Magamraismerő

Írja: Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Tankolni márpedig muszáj…


Mármint nekünk, anyáknak. Meg az apáknak. Azt mondja az idevágó szakirodalom, hogy az elég jónak nevezett, válaszkész anya arról ismerhető fel, hogy csecsemője, kisgyermeke igényeit, jelzéseit időben észleli, azt megfelelően értelmezi, majd a helyzethez és gyermeke fejlettségi szintjéhez illeszkedve, a megfelelő időben reagál. Az esetek zömében az anya ezt jól csinálja, de ha van is itt-ott kisiklás és konfliktus, azt sikerül hamar rendezniük. És mindez naponta ötvenszer-százszor-kétszázszor lezajlik. Nem tudom, valaha megszámolta-e valaki, hogy naponta hányszor kerülünk ilyenformán kapcsolatba a gyerekünkkel. Rengetegszer, az biztos.

Az egészen kicsiknél ez az anyai reakció szinte még azonnali. Ahogy nyekken, úgy ugrunk. Aztán ahogy gyerekünk fejlődik, együttléteink során megtapasztalja, hogy számíthat ránk, bízhat abban, hogy segítünk neki, amikor arra szüksége van, mindegy, hogy éppen álmos, éhes, unatkozik, fáj valamije vagy csak a közelségünkre vágyik. Cserébe egyre türelmesebbé válik, egyre hosszabb ideig képes várni, hogy mi megérkezzünk és kisegítsük őt nehéznek érzett helyzetéből. Nekünk is fontos tudni azt, hogy ilyenkor már nem kell azonnal ugranunk. Jelezhetjük neki egy mondattal, egy pillantással, hogy „vettük az adást” és hamarosan érkezünk, hogy segítsünk. Ez így elsőre nem tűnik olyan nehéznek, szinte sima ügy. Igen ám, de mi van akkor, ha napi ötven-száz-kétszáz hasonló szituációban gondolkodunk? Hát…

Még ha gördülékenyen is zajlanak kettőnk kapcsolódásai, egy egész napot tekintve már ez is borzasztóan fárasztó lehet. Gyakorlatilag folyamatos készenléti állapot, amikor arra vagyunk kihegyezve, hogy egy rapszodikus személyiség pillanatnyi igényeit kielégítsük. Akár pillanatról pillanatra változó igényeit. Se nem kiszámítható, se nem túl magasröptű és legtöbbször túlságosan nem is kreatív feladat. Ha pedig egy pillanatra kizökkenünk, mert figyelmünk elkalandozik, netán kísérletet teszünk saját igényeink kielégítésére, például beállunk a zuhany alá, biztosak lehetünk benne, hogy csemeténk azonnal riadót fúj. Mintha legalábbis Murphy törvényei mozgatnák.

Elég csak néhány, egy-két pillanatra félresiklott helyzet, amikor nem sikerül döccenő nélkül kijönni gyermekünkkel egy szituból. Még ha viszonylag gyorsan el is simítjuk a konfliktust, már az is plusz energiát emészt fel szűkös készletünkből. És itt nem kell nagy dolgokra gondolni. Csak olyanokra, mint mondjuk egy izzasztó pelenkacsere egy másfél évesen, vagy egy hazaindulás a játszóházból, ahol épp kiválóan érzi magát és eszébe sincs hazamenni, vagy egy unalmas sorban állás a postán. Ilyenkor jól jöhet egy kis extra kreativitás, hiszen szinte sosem tudhatjuk előre, hogy az előzőleg már bevált módszerünk most is célravezető lesz-e, vagy esetleg találhatunk ki valami mást. Végül pedig vannak azok a nagyobb összezörrenések, amikor nem sikerül olyan könnyen rendezni a helyzetet, és ez mindkettőnk számára több-kevesebb frusztrációt okoz.

És ez csak egy gyerek. Ha van még egy vagy több, az már értelemszerűen súlyozott helyzet. Elég néhány összezörrenés, és máris úgy érezzük, hogy minden energiánk elfogyott, teljesen lemerültünk. Vagyis szenzitív, odafigyelő, válaszkész anyának lenni nagyon-nagyon fárasztó, sőt kimerítő. És akkor még nem beszéltünk a párkapcsolatunk, a házimunka, vagy éppen a saját munkánk energiaigényéről. Azt hiszem, ezek után nem kérdés, hogy mindez hosszú távon csak akkor működhet, ha nem csak a gyerekünket töltjük fel, hanem időről-időre mi magunk is fel tudunk tankolni. Olyasmi dolog ez, mint a repülőgépeken az egyik alapvető szabály: ha gáz van, először magamra rakom fel az oxigénmaszkot, csak utána a gyerekre. Ha előbb a gyerekre rakom fel, lehet, hogy átmenetileg jobb lesz neki, de hosszú távon biztosan nem, ha nekem már nem sikerül felvennem a maszkot. Ha én fuldoklom, nem fogok tudni neki segíteni.

Tehát nincs mese: töltődnünk kell! Nem csak azért, mert nekünk jár vagy mert megillet, hanem azért is, mert hosszú távon az életünk, a saját és a családunk jólléte, sőt akár egyben maradása is múlhat rajta. Kimerült, kialvatlan, türelmetlen, végletekig elcsigázott, örökké elégedetlen anyaként egy ideig még működünk valahogy, majd egyre többször jönnek a kisebb döccenők és a nagyobb bukfencek a gyerekkel (és a párunkkal) való kapcsolódások során. A bukfencek után egyre nagyobb energiánkba kerül újra talpra állni, nem csak a kimerültség, hanem a növekvő bűntudatunk miatt is. Hamar eljöhet az a pont, amikor egészen egyszerűen alkalmatlannak érezzük magunkat már csak arra is, hogy valahogy túléljük a hétköznapokat. És hol vagyunk már attól, hogy gyerekünk biztos bázisa legyünk vagy hogy örömteli legyen az együttlét vele?

Rossz hírem van megint: sajnos ezen is csak mi változtathatunk, nekünk magunknak kell feltankolni a raktárainkat. Senki nem fogja megtenni helyettünk, vagy ha mégis megpróbálja, egészen addig kudarcra van ítélve a dolog, amíg mi magunk nem akarjuk őszintén, belülről a változást. Gyökeres változást pedig csak akkor remélhetünk, ha mi vállaljuk fel a felelősséget és meg is tesszük a szükséges lépéseket. El kell, hogy jöjjön az a pont, amikor lepakoljunk a magunkkal hozott, megdönthetetlennek hitt elveinket és beidegződéseinket, és megpróbáljuk könnyebbé tenni a saját életünket.

Hogy milyen elveket? Például ilyeneket: „Na, hozzám aztán ne jöjjön senki takarítani, amikor nálam alaposabban senki nem csinálja meg ezt. Különben is mit szólnának a szomszédok? Biztos azt gondolnák, lusta dög vagyok. Édesem, te akarsz porszívózni? Még mit nem! Csak hogy újra porszívózhassak utánad, mert két porcicát szanaszét hagytál? Még hogy ne vasaljak? Hát mit fog szólni az óvónő, ha a gyerek pólója nem lesz élére vasalva? Hogy időnként hozassuk az ebédet? Mit fog szólni anyám, ő annak idején minden nap háromfogásos ebédet rittyentett. Bébiszitter? Még fizessek is azért, hogy valaki vigyáz a gyerekemre? Hogy anyád vigyázzon a gyerekre? Kizárt, biztos csokival tömné, amikor én nem látom. Nem kell nekem sportolnom, emelgetem eleget a gyereket egész nap. Hogy a barátnőkkel kávézni? Hagyjam másra a gyereket, miközben én sütit majszolok? Úgyis folyton az járna a fejemben, hogy mi lehet vele. Fodrász, kozmetikus, masszázs? Felesleges pénzkidobás mind. Majd én befestem a hajam, az éjféli etetés után lesz egy kis időm. Anyám meg majd levágja legközelebb, amikor jön.”

Valljuk be, sokan vagyunk, akik anyaként kifogások gyártásában bajnokságot nyernénk. Esetleg nem lenne könnyebb segítséget kérni? De nem is kell feltétlenül kérni. Már az nagy dolog lenne, ha legalább a felajánlott támogatásokat elfogadnánk, és nem utasítanánk csípőből vissza. Biztosan vannak köztünk olyanok, akik a monoton és soha véget nem érő háztartási rutint és még sok minden mást is lelkesedéssel telve végeznek nap, mint nap. Kisujjból kirázzák, miközben egy, két vagy több gyermekükkel és párjukkal harmonikus, minőségi kapcsolatban élnek. Szerintem vagyunk néhányan olyanok, akikre nem illik ez a személyleírás, mégis csináljuk.

Az a baj, hogy neveltetésünk, a vélt vagy valós környezeti, családi elvárások, saját önértékelési gubancaink miatt a végtelenségig vagyunk képesek húzni ezt az igát. Nagyon kell már fájnia ahhoz, hogy változtatni merjünk. De valóban a fájdalomnak kell rákényszerítenie minket a változtatásra? Valóban meg akarjuk várni azt, hogy párkapcsolatunk romokban heverjen, magunkat komplett csődtömegnek érezzük, a gyerekünk pedig egy mindenért síró, nyafogó, hisztiző, alvási, evési sztrájkot folytató kis lidércnyomássá váljon? Hogy otthonunkba szépen lassan beszivárogjon az őskáosz vagy a fagyos csend, mi vagy a gyerekünk pedig belebetegedjen?

Életünk egyik legnehezebben meghozott döntése vajon miért az, hogy felvállaljuk annak a felelősségét, hogy könnyebbé tesszük a saját életünket? Létezhetünk a mártír-anya szerepén kívül más anyai minőségben is?

Persze mondhatjuk azt, hogy nem engedhetjük meg magunknak. Igen, részben anyagi ráfordításra is szükség lehet, ez igaz. Az, hogy időt és energiát szerezzünk magunknak, bizony időnként pénzbe kerül. De biztos, hogy nem fér bele a családi költségvetésbe, hogy mi hetente egyszer-kétszer-háromszor újjászülethessünk? Tényleg nem engedhetjük meg magunknak? Gyanítom, az anyagi indok sokszor csak alibi. De nem kell a teljes családi büdzsét felborítanunk ahhoz, hogy nekünk kicsit könnyebb legyen. Kis kreativitással és egy nagy adag kompromisszumkészséggel találhatunk olyan feltöltődési módot, ami nem kerül pénzbe.

Igen, jöjjön a nagyszülő. Vagy vigye a gyereket. Igen, lehet az, hogy egyszer én vigyázok a barátnőm gyerekére (is), másszor meg ő az enyémre. Igen, rá lehet bízni a gyereket a kedves, aranyos szomszéd nénire, aki mindig ajánlkozik, mert ő csak ritkán látja az unokáit. Igen, bízzuk rá a párunkra a gyereket, sőt a teregetést, a porszívózást, a bevásárlást, bármit, amit bevállal. Túl fogjuk élni, ha csak kilencven százalékosan teljesít. Igen, ha kicsit megnézzük, milyen babakocsit választunk, akkor a babával később járhatunk kocogni, túrázni. Soroljam még?

Az, hogy könnyebbé tegyük az életünket, a mi döntésünk, a mi felelősségünk. Ha nem érezzük magunkat elég fontosnak, értékesnek, nehezen fogunk tudni ezen változtatni. Igenis tisztában kell lennünk azzal, hogy mindannyian -szülők és gyerekek- egyenrangú tagjai vagyunk a családnak. Mi megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy gyerekünk a lehető legjobban érezze magát a családban. De vajon miért nem teszünk meg mindent azért, hogy mi magunk is ugyanígy érezzünk?

Pedig mindennél nagyobb szükségünk lenne rá.

 

 

Ha úgy érzed, anyai szerepedben bizonytalan vagy, nehézségeid vannak a hétköznapok levezénylésével, úgy érzed, belefáradtál, támogatást keresel, segítséget kérsz, vagy csak meghallgatásra vágysz, lehetőséged van személyes találkozóra, konzultációra velem Budapesten, Móron és Székesfehérváron.

A 30-4795795-ös telefonszámon kérhetsz tőlem előre időpontot.

Ha csecsemődnél vagy kisgyermekednél alvási, táplálási, viselkedésbeli problémákat észlelsz (sírósság, nyugtalanság, erős dacosság, „hiszti”, testvérféltékenység, agresszivitás, szorongás, félelem az elválástól), nem hízik, hasfájós, és próbálkozásaid a probléma megoldására eddig nem jártak sikerrel, a konzultáció szintén segítségedre lehet. Ugyanezen a telefonszámon foglalhatsz időpontot Budapestre, Mórra vagy Székesfehérvárra.

További részletek: http://www.babamamaharmonia.hu

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna