hogy kreativitását, fantáziáját szabadjára engedje, én-hatékonyságát próbára tegye, és újra meg újra átélje. Lehet, hogy egyszerűen még...

Vége a nyári szünetnek


A nyári szünet három kamasszal és egy kicsi gyerekkel hipp-hopp elillan. Hosszú hónapokat várunk rá, és tessék: volt-nincs. Épp csak elpakoltuk az iskolai cuccokat, és már szedhetjük is elő. Épp csak előszedtük a nyári ruhatárat, és már rakhatjuk is el. Épp csak belejöttünk a későbbi...

Láthatatlan antennák


A gyerekek kiválóan érzékelik kimondott szavaink jelentése, értelme és az e közbeni viselkedésünk közötti ellentmondást. Vagyis a verbális és nem-verbális kommunikációnk össze nem illeszkedését. Mint tudjuk, a ‘nem igazat beszélő’ (hazug) ember legtöbbször elárulja magát a gesztusaival, mimikájával, tekintetével, hanghordozásával, kisugárzásával. És nem kell súlyos...

Illeszkedés


Számomra anyaként az jelenti az egyik legnagyobb kihívást, hogy a gyerekem és a köztem mutatkozó (nem kicsi) különbségek ellenére elég jól tudjak illeszkedni hozzá. Ő egy locsogó, fecsegő, éneklő, táncoló, szerepelni szerető, néha magamutogató és kifejezetten hangos kisgyerek. Hol komika, hol tragika, hol tragikomika, hol...

A Család-Barátban…


Sokat sír? Nehéz megnyugtatni? Rosszul eszik? Nem gyarapszik? Nehezen alszik el vagy sokszor ébred? Agresszív? Extrém módon dacos? Visszatartja a székletét? Szokatlanul viselkedik?… ‘Család-Barát’ beszélgetés az integrált szülő-csecsemő/kisgyermek konzultációról, 58:15-től. https://www.mediaklikk.hu/v…/csalad-barat-2017-10-17-i-adas/ (Fotó forrása: Család-barát magazin)

Fájdalompont


Talán nem véletlen, hogy a gyerekünk olyan hihetetlen érzékkel képes rátalálni fájdalompontjainkra. Majd módszeresen nyomogatva azokat, mesterien képes előcsalogatni a sokszor számunkra sem tudatos félelmeinket, az elnémított emlékeket, a fájdalmas érzéseket, vagy az általunk nehezen uralható indulatokat. Pontosan tudja, hol kell megnyomni a gombot, amely...

Kulcs a zárban


Csecsemő- vagy kisgyermekkorú gyerekünk érzelmi, magatartásbeli problémái, táplálási, gyarapodási vagy alvási nehézségei, esetleg zavarai nem egy-egy nagy szülői kiborulás, egy hangos veszekedés vagy önmagában egy stresszes élethelyzet eredményeként jelentkezhetnek. Sokkal inkább az ismétlődő, újra meg újra visszatérő mindennapi apró kríziseinkből, gyerekünk szükségleteinek és érzelmeinek rendszeres...

Többet mond minden szónál


Sokkal többet tud rólad, sokkal többet figyel meg, ért és érez belőled, sokkal jobban ismer, mint gondolnád. Lehet, hogy a szavaid jelentését még nem érti, de a szavakon túl rejlő, kódolt üzenetet, a mozdulataidból, gesztusaidból, mimikádból, mosolyodból, testtartásodból, az egész jelenlétedből sugárzó érzéseket és indulatokat...

Legszorosabb közelség


„Menj a szobádba gondolkodni!” „Majd akkor beszélünk, ha megnyugodtál!” „Ülj a gondolkodó-fotelba!” „Addig maradsz a kiságyadban, amíg le nem higgadtál!” Ezek a mondatok azok, amelyek nem hogy egy kisgyerek megnyugvásához nem vezetnek, hanem mint az olaj a tűzre, még inkább fellobbanthatják a kis totyogó indulatait....

Amikor visszatartja a kakit…


A pelusról való leszokás idején nem is olyan ritkán fordul elő az, hogy a kezdeti „sikerek” után a kicsi elutasítóvá válik, és nem akar a bilire vagy a vécére ülni. Inkább visszatartja a székletét, olykor napokig is szorongatja, míg végül vagy pelenkát kér, hogy abba...

Ez most akkor hasfájósság vagy valami más?


Életük első három hónapjában a kifejezetten sírósnak, nyugtalannak mondott csecsemők (akik az első három hónapban, legalább három héten át, a hét minimum három napján legalább napi három órát sírnak vagy nyűgösködnek) sírásának hátterében gyakran feltételezik és említik a szülők a kólikának nevezett hasi fájdalmat. A...

Az önszabályozás fejlődése, avagy a ’jól működő’ kisgyerek hozzávalói


Az, hogy egy kicsi, majd egy nagyobb gyerek, aztán pedig egy felnőtt jól tud-e érvényesülni a mindennapokban, képes-e a különféle élethelyzetekben hatékonyan működni, jelentős mértékben attól függ, hogy mennyire válik sikeres önszabályozóvá az évek során. Mit kezd saját indulataival, érzéseivel kicsiként, majd nagyként, hogyan szabályozza...

