Újratervezés karácsony előtt
Mindjárt karácsony. És egy héttel ezelőtt magam sem hittem volna, hogy amit most leírok, az a valóság. Akkor a Jézuskától bánattal vegyes keseredettségemben egy helyes kis kiadó orvosi rendelőt kértem. Egy olyat, ahol a saját gyerekorvosi rendelésemet elkezdhetem végre, és folytathatom a baba-mama konzultációimat is. Úgy, ahogyan én tudom, és ahogyan én akarom. És úgy tűnik, Jézuska meghallgatott.
Igaz, hogy ehhez nekem is kellett néhány dolgot tennem. Például keresni. Meg mérlegelni és dönteni. És nem várni senki másra, nem hallgatni senkire. Csak magamra. Milyen érdekes: ahogy az ember eléri a mélypontot, és két világvége hangulatú reménytelenségi kitörés között, szinte már minden mindegy alapon azt mondja, hogy „akkor is megcsinálom”, akkor szinte az ölébe pottyan a megoldás. Jelen esetben egy rendelő (igazából kettő, de ne legyünk telhetetlenek) képében.
Aztán egy hét leforgása alatt jogásszal konzultál, szerződik, hatóságoknál ügyintéz, felszereli a rendelőt a még szükséges bútorokkal, eszközökkel és műszerekkel, gyógyszerésszel tárgyal, szakmai programot ír, végül a karácsony előtti utolsó munkanapon az összes dokumentumot leteszi (na jó, nem ő, hanem a férje meg a kétésfélévese) a működési engedélyt kiadó hatóság asztalára. Lehet, hogy nem ismer lehetetlent? Lehet. Az viszont biztos, hogy megint megtanulta a leckét. Ahogyan korábban már néhányszor.
Azt, hogy ha már egyszer magasra tette a lécet, és ebből eddig nem engedett, akkor nem szabad lejjebb tennie csak azért, mert más nem képes megugrani azt. Ha (beteg) gyerekekről és a családjaikról van szó, akkor nincsenek kompromisszumok, nincs mellébeszélés, nincs bagatellizálás, nincs időhúzás. Nincs helye sem tekintélyelvűségnek, sem szakmai dilettantizmusnak, sem trehányságnak, sem felületességnek, sem pedig politikának.
Viszont nagyon is helye van az odafigyelésnek, az együttérzésnek, a kiszámíthatóságnak, az alaposságnak, a minőségi munkának és a bizalomnak.
Vagy így, vagy sehogy.
Sokszor végiggondoltam, lefuttattam magamban az elmúlt hónapok történéseit, és csak arra jutottam, hogy ennek így kellett történnie. Ahogyan a múltkor írtam: valószínűleg el kellett mennem a falig. Azt mondják, hogy az igazán nagy változásokat, fejlődéseket krízishelyzetek előzik meg. Vagy olyanok, amelyeket elénk sodor az élet, vagy pedig olyanok, amelyeket mi csinálunk magunknak.
Akárhogy is van, tanultam belőle. Azt hiszem, van abban valami, hogy ami nem öl meg, az megerősít. Meg nem öl, de hogy megborít, az biztos. És ami megborít, az erősít csak meg igazán. Feltéve, ha elég nagyot zakóztunk és mégis sikerül talpra állnunk belőle. Sokat segíthet, ha van megtartó erő, például egy sokat próbált férj, meg négy jól működő gyerek, akiknek nem lehetünk elég hálásak mindezért.
Így esett, hogy januártól új helyen kezdem/folytatom a szülő-csecsemő/kisgyermek konzultációkat, és bízom benne, hogy az ÁNTSZ gyorsan áldását adja a gyermekorvosi magánrendelésemre is. Egyedi módon így egy helyen lehetek majd segítségére a testi betegséggel küzdő gyerekeknek, és a három év alatti legkisebbek testi és lelki eredetű problémájával küzdő családoknak is.
Mert a hely ideális (két percre az otthonomtól J). A II. kerületben, a Máriaremetei és a Hidegkúti út sarkán lent zsibongó játszóház, fent jópofa rendelő. Barátságos konzultációs szoba és minden igényt kielégítő gyermekorvosi rendelő, kettő az egyben. Ennél jobb nem is lehetne. Én elsőre megkedveltem és azt éreztem, hogy jó helyen vagyok.
Mindent megteszek, hogy sok gyerek és a családjaik is pontosan így érezzenek, ha ide belépnek és velem találják szemben magukat.
Mert vagy így csinálom, vagy sehogy.
További információk:
https://www.facebook.com/babamamaharmonia/
https://www.facebook.com/babaharmonia/
