Naplók
Annak idején majd’ két évtizeden át írtam naplót. Igen, minden nap. A második gyerekemnél elakadtam vele, aztán a harmadik után végleg abbahagytam. Megvan az összes, egy almásláda van tele velük.
Az írás valahogy egyszerűbbé, egyértelműbbé tette a napokat. Minden nap lepakoltam a felesleget, és csak azt vittem tovább, amit muszáj volt. Segített helyükre rakni a dolgokat, elcsomagolni az emlékeket, kimondani a hangosan kimondhatatlant, újra átélni, amit a hétköznapok pörgésében elmulasztottam.
Nem is tudom, miért hagytam abba. Talán az időhiány miatt. Ahányszor előveszem őket és beléjük lapozok, öröm és szívfacsaró nosztalgia lesz úrrá rajtam. Lepereg a fél életem, és rég elfeledettnek hitt dolgok jutnak az eszembe. Tűpontosan.
Szinte felfoghatatlan: voltam valaki egykor és lettem valaki más mára. Közte pedig majdnem harminc év hordaléka.
