Magamraismerő

Írja: Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Ki a főnök? Én vagy én?


Gyakran tapasztalom azt a szülőket hallgatva, hogy kisgyermekük megszokottól eltérő viselkedése, megnyilvánulásai, evése, alvása egészen komoly szorongást képes kiváltani belőlük. Ha a kicsi valami olyat tesz, ami nem illik bele az addig róla kialakított képbe, eltér eddigi napirendjétől, a megszokott ritmustól, gyakran kiváltja a szülőkből azt a reakciót, hogy azonnal keresni kezdik és tudni akarják a sorból kilógó magatartás okát. És nem csak hogy keresni kezdik, nem ritkán valamilyen baljós, negatív dolgot gyanítanak a háttérben.

Igen, tudni akarjuk, miért annyit eszik, amennyit. Ha keveset eszik, lázasan keressük az okát. Ha többet eszik a megszokottnál, olykor annak is. Miért nem annyit evett, amennyit mi gondolunk, hogy kellene ennie?

„Miért kelt fel ilyen korán? Máskor nem ilyenkor szokott. Miért alszik olyan sokáig, ilyenkor már régen fent szokott lenni? Vajon miért álmos már délelőtt tizenegykor, amikor reggel olyan későn kelt? Miért aludt el este olyan korán/későn? Tán csak nem lesz beteg? Miért nem tudom elaltatni úgy, mint máskor mindig. Eddig olyan jókat aludt délután, most meg húsz perc után ébred.”

„Eddig olyan kiegyensúlyozott, kiszámítható volt. Most meg mindenért nyafog. Én ugyanúgy csinálok mindent, ő meg egyre csak ellenáll.”

„Eddig imádott fürdeni. Alig várta, hogy bemehessen a kádba és alig lehetett kiszedni onnan. Most meg ordít, ha a fürdőszoba közelébe viszem.”

„Eddig olyan szépen játszott egyedül. Most nem köti le semmi. Állandóan rajtam lóg.”

Látunk valamit, amire talán nincs ráhatásunk, amit tevőlegesen nem tudunk befolyásolni. Mégis nagyon szeretnénk kontrollálni. De sajnos lehetetlen. Persze, hogy szeretnénk, ha pont annyit enne mindig, amennyit szerintünk neki kell, vagy éppen akkor és annyit aludna, amennyire neki szerintünk szüksége van. Vagy legalábbis akkor és annyit, mint eddig, hiszen ez kiszámítható volt, ez adott számunkra biztonságérzetet, e köré szerveztük a napjainkat.

És ha ez borul, akkor borul az eddigi rend és vele együtt a kiszámíthatóság, a biztonság, a stabilitás is. Megjelenik bennünk egy szorongató érzés. Gyakran előfordul, hogy valami rossz dolgot sejtünk a változások hátterében. („Biztos valami betegség bujkál benne, azért nem eszik rendesen. Talán valamilyen fájdalom gyötri, azért ébred többször éjszaka.” )

De talán gyakoribb az, hogy kiszámíthatóság elvesztése zavar meg minket. Persze a tehetetlenségünk, a rendelkezésre álló információk hiánya, a félelem az ismeretlen, „eddignemvolt” helyzetektől mind-mind közrejátszhatnak abban, hogy elbizonytalanodunk. Ettől pedig könnyen szorongani kezdünk, feszültek és türelmetlenek lehetünk.

Amennyire a gyerekünk átadja magát teste és lelke éppen aktuális szükségleteinek, például a pillanatnyi alvási igényének és étvágyának, energiaszintjének és hangulatának, szülőként sokszor annyira nem vagyunk képesek ezeket a helyzeteket kellően rugalmas illeszkedéssel, elfogadással és alkalmazkodással kezelni. Érthető, hiszen egy szorongással teli, kiszámíthatatlan helyzet pont nem kedvez annak, hogy rugalmasan reagáljunk, könnyedén elfogadjunk, vagy a kicsi igényeihez alkalmazkodjunk.

Senki nem szereti a bizonytalanságot. De mindenki reagál rá valahogyan. Van, aki jobban, és van, aki kevésbé jól kezeli. Van, aki kimenekül ezekből a helyzetekből. Lesz, ami lesz. Van, aki mindenáron kontrollálni akarja őket, a kezében akarja tudni az irányítást. Mert abból talán baj nem lehet. Ez adhat számára némi (hamis) biztonságérzetet.

De nehéz ezt a kontrollt kézben tartani és ezeket a helyzeteket uralni akkor, ha egy vágyakkal és igényekkel bíró másik ember, nevezetesen a gyerekünk áll a másik oldalon. Fejlődésbeli mérföldköveivel, változó szükségleteivel, szándékaival, elképzeléseivel, hangulataival.

Tisztában vagyunk vajon azzal, hogy hol vannak a határaink, ameddig befolyással lehetünk a dolgok alakulására vagy akár a másik ember életére anélkül, hogy érdekeit sértenénk? És hol vannak a másik ember határai, jelen esetben a gyerekünké? Ha igen, akkor érezni fogjuk azt, hogy egy-egy ilyen helyzetben meddig mehetünk el. Rendelkezünk azokkal a képességekkel, amelyek segítenek minket abban, hogy a bizonytalan helyzeteknek ne csak passzív elszenvedői vagy beavatkozó kontrollálói, hanem aktív alakítói és szükség esetén rugalmas elfogadói is legyünk?  

Ha úgy érezzük, hogy elszenvedői, de még inkább kontrollálói, beavatkozói vagyunk ezeknek a helyzeteknek és mégis tehetetlennek érezzük magunkat bennük, akkor talán érdemes azon elgondolkoznunk, hogy vajon miért elemezzük folytonosan gyerekünk minden egyes rezdülését? Miért van az, hogy szinte minden tevékenységét és megnyilvánulását árgus szemekkel figyeljük és feltétlenül kontrollálni szeretnénk? Irányítani, kézben tartani, vezérelni. Még azokat is, amelyeket az ösztönei, testi érzetei és igényei vezérelnek.

Különösen azokat.

 

Ha úgy érzed, anyai szerepedben bizonytalan vagy, nehézségeid vannak a hétköznapok levezénylésével, úgy érzed, elfáradtál, támogatást keresel, segítséget kérsz, vagy csak meghallgatásra vágysz, lehetőséged van személyes találkozóra, konzultációra velem Budapesten vagy Székesfehérváron.

A 30--es telefonszámon kérhetsz tőlem előre időpontot.

Ha csecsemődnél vagy kisgyermekednél alvási, táplálási, viselkedésbeli problémákat észlelsz (sírósság, nyugtalanság, erős dacosság, „hiszti”, testvérféltékenység, agresszivitás, szorongás, félelem az elválástól), nem hízik, hasfájós, és próbálkozásaid a probléma megoldására eddig nem jártak sikerrel, a konzultáció szintén segítségedre lehet. Ugyanezen a telefonszámon foglalhatsz időpontot Budapestre vagy Székesfehérvárra.

További részletek: http://www.babamamaharmonia.hu