Magamraismerő

Írja: Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Még hogy gyereket nevelni pofonegyszerű?


Szerintem lehet ilyen is. Ma már így gondolom, de nem volt ez mindig így. Még akkor is ez a véleményem, ha anyaként néha én is besokallok, és elegem van magamból, a gyerekekből, az egész mozgalmas életünkből. Pedig nem olyan bonyolult dolog együtt élni egy kisgyerekkel.

Feltéve, ha elég rugalmas vagyok, ha tudok olyan módon illeszkedni hozzá és oda tudom szentelni magamat annyira, ahogy és amennyire neki az adott pillanatban arra szüksége van. És ha tudom azt, hogy a helyzetünk pillanatról-pillanatra változik és minden egyes élethelyzet csak átmeneti. Jó, ha képes vagyok tovább látni az orrom hegyénél: a pofonegyszerűség elsősorban nem a gyereken, hanem sokkal inkább az én hozzáállásomon áll (vagy bukik).

A gyerekek-még a nehéznek mondott és érzett természetűek is-alapvetően jó szándékúak, harmóniára vágynak és törekszenek. Azért felmerülhet a kérdés, hogy a nehéz természetűek vajon valóban veleszületetten ilyenek, vagy a mi elérhetőségünk, hozzáállásunk, illeszkedésünk pontossága is közrejátszik abban, hogy ilyenné válnak?

Nem könnyű eldönteni, mindenesetre a kicsiknek nem célja az, hogy felforgassák maguk körül a világot vagy hogy bizonytalanná tegyék a helyzetüket, még ha számunkra sokszor így is tűnik. Egyetlen kisgyerek sem szeret bizonytalanságban, kiszámíthatatlan körülmények között és instabil helyzetekben létezni. Alapvetően békességet, stabilitást szeretnének, jól akarják érezni magukat. Igen, ők még igazán jól is tudják érezni magukat. Feltéve, ha mi hagyjuk, és nem emelünk idejekorán olyan elvárásokat, amelyekből aztán könnyen frusztráció és csalódottság fakadhat majd.

Anyává és családdá válva, a tökéletességre törekedve igyekszünk minden tényezőt figyelembe venni. De nagy igyekezetünkben időnként éppen a gyerekünk fejével nem vagyunk képesek gondolkodni. Persze elhatározhatjuk előre, hogy például kötődően fogjuk őt nevelni, vagy sokat mozdulunk majd ki és pezsgő életet élünk, vagy épp otthonról dolgozunk a gyerek mellől is. Könnyen bekövetkezhet, hogy nem azt kapjuk, amit vártunk vagy elterveztünk. Mi van akkor, ha egy sokat síró, folyton az ölelésünkbe kívánkozó, vagy éppen egy akaratosnak tűnő, esetleg egy érzékeny, mindentől tartó gyerekünk van? Tudunk-e újratervezni, szinte minden konfliktusos, nehéz helyzetben, vagy bármi áron, de megvalósítjuk, amit előre elterveztünk?

Minél inkább eldöntjük előre, hogy a gyerekünknek milyennek kellene majd lennie, garantáltan annál több problémát fogunk észlelni és annál több lesz a súrlódás köztünk. Nem fog tudni megfelelni az elvárásainknak.

A gyerek előtti időszámításunk során a munkahelyünkön kellett elsősorban teljesítenünk, megfelelnünk. Lehet, hogy ott klappolt minden, hiszen legtöbbször megmondták, mit kell tennünk. Megtanultuk, megcsináltuk, láttuk az eredményt és elnyertük méltó jutalmunkat. Anyaként nem mondja meg nekünk senki, mit kell tennünk. Vagy ha mégis megmondják, megcsináljuk, de nem tudjuk, hogy jól csináljuk-e, jót teszünk-e, jó dolgot tanulunk-e meg? Nem látjuk az eredményt. A jutalomról nem is beszélve. Nem mindig kapunk megfelelő visszajelzést arról, hogy jól csináljuk. Legtöbbször ezt már csak a gyerekünk és a magunk bőrén tanuljuk meg.

Írtam már róla, hogy mire van a kicsiknek és a nagyobbaknak is szükségük: kiszámítható, elfogadó, szerető légkört, jelen lévő, jó szándékú, önmagával jóban levő, hiteles anyát és apát szeretnének. Vagyis nincs szükségük drága holmikra, nagy halom játékokra, erőn felüli szülői teljesítményekre. Nem ők várják el ezeket tőlünk, hanem talán mi várjuk el saját magunktól. És ha a gyerek nem örül neki eléggé, nem elég hálás, még csalódottak is vagyunk. És még feljebb tesszük a lécet.

Vajon a tárgyi, megvásárolható dolgok hogyan járulnak hozzá az anyai minőségünkhöz és a gyerekünkkel való kötődési kapcsolatunkhoz? Hogyan segítenek jobb anyává válni? Vagy az esetleges problémáink megoldásához mennyiben járulnak hozzá? Persze megvehetjük a harmadik hordozóeszközt meg a negyedik típusú cseppet hasfájásra. De mi van akkor, ha nem segítenek? Mi van akkor, ha nem is a hasfájás miatt sír? Vagy megvehetjük az újabb babaétkészletet és itatópoharat, ha ezekből sem lesz hajlandó enni meg inni. Ugyanez vonatkozik a rezgő hintaszékre meg a zenélő-ringató kiságyra. Megoldja az alvási problémát? Igen, lehetséges, hogy épp erre van szükség. De mi van akkor, ha nem? Miért gondoljuk azt, ha másnál is bevált egy módszer, egy tárgy, akkor nálunk, a mi gyerekünknél is hatékony lesz?

Elképzelhető, hogy azért vásárolunk, sokszor erőnkön felül, azért a tárgyi dolgoktól várjuk a megoldást a problémákra, mert belőlünk talán hiányzik valami? Nem a hiányos bátorságunkat, foghíjas önbizalmunkat, ki nem mondott félelmeinket próbáljuk meg kipótolni, leplezni velük? Mert nem érezzük magunkat eléggé magabiztosnak, határozottnak, elég jónak, ha pusztán önmagunkat adjuk, vagy csak önmagunk erejéből, ösztönösen próbáljuk megoldani a problémáinkat? Vagy az is lehet, hogy a tárgyi megoldás a kevésbé macerás, a kevésbé fájdalmas?

A mai anyák helyzete egyáltalán nem irigylésre méltó. Sokan vannak, akik korábbi életükből gyéren pakolt tarisznyával érkeznek meg az anyaságba. Hiszen más volt a szüleik hozzáállása, látásmódja, tudása, lehetőségei és erőforrásai, mint manapság. Olyan mintát hoznak, ami nem mutat utat számukra abban, hogyan lehetnének rugalmasan illeszkedő és kellően odaszentelődő anyák. A félig telt tarisznyát szeretnék megtölteni tartalommal, hogy gyereküknek a lehető legjobbat adhassák. Mert ez nem kérdés: szinte minden anya, minden szülő a maga módján a legjobbat akarja megadni a gyerekének. Aztán hogy ez sikerül-e vagy sem, az már más kérdés.

Mit teszünk ennek érdekében? Elsősorban kifelé figyelünk és elkezdünk információkat gyűjteni. Fórumokat, magazinokat olvasunk, sorstársakkal csetelünk és gyerekes anyákat interjúztatunk, különféle módszerekről informálódunk, gyereknevelési bibliákat bújunk. Meg felkészítő tanfolyamokra járunk. Ez szuper, alapvetően nem is ezzel van a probléma.

Már az sem könnyű, hogy az információ-dömpingből kiszűrjük azt, ami nekünk jó lehet. Állunk és kapkodjuk a fejünket. Rengeteg, bizonytalan forrásból származó adat, információ ömlik ránk. Egyáltalán honnan tudhatjuk, hogy mi a hiteles? Mi az, ami hasznos és nem csak ránk akarják tukmálni? Ami másnál már bevált? Ami másnak megoldotta a problémáját? Amit a reklámok szuggerálnak belénk? Ami az eladási listák élén áll? Amit a barátnőink javasolnak? Ami trendi, menő, mert a kívülről szuperanyunak tűnő sorstársaink is ezt vették? Márpedig ők nem tévedhetnek, ugye? És mivel arra megy el az energiánk, hogy ezt a dömpinget átlássuk és kontrollálni tudjuk, ezért nem tudunk a megérzéseinkre, az ösztöneinkre hallgatni. Kérdés, hogy meghalljuk-e egyáltalán?

Nem láthatunk bele más családok életébe, más szülők nevelési szokásaiba, elveibe, múltjukba, neveltetésükbe, ilyen-olyan örökségükbe. Nem tudhatjuk, mi van a mélyben, csak a felszínt látjuk, és az elég jónak tűnik így messziről. Helyes gyerek, boldognak tűnő szülők, jónak tűnő élet. De valóban tudjuk, mi van emögött? Nem látunk bele, mégis egyszerűbbnek tűnik lekoppintani a mások által beváltnak nevezett dolgokat. Mert ez jár a legkevesebb felelősséggel és talán ez a leginkább fájdalommentes megoldás. És persze nem maradhatunk le az anyabajnokságban sem. Tehát miénk a választás és döntés szabadsága. De valóban szabadság ez?

Azt gondolom, hogy a tárgyi, anyagi dolgok csak pillanatnyi megelégedettséget hoznak. És nem a gyereknek, hanem nekünk. Nem a gyerekünknek van rájuk szüksége, hanem nekünk. Egy pillanatra érezhetjük úgy, milyen remek szülők is vagyunk, hiszen mindent megteszünk (megveszünk) a gyereknek. És amikor azt érezzük, hogy már mindent megtettünk (megvettünk), és valami még sincs rendben, egy idő után tényleg tehetetlennek érezhetjük magunkat. A gyerek pedig szépen lassan „rátanulhat” arra, hogyha valamilyen probléma áll elő, akkor veszünk valamit, hátha akkor könnyebb lesz és nem fog annyira fájni.

Pakoljunk mást abba a tarisznyába! Ehhez nem szükséges annyira vastag pénztárca, és újabb polcot vagy szekrényt sem szükséges venni, hogy mindez beférjen a lakásba. Ezt a dolgot úgy hívják, hogy önismeret. Anyagi, pénzbeli értéke nem sok van, de az eszmei értéke felbecsülhetetlen. Kell hozzá egy tükör, nyitott szem és szív, elhatározás és kitartás. Kitartás, hogy találkozhassak magamba zárt önmagammal és erő, hogy akkor is bele tudjak nézni a tükörbe, amikor nem tetszik, amit éppen látok.

Aztán kell még sok-sok tanulás. Tanulás legfőképpen magamról, aztán a családomról, az anyámról, magamról mint az anyám gyerekéről, magamról mint a gyerekem anyjáról, magamról mint a párom párjáról és természetesen az egyszeri és megismételhetetlen gyerekemről. És tanulás úgy általában a gyerekekről, kezdve onnan, hogy melyik az elejük és melyik a hátuljuk, bezárva azzal, hogy természetesen minden gyerek más és hogy ennek a tanulásnak sosincs vége.

Mert ez a tanulás egy olyan utazás, amiben sosem érkezünk meg. Ahol nem a cél a cél, hanem maga az út a cél. Fel lehet úgy is fogni, hogy ez egy monoton, fárasztó, magányos trappolás, vagy egy szenvedős, izzadós ámokfutás, vagy esetleg egy izgalmas, de mégis kellemes robogás. Mint a filmeken. Mondjuk egy kabrióban, szélben lobogó selyemsállal, remek útitársakkal, csodás vidékeken át. Legtöbbször napsütésben, néha esőben, időnként viharban. De nagyon jó a csapat, és hisszük, hogy az eső mindig eláll, és újra kisüt majd a nap.

Fontos az út maga, de a legfontosabb talán mégis az, hogy én milyen útitárs vagyok, hogyan érzem magam a csapatban és mihez kezdek magammal meg a többiekkel a hosszú út során.

Eközben pedig milyen emberré válok.

Hiszen rám osztották a női főszerepet.

 

 

Ha úgy érzed, anyai szerepedben bizonytalan vagy, nehézségeid vannak a hétköznapok levezénylésével, úgy érzed, elfáradtál, támogatást keresel, segítséget kérsz, vagy csak meghallgatásra vágysz, lehetőséged van személyes találkozóra, konzultációra velem Budapesten, Székesfehérváron és Móron.

A 30-4795795-ös telefonszámon kérhetsz tőlem előre időpontot.

Ha csecsemődnél vagy kisgyermekednél alvási, táplálási, viselkedésbeli problémákat észlelsz (sírósság, nyugtalanság, erős dacosság, „hiszti”, testvérféltékenység, agresszivitás, szorongás, félelem az elválástól), nem hízik, hasfájós, és próbálkozásaid a probléma megoldására eddig nem jártak sikerrel, a konzultáció szintén segítségedre lehet. Ugyanezen a telefonszámon foglalhatsz időpontot Budapestre, Székesfehérvárra vagy Mórra.

További részletek: http://www.babamamaharmonia.hu

 

 

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna