Tizenkettes lista
Többször kérték már tőlem azt a szülők a konzultációk során, hogy ajánljak olvasnivalót, ami hasznos lehet a baba születése utáni első hónapok és évek során. Vagy már előtte is.
Íme, az én tizenkettes listám. Előre bocsátom, hogy nagyon színes paletta. Van köztük kicsit „szakmaibb”, de pszichológiában kevésbé jártas szülők számára is abszolút jól érthető könyv, aztán van kevésbé tudományos és van köztük szórakoztató, de mégis hasznos és tanulságos olvasmány.
Első látásra úgy tűnhet, hogy véletlenszerűen gyűjtöttem őket össze. Mégsem teljesen igaz ez. Mert ezek voltak azok, amelyek valamilyen módon megérintettek, megerősítettek, vagy segítettek megérteni, hogy bizonyos dolgok miért úgy működnek és történnek, ahogy. Mindezeken túl pedig volt, hogy konkrét ötletet is merítettem belőlük, amelyek a saját családomra és gyerekeimre „adaptálva” jól működtek és beváltak.
Külön kommentár nélkül bocsátom őket közre. Akinek felkeltik az érdeklődését, az úgyis utánuk fog nézni.
A sorrend véletlenszerű, pontosabban ilyen sorrendben sorakoznak a könyvespolcomon…
1. Selma Fraiberg: Varázsos évek
2. Sebestyén Eszter: Átlátszó álarcok-az anyaságról másképp
3. Sue Gerhardt: A szükséges szeretet
4. Donald W. Winnicott: Kisgyermek, család, külvilág
5. Aletha Solter: A bölcs baba
6. Pam Druckerman: Nem harap a spenót
7. Laura Markham: Békés szülő, boldog gyermek
8. Sheila Kitzinger: Miért sír a baba?
9. F. Várkonyi Zsuzsa: Már 100x megmondtam
10. Franz Renggli: Aranykapu az életbe
11. Bettina Mahler, Peter Musall: Kimerült szülők
12. Francoise Dolto: Amikor a gyermek megjelenik
Jó böngészést, sok hasznos felismerést, pozitív megerősítést és felszabadító megtapasztalást kívánok!
Folytatása következik.