Magamraismerő

Írja: Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Szalonképtelen


Valamiért úgy alakult, hogy a mi szűk családunkban a lányok a pörgősek, a tűzrőlpattantak, a nagyszájúak, a csípős nyelvűek és igen…időnként a veszekedősek is. Persze, a veleszületett temperamentum meghatározó, de a minta is, amit látnak.

Ebből következik, hogy időnként mérsékelten szalonképes kifejezések is elhagyják a szánkat. És mivel van egy beszélni tanuló kiskorú is hallótávolságon belül, igyekszünk megválogatni a szavainkat. Ami sajnos az indulatok hevében nem mindig sikerül.

A kamaszunk hazahozta a kortársak körében feltehetően trendi „mi a sz@r” mindenre rácsodálkozó kifejezést, emellett pedig időnként mindketten használjuk (sőt a fiúk is) a kottaolvasók körében ismert, a hangmagasság rendjét meghatározó „b@sszuskulcs” szót, immáron indulatszóként, különféle változatokban. Tudom, hogy lehetne másképp is, de ez van. Aztán persze viseljük a következményeit…

Így történhetett, hogy a minap a legkisebb tanúja volt egy veszekedésnek, ahol engem ragadtak el leginkább az indulatok. Nem meglepő módon aztán egy nappal később kicsilány kidolgozta magából az ott átélteket. Kissé váratlan szituációban, de teljesen érthető módon.

Mindezt humorosan adta elő, de a gesztusaiból, a mimikájából, és a változatos formában elhangzó, visszaköszönő indulatszavakból sejthető volt, hogy itt valami nagyon másról van szó.

A nagyok persze remekül szórakoztak b@sztikulin és társain, ami persze olaj volt a tűzre. Őket leállítottam, és inkább csak hagytam, hadd jöjjön ki a kicsiből mindaz, aminek ki kell jönnie.

Ilyenkor persze vernénk a fejünket a falba, hogy hogyan lehettünk ilyen felelőtlenek, meg hogy milyen példát mutatunk a gyerekünknek… Sőt megfogadjuk, hogy a gyerek előtt soha többet, blablabla.

Higgadt fejjel persze könnyű megfontoltnak és feddhetetlennek lenni, de a családi élet arról is szól, hogy mi sem vagyunk makulátlanok. Tökéletesek meg aztán végképp nem.

Emberek vagyunk: indulatokkal, félelmekkel, kétségekkel, fájdalmakkal. És néha eljönnek olyan pillanatok, amikor már nem tudjuk uralni, kezelni ezeket és utat törnek maguknak kifelé. Pont a gyerekünk jelenlétében.

Ez van, nem lehet meg nem történtté tenni. Viszont tehetünk azért, hogy jóvátegyük a hibánkat. Először is tudnia kell azt, hogy nem miatta történt, nem ő tehet róla. Kapjon egy rövid magyarázatot, hogy miért viselkedtünk úgy, ahogy. És láthassa meg azt is, hogyan lehet kijönni a lehető legjobban egy ilyen helyzetből nekünk, felnőtteknek.

Fontos mintaként és tanulásként szolgálhat számára a tekintetben, hogyan lehet megoldani egy konfliktusos helyzetet és hogyan tudjuk mi magunk kezelni az indulatainkat.

Ez persze nem mentesít a történtek alól, csak még inkább tükröt mutat nekünk arról, hogy mekkora is a felelősségünk szülőként.

Tehát ne lepődjünk meg, ha az átélt élményeket viszontlátjuk majd az ő viselkedésében is. Hagyjuk békén, hadd dolgozza ki magából. Ne állítsuk le, ne fojtsuk bele a szót, legfőképpen ne szidjuk le érte, akármennyire sem jó belenézni ebbe a tükörbe.

Őt hagyjuk békén, mi pedig okuljunk belőle.

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna