Fájdalompont
Talán nem véletlen, hogy a gyerekünk olyan hihetetlen érzékkel képes rátalálni fájdalompontjainkra. Majd módszeresen nyomogatva azokat, mesterien képes előcsalogatni a sokszor számunkra sem tudatos félelmeinket, az elnémított emlékeket, a fájdalmas érzéseket, vagy az általunk nehezen uralható indulatokat.
Pontosan tudja, hol kell megnyomni a gombot, amely egyben vészcsengő is. Mert jelzi, hogy hol van még dolgunk, feladatunk magunkkal. Hol van még csiszolni-, tanulni- vagy fejlődnivalónk.
Ezek a fájdalompontok nem engedik, hogy olyan szülők lehessünk, amilyenek szívünk szerint lennénk. És minél tovább tűrjük és viseljük a gombnyomások fájdalmat, annál nagyobb az esélye, hogy ezt a gombot a gyerekünkben is kialakítjuk.
Muszáj tennünk azért, hogy ne így legyen! Mindenekelőtt legyünk hálásak a gyerekünknek, mert ő az, aki a pontok nyomogatásával nem bántani akar, hanem segít és ösztönöz abban, hogy a tanulás, a fejlődés, a gyógyulás útjára lépjünk.
Aztán pedig tegyünk meg minden tőlünk telhetőt azért, hogy olyan szülővé váljunk, amilyet a gyerekünknek szívből kívánunk.