Válogatós gyerekek 1.0


Vannak olyan gyerekek, akik életük bizonyos szakaszában rendszeresen elutasítanak bizonyos ételeket (vagy a legtöbbet), és csak néhány ételt hajlandóak megenni, azokat is csak bizonyos formában. A gyerekek egy részében a válogatósság előfordulhat kisgyermekkorban átmeneti jelleggel. Ilyenkor teljesen érthető módon attól tarthatnak a szülők, hogy gyermekük...

Amikor túl sokat várunk a gyerekünktől…


Bizonyos kutatás szerint a szülők több, mint fele úgy gondolja, hogy a gyerekek három éves koruk előtt képesek már arra, hogy önmaguktól ellenálljanak a számukra tiltott dolgoknak vagy cselekvéseknek. Sőt, a szülők több, mint harmadának az a véleménye, hogy már a két év alatti gyerekek...

A szülői túlvédés fogyatékosságot okoz?


Az optimális, „elég jó” szülői gondoskodás és a szülői túlvédés között első látásra szűknek tűnhet a mezsgye. Pedig egyáltalán nem az. Az előbbi eredménye egy kompetens, képességeinek birtokában önmagából a legtöbbet kihozó, önmagát kibontakoztató, szuverén gyerek. Majd felnőtt. A túlvédés viszont bizonyos értelemben fogyatékosságot okoz....

Mérlegelés miatt kövér gyerek?


Talán nem is a méregetéstől hízhat el egy egyébként egészséges baba vagy kisgyerek. Hanem a mögötte meghúzódó szülői attitűdtől, amelynek fő mozgatórugója a szorongás és az aggodalom lehet. Természetesen ez a viselkedés nem tudatos, ezért is olyan megfoghatatlan. Akkor lehet változtatni a dolgokon, ha sikerül...

Mobilmánia


Egyetemistákat teszteltek, de valószínűleg nem működnek másként sem a mobilozó gyerekeink, sem mi magunk, okostelefont használó kis- vagy nagygyerekes szülők: Új, egyetemistákkal végzett kutatások szerint, bármennyire is hasznos, okostelefonunk puszta jelenléte is negatívan hat a szellemi-tanulási képességeinkre. Agyi teljesítményünket jelentősen csökkenti ez a közelség, még...

Okosan a telefonnal!


Egyre gyűlnek az arra vonatkozó bizonyítékok, hogy az okostelefonok bizonyos helyzetekben talán mégsem olyan okos dolgok. Kisgyerekes családok esetében például különösen nem. És itt most az okostelefont rendszeresen a kisgyerek jelenlétében használó, és ezzel az együttléteket óhatatlanul is megszakító, széttagoló szülőkre és az erre reagáló...

Kölcsön-hatások


Tudtad, hogy a kisbabád akár már négy-hat hónapos korában észreveszi azt és reagál arra, ha arckifejezésed, hanglejtésed megváltozik? Így például érzékeli az érzelmi, indulati állapotodban beállt, akár kicsi változást is. Reagál arra, ahogyan te érzed magad: ha például szomorú, ha dühös, vagy ha éppen boldog...

Érzelmi intelligencia: ON!


Előző bejegyzéseimben írtam arról, hogyan vagyunk a babánk, kisgyerekünk segítségére azzal, ha testileg (és lelki értelemben is) megtartjuk őt indulataival, érzéseivel, ha konténerként befogadjuk, tartalmazzuk ezeket és gesztusainkat, mimikánkat használva tükörként megmutatjuk, visszajelezzük ezeket a gyerekünknek, azt sugallva felé, hogy megértjük, elfogadjuk őt. Említettem azt is,...

Kritika és minősítés


Majdnem minden szülővel előfordul, hogy időről időre minősítik, kritizálják, megítélik őt. Tízből kilenc szülővel megtörténik ez, és alig van különbség az anyák és az apák vonatkozásában. Abban van különbség, hogy az anyák a minősítéseket elsősorban a környezetükben lévő idegenektől kapják, azután más anyáktól, majd a...

Az apák is jól értik a babasírást


Több, mint érdekesség: a csecsemő hat hetes korára az anya és az apa babasírást felismerő és megértő képessége kiegyenlítődik. Vagyis az az apa, aki jelen van a baba életében és gondozásában aktív részt vállal, másfél hónap leforgása alatt legalább olyan jól értheti és értelmezheti babája jelzéseit,...

Apaszerep és férfiminta


Sok édesapa azt hiszi, hogy akkor mutat jó példát, akkor szolgál jó mintaként a fia számára, ha „igazi férfiként” viselkedik. Erős, határozott, magabiztos, céltudatos, kemény pasiként. Még akkor is, ha ő maga jellemzően nem ilyen. És elő is állt egy olyan helyzet, amelyben nem érzi...

Szülővé válás és leválás


Gondolhatjuk azt, hogy ha a szüleinkről már egyszer, jó esetben fiatal felnőttkorunkra leváltunk, akkor ez a dolog ki is pipálható. A későbbiekben viszont lesznek olyan élethelyzeteink, amikor óhatatlanul, nem tudatosan ismét közelebb kerülünk a szüleinkhez. Például akkor, amikor gyereket várunk és gyerekünk születik.  Ahhoz, hogy...

Nem mindegy, hogyan jövünk a világra


Interjút adtam a Babagenetika Egyesületnek. Egész életünkben hurcoljuk magunkkal a születésünk lenyomatát

Gyerekvállalás negyven felett?


Hogy mi lesz abból, ha az ember ismeretségi körében fantasztikus 40+os, kisgyerekes mamik és egy lelkes, nyitott riporter is van? Riport a negyven feletti gyerekvállalásról  (Fotó: Pixabay)   http://rtl.hu/rtlklub/fokuszplusz/szules-40-felett-anyak-akik-buszken-vallaljak-a-korukat

Mese és fejlődés


Tudtad, hogy a kutatások szerint a közös meseolvasás pozitív hatásai már hat hónap múlva észlelhetők egy kisgyermeknél? A megkérdezett szülők közül sokan úgy gondolják, hogy erre éveket kell várni, de úgy tűnik, a meseolvasás előnyeit már jóval korábban is élvezheti a kicsi. Mit tehetsz szülőként, hogy...

Újszülött és napi rutin?


Újszülött- és csecsemőkorban a rutin ne az legyen, hogy az órát vagy a mérleget figyeled, vagy hogy kiszámítható napirendet akarj minél gyorsabban kialakítani. Hanem az, hogy a babádat figyeled és válaszolsz az igényeire. Az ő testi és érzelmi jólléte sokkal fontosabb az első hetekben, mint...

Szeretet és agyfejlődés


Tudtad, hogy a babáddal való együttlétek, interakciók minősége meghatározza agyának fejlődését, növekedését? A csecsemő agyának megfelelő növekedéséhez sok pozitív kölcsönhatásra van szükség az anya/apa és a csecsemő között. A rendre jó minőségű együttléteket tapasztaló, át- és megélő csecsemők agyának mérete nagyobb lesz, és az idegsejtek...

Üzenetek csak úgy


Légy jelen a gyerek életében! (Tedd félre a telefont!) Olykor mégis nyugodtan bízd rá másra! (Az energiaraktáraid feltöltése létszükségleted.) Légy jelen a pillanatban! (És próbáld meg élvezni is ) Minden gyerek más. (Az összehasonlítgatásnál nagyobb csapda nincs.) A jó szokások kialakítását érdemes korán kezdeni. (A rossznak...

Leválás, szülővé válás


Amikor gyerekünk születik és családdá válunk, egyik legfontosabb feladatunk a saját szülői hangunk, identitásunk megtalálása és megalkotása. Egy másik feladatunk pedig „újszülött” családunk egészséges határainak meghúzása és azok védelme. Annak az optimális közelség-távolságnak a megtalálása például a saját szüleinkkel való kapcsolatunkban, amelyben pont jól érezzük magunkat....

Különleges radarjaik vannak


„Érdekes rádöbbenni, mennyire nem vagyunk tudatában saját érzelmeinknek, melyek a gyermekeink viselkedése által kiváltott dührohamban nyilvánulnak meg. Persze sokszor tényleg nagyon felbosszantanak minket… Véletlen, hogy pont aznap csinálnak cirkuszt, amikor békén kellene minket hagyni? Azt hihetnénk, hogy direkt bosszantanak. Igen. A gyerekeknek különleges radarjaik vannak...

Érzelmek elfojtása


„Az érzelmek elfojtása általában már az élet első napjaiban, első óráiban elkezdődik. A csecsemőt, amint megszületik, elindítják az érzelmi elfojtás útján. Az újszülött képtelen érzelmileg kezelni a helyzetet, mégis már az első este elszakítják őt az anyjától, etetési és tisztálkodási időpontokat kényszerítenek rá, szilárd bölcsőbe...

Pont az ellenkezőjét…


„Ha a gyerekeinkkel megismételjük a szüleink helytelen vagy agresszív viselkedését, annak az a célja, hogy elfojtsuk és mélyen magunkba zárjuk fájdalmunkat… Úgy viselkedem, ahogy egykor az anyám, mert nekem is a hasznomra vált, és nem fájt. Ilyenkor nagyon összetett folyamat játszódik le. A bántalmazó szülővel...

Harc szülő és gyerek között?


„Előfordul, hogy a gyerek haragja segít minket rádöbbenteni, mennyire szeretne valamit, vagy mennyire vágyik rá. Ezen új információ következtében megváltoztathatjuk korábbi döntésünket, és megadhatjuk neki, amit korábban megtagadtunk tőle. Ne féljünk attól, hogy következetlennek fogunk tűnni! Ugyanis, ha nem csinálunk ebből rendszert, a gyerek úgy...