Magamraismerő

Írja: Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Ne tegyük mumusunkká a gyerekünket!


Nem sok frusztrálóbb élmény létezik egy kisgyerek (meg a nagyobb) számára, mint amikor bizonytalannak, kiszámíthatatlannak érez egy helyzetet, és nem tudja, meddig mehet el benne. Pedig ő gyerekségénél fogva pontosan olyan, hogy időről időre megpróbálkozik a határok átlépésével. Ezzel nincs is semmi baj, hiszen a fejlődéséhez hozzátartozik az is, hogy tágítani próbálja az általunk felállított határokat. Ahogyan az is, hogy mi ott vagyunk és szabályozzuk mindezt. Kereteket adunk az életéhez. Nem engedünk, ha azt látjuk, hogy még nem elég érett hozzá vagy nincsenek meg a szükséges képességei, de engedni fogunk és rábízzuk az ezzel járó felelősséget, ha már rendelkezik a szükséges tudással és képességekkel.

Példának okáért megengedjük-e a háromévesnek, hogy egyedül átszaladjon az úttesten? Ugye nem? És a nyolcévesünknek, amikor szeretne átmenni a szemben lakó barátjához? Ugye, hogy igen? És nem baj, ha kezdetben nem engedünk. Attól nem leszünk rossz szülők, ha nem engedünk meg bizonyos dolgokat a gyerekünknek. Sőt! Viszont tudnunk kell, ahogy növekszik és fejlődik, ahogy egyre ügyesebb és felelősségteljesebb lesz, mi magunk kell, hogy jó érzékkel tágítsunk majd ezeken a határokon.

Az a tapasztalatom, hogy szülőként sokszor félünk a gyerekünktől, mint a tűztől. Pontosabban attól, hogy konfrontálódjunk vele. Nem merünk megálljt parancsolni, határokat szabni, esetenként nemet mondani. Pedig ha tudnánk, hogy ez milyen felszabadító dolog lehet a gyerekünk számára! Félünk, hogy rossz lesz a kapcsolatunk, utálni fog minket, ha korlátozni próbáljuk, vagy nem engedünk meg neki valamit.

Ez is egy azok közül a -szerintem- téveszmék közül, amit szülővé válva mi magunk építhetünk fel a ránk zúduló információk áradatában elbizonytalanodva. Minden információból, nevelési nézetből, mások véleményéből, tapasztalatából, elolvasott könyvből leszűrünk valamit és ezekből összegyúrjuk a magunk ingatag nevelési „elveit”. Vagy épp mindenféle elképzelés nélkül indulunk neki a szülőségnek. Lesz, ami lesz.

Pedig éppen a határok megbízható, kiszámítható, következetes meghúzásával adjuk meg gyerekünk számára a szabadságot. A belső szabadságot, hogy tisztában legyen azzal, ő mire képes, és ezeket a képességeit szabadon ki is bontakoztathatja. Ez azonban a részünkről nagy energia-ráfordítást, sok erőfeszítést és odafigyelést kíván. Nem kérdés: ez számunkra a leginkább megterhelő, állandó készenlétet igénylő feladat. Amikor minden egyes helyzetben mérlegelnünk és döntenünk kell. De ha következetesek vagyunk, akkor rövid időn belül egyszerűvé és gördülékennyé válhat a dolog. A gyerekünk „veszi a lapot”, és bár időről-időre próbára tesz minket és a következetességünket, de alapvetően partnerként fog működni.

Nem tudom, összeszámolta-e valaki valaha, hogy hányszor mondunk el egy dolgot a gyerekünknek, hányszor mondunk nemet valamire, mire ezt a gyerek „magáévá teszi”? Rengetegszer, talán több százszor is. De szükség van erre. Senki nem ússza meg, senki nem kerülheti ki. Maximum valaki kicsit kevesebbszer teszi meg, ha éppen könnyebb természetű gyereke van, míg a másik többször kerül összeütközésbe a nehéz természetű, temperamentumos gyerekével. De tudnunk kell azt, hogy legyen bármilyen lelki alkatú gyerekünk, mindegyiknek szüksége van erre.

És ezt a feladatot mi magunk kell, hogy elvégezzük. Bár sokkal-sokkal könnyebb lenne, mégsem tolhatjuk át a felelősséget senkire. Pedig milyen jó is volna, ha megtenné helyettünk a nagyi, a bébiszitter, a bölcsis gondozónő, az óvónéni, a tanítónéni, a bölcsi, az ovi, az iskola, bárki. Neveljék meg ők a gyereket. Hányszor mondjuk: majd a bölcsi, ovi, iskola jó hatással lesz rá, majd kijavítja, mert mi már tehetetlenek vagyunk ezzel a kezelhetetlen gyerekkel. Aki persze nem magától lett ilyen… Ez egy nagy tévedés: nem teszi meg helyettünk, nekünk senki. Persze, formálja a gyerekünket, de a saját maga számára. Ilyenkor szembesülhetünk azzal a helyzettel, hogy fogalmunk sincs, miért, de a gyerekünk egy kisangyal például az oviban, otthon meg kifordul önmagából.

Ha nem húzom meg  világosan a határokat, az számára olyan, mintha nem törődnék vele, nem foglalkoznék vele megfelelően. Időnként majd megpróbálkozik azzal, hogy kezébe veszi az irányítást. Ezek azok a helyzetek, amik a leggyakrabban káoszba torkollanak. Ő maga pedig könnyen egy szorongó, frusztrált, kiszámíthatatlanul viselkedő kisgyerekké válhat. Ha viszont világosan érzi azt, hogy egy-egy helyzetben mi elfogadható, mi tehető meg, mi fér bele, szépen lassan ebből a példából, mintából szerzi meg azt a tapasztalatot, hogy biztonság veszi körül. Hosszú távon pedig azt, hogy hogyan tudja ezt majd önmaga szabályozni, biztosítani a maga számára. Vagyis a személyiségének alakulásában, fejlődésében ennek nélkülözhetetlen szerepe van.

És ami még fontos: a kicsiknél nem kell mélyenszántó magyarázkodásokba bonyolódnunk a felállított szabályokkal kapcsolatban. Ez van, ezt lehet, ezt nem. Például ha tudom, hogy reggel hétkor el kell indulni otthonról, akkor ehhez a gyereknek is időben fel kell kelnie. És nincs mese: ha korán van kelés, akkor este időben le is kell feküdni. Ehhez viszont jó, ha időben vacsorázik és megfürdik. Vagyis ezekben a helyzetekben is tartom a szabályokat. De a hosszú magyarázkodásunkból kiérezheti azt, hogy talán mi magunk is bizonytalanok vagyunk a szabály szükségességét és betartását illetően. És ilyenkor kezdődhetnek el a véget nem érő játszmák például az étkezőasztal körül, vagy arról, hogy ki menjen előbb fürdeni, vagy akár az esti lefekvés és a reggeli felkelés körül.

Persze lehetnek olyan élethelyzetek, amikor el kell, hogy térjünk ettől. Például ha valami miatt későn értünk haza, emiatt már nincs idő a hosszú fürdésre, akkor kiegyezünk egy gyors tusolással. Vagy uram bocsá’ egy nap kimarad a fürdés. Nem fog összedőlni emiatt a világ. Jó, ha a szabályok betartását illetően nem vagyok merev, rugalmatlan, hanem szükséges helyzetben kellő rugalmassággal tudom menedzselni őket. Elfogadom, hogy vannak helyzetek, amikor egyszer-egyszer módosítanom vagy kicsit engednem kell, de ez nem fordul elő rendszeresen. A szabály pedig ettől még változatlan marad. Ezekben a szokványostól eltérő helyzetekben viszont egy rövid és testre szabott magyarázat megilleti a gyereket.

Legalább ilyen fontos, hogy a gyerekünk életét érintő, kevésbé fajsúlyos kérdésekben igenis legyen döntési joga. Miért ne választhatna reggel magának ruhát? Ha ez így nehéznek tűnik a számunkra, akkor miért ne választhatna, mondjuk az általunk kirakott háromféle közül, anélkül, hogy fel kelljen forgatnia az egész szekrényt. Vagy miért ne dönthetné el ő, hogy éppen melyik pohárból kéri a reggeli kakaót, melyik cipőt szeretné felvenni, vagy melyik kabátot vegyük meg a két kiszemelt közül a boltban?

Fontos, hogy ő is érezze: van döntési joga, van beleszólása a saját sorsának alakulásába. Méghozzá pont annyira, amennyire ő a szellemi-érzelmi-testi fejlettségénél és képességeinél fogva alkalmas erre. Vagyis hagyom dönteni, viszont nem pakolok rá olyan felelősséget, olyan súlyú döntést, amivel ő még ugyanezen képességeinél fogva várhatóan nem tud megbirkózni. Például nem várhatom el egy három évestől, hogy egymaga döntsön abban, melyik oviba szeretne járni. Viszont simán rábízhatom azt, hogy melyik jelet válassza magának az öltözőben.

Fontos lenne az, hogy érezze: ő is kompetens tagja lehet a családnak, vagyis saját élete rászabott kérdéseiben felelősségteljesen dönteni képes kicsi ember.

És megint oda lyukadok ki, hogy mindezt szülőként jó eséllyel akkor fogom tudni elfogadni, ha tisztában vagyok az ő fejlettségi, érettségi állapotával és a képességeivel. Így aztán az ennek megfelelő felelősséggel ruházom fel őt és tiszteletben tartom nem csak a szándékait, akaratát, vágyait, terveit, hanem őt magát is, mint a család teljes értékű tagját.

A döntéseit pedig tiszteletben tartom és elfogadom.

 

 

 

Ha úgy érzed, anyai szerepedben bizonytalan vagy, nehézségeid vannak a hétköznapok levezénylésével, úgy érzed, elfáradtál, támogatást keresel, segítséget kérsz, vagy csak meghallgatásra vágysz, lehetőséged van személyes találkozóra, konzultációra velem Budapesten, Székesfehérváron és Móron.

A 30-4795795-ös telefonszámon kérhetsz tőlem előre időpontot.

Ha csecsemődnél vagy kisgyermekednél alvási, táplálási, viselkedésbeli problémákat észlelsz (sírósság, nyugtalanság, erős dacosság, „hiszti”, testvérféltékenység, agresszivitás, szorongás, félelem az elválástól), nem hízik, hasfájós, és próbálkozásaid a probléma megoldására eddig nem jártak sikerrel, a konzultáció szintén segítségedre lehet. Ugyanezen a telefonszámon foglalhatsz időpontot Budapestre, Székesfehérvárra vagy Mórra.

További részletek: http://www.babamamaharmonia.hu

 

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna