Magamraismerő

Írja: Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Válogatós gyerekek 1.0


Vannak olyan gyerekek, akik életük bizonyos szakaszában rendszeresen elutasítanak bizonyos ételeket (vagy a legtöbbet), és csak néhány ételt hajlandóak megenni, azokat is csak bizonyos formában.

A gyerekek egy részében a válogatósság előfordulhat kisgyermekkorban átmeneti jelleggel. Ilyenkor teljesen érthető módon attól tarthatnak a szülők, hogy gyermekük nem jut elég tápanyaghoz, nem fog megfelelően növekedni, fejlődni. A gyerekek egy kis csoportjában ez a válogatósság, finnyásság azonban nem átmeneti jelenség, hanem tartósan, éveken, sőt akár egy életen át fennmaradó állapot is lehet.

Most az átmeneti válogatósságról lesz szó.

A válogatósság gyakran akkor jelentkezik a kicsiknél, amikor a kisgyermek a hozzátáplálás során egyre nagyobb önállóságra tesz szert, és egyre ügyesebben képes egyedül is enni. Nagyjából egy éves kor táján mutatkozhat ez a helyzet, de természetesen lehetnek ettől eltérések. A fél és egy éves kor közötti időszakban a kicsik fogékonyak az új ízek iránt, és egy éves kor után ebben változás mutatkozhat: egyre bizalmatlanabbak lehetnek az új ételek kóstolásakor, illetve elutasíthatnak olyan ételeket is, amelyeket már korábban elfogadtak, sőt szívesen megettek.

Az ilyen korú kisgyerek egyre nagyobb önállóságra tesz szert, ki tudja választani, miből és mennyit akar enni. Egyre kisebb szülői kontrollt enged meg. Előfordulhat az is, hogy ezek a gyerekek napokon át jól és viszonylag sokat esznek, aztán napokig szinte semmit. Legtöbbször nem veszítenek a súlyukból és megfelelően fejlődnek. Ez az átmeneti állapot nem jelent feltétlenül táplálkozási zavart. Ha mégis hiányállapot mutatkozik, vagy láthatóan nehézséget okoz harapnia, megrágnia, falattá formálnia vagy lenyelnie az ételt, érdemes komolyan venni, a megfelelő szakemberhez fordulni segítségért.

A kicsik növekedése, gyarapodásuk üteme is lelassul a második életévben, a testsúlykilogrammra vonatkoztatott kalóriaigényük is csökkenhet. Viszont fejlődésük rohamosan halad előre, sorra sajátítanak el újabb és újabb dolgokat. Minden ilyen nagyobb változás, újdonság vagy mérföldkő idején előfordulhat, hogy még jobban ragaszkodnak a kicsik a már megszokott dolgokhoz. Nincs ez másként az ételekkel kapcsolatban sem. Hiszen a már jól ismert dolgok, a biztos pontok is segíthetnek nekik abban, hogy egyensúlyban maradjanak a sok-sok változás közepette.

Ebben az időszakban (is) fontos feladata egy szülőnek az, hogy képes legyen reálisan látni saját elvárásait, és azokat szükség esetén felülvizsgálni. Például azzal kapcsolatban, hogy szerinte mennyit kellene a gyermekének ennie. Jó, ha tudja, és meg is próbálja elfogadni azt, hogy a második életévben a kicsi nem fog minden alkalommal sokat enni, sőt előfordulhat olyan is, hogy napokig alig csipeget majd valamit.

Ha a gyerek táplálkozásáról van szó, akkor mind a szülőknek, mind pedig a gyermeknek megvan a maga feladata. A szülők felelősek azért, hogy a gyermek számára az étkezésekhez a rendszeres lehetőséget, a megfelelő körülményeket és a számára a lehető legjobb táplálékot biztosítsák. A gyerek feladata pedig annyi, hogy eldöntse, eszik-e ebből egyáltalán, és ha igen, akkor mennyit. Így tapasztalhatja meg a gyermek azt, hogy milyen érzés éhesnek és jóllakottnak lenni, ebből pedig azt a tudatosságot szerezheti meg, hogy hogyan reagáljon saját belső szükségleteire. Konkrétan arra, hogy akkor egyen, ha éhes, és akkor hagyja abba az evést, amikor jóllakott.

Nem meglepő dolog az, hogy a szülők étkezési preferenciái meghatározhatják a gyerekeikét. Vagyis amit a szülők előnyben részesítenek, szívesebben megesznek, amilyen saját étkezési szokásokat kialakítanak, az nagymértékben hatással van a gyerekük táplálkozási magatartására. Magyarul: szívesebben készítjük el a gyerekünknek azokat az ételeket, amelyeket mi magunk is szeretünk, és leginkább oly módon, ahogyan azokat mi kedveljük. Így nem meglepő az sem, hogy a gyerekeink ezeket az ételeket jobban ismerik, valószínűleg szívesebben megkóstolják, mint azokat, amelyeket mi magunk is kevésbé kedvelünk. Érthető, ha ez utóbbiakat sokkal többször kell felkínálnunk a számukra, míg végre elfogadják őket.

Mit tehetünk szülőként?

Először is fontos, hogy törekedjünk az egészséges ételek felkínálására és fogyasztására. Mi magunk is. Nem mindegy, mennyire tudjuk hitelesen tálalni ezeket, és az ételek megválasztása mennyire van összhangban a gyerekünk szükségleteivel. Ha mi magunk például undorodunk egy ételtől, vagy mi magunk is válogatósak vagyunk, ebben (is) mintaként szolgálhatunk a gyerekünk számára. Ha az arckifejezésünkből, a testbeszédünkből és a szavainkból ezt „olvassa ki” a gyerek, nagyobb eséllyel fogja elutasítani az ételt.

Ha a gyerekünk korából adódóan eleve kevésbé nyitott az új ízek iránt, akkor ilyenkor növelheti az elutasítást az is, ha külön felhívjuk a figyelmét arra, hogy most olyan ételt kap, amit még eddig nem evett. Ha igyekszünk semlegesek maradni, természetes módon kínálni, extra figyelemfelhívás nélkül, akkor szívesebben fogadhatja az új ételt.

Ha mi magunk készítjük az ételeket, és gyerekünket életkorával összhangban bevonjuk ennek folyamatába, valószínűleg szívesebben eszik majd belőle. Legyen lehetősége megfogni, megtapogatni, szaglászni az alapanyagokat, ez is segíthet a megbarátkozásban.

Ahhoz, hogy egy kicsi elfogadjon egy új ízt, akár tíz-tizenöt alkalommal is találkoznia kell vele. Lehet, hogy hetek múltán eszik meg valamit, amit előzőleg sokszor visszautasított. Nem érdemes az újrapróbálkozással heteket várni, akár két-három nap múlva újra megkínálható. Ez fordítva is előfordulhat: lehet, hogy hetekig szívesen fogadott valamit, amit most elutasít. Ilyenkor is érdemes újra és újra kínálni vele.

Az „éheztetés”, „koplaltatás”, a szeretett és elfogadott ételeknek a kizárása az étrendjéből és csak az eddig el nem fogadott ízekkel történő kizárólagos kínálás könnyen lehet öngól és nagy valószínűséggel nem vezet eredményre.

Inkább minden étkezésnél kapjon olyan ételt, amit ismer és elfogad, e mellé tálaljunk neki újdonságot is. Biztathatjuk, ösztönözhetjük, hogy kóstolja meg, de semmiképpen ne erőltessük! Ha érdeklődést mutat, legyen lehetősége a másét is megkóstolni kérhet anya vagy apa ételéből is. Még akkor is, ha ezt korábban nem ette meg. A nagyobbacskának legyen lehetősége arra, hogy ő maga szedjen a tányérjába. Ha egy-két falatnyit, akkor annyit, és úgy helyezhesse el és fogyaszthassa el őket, ahogyan ő szeretné. Ne mi pakoljuk tele a tányérját, ne nógassuk, hogy szedjen többet vagy szedjen még! Könnyen lehet, hogy megrémíti az az adag, amit mi szánnánk neki.

Ne féljünk a különleges ízektől, párosításoktól! Ha a számunkra össze nem illőnek tűnő ízeket ételeket választ magának, hagyjuk, hadd egye meg ezeket, ha szeretné. Ha bizonyos állagot nem visel el, akkor kínáljuk az adott ételt másképp. Például lehet, hogy a darabos formában visszautasított gyümölcsöt vagy zöldséget szívesen fogadja turmix vagy krémleves formájában. Ha a pürét nem szereti, kapjon darabosat. Ha főtt formában nem, akkor nyersen. És fordítva. Ha önmagában nem eszi meg például a húst vagy a zöldséget, kínálhatjuk mártogatós formájában (joghurttal, paradicsompürével, különféle öntetekkel). A lehetőségek tárháza végtelen, és az a tapasztalatom, hogy a szülői kreativitás is az.

Kapjon maximális önállóságot az evésben, önmaga „kiszolgálásában”, már egészen kicsi korától kezdve. Legyen lehetősége belenyúlni a tányérba, nézzük el, ha maszatol. Igyekezzünk minél kellemesebb légkört kialakítani az étkezéseknél, és ne arra koncentráljunk, mennyit eszik a gyerekünk, ehelyett együnk mi magunk is. Fókuszáljunk a saját tányérunkra, a saját evésünkre.

Ne fűződjön az evéshez se jutalmazás, se büntetés. Ez érvényes a desszertre is. Ha afelé csúsztak el a dolgok, hogy a kicsi már az édességet kéri, még mielőtt egyáltalán enni kezdene, vagy két-három falat után már követeli magának, érdemes kicsit újrakeretezni ezt a helyzetet. Kevésbé gyengülünk el és engedünk a gyerekünk nyomásának, ha egyáltalán nem tartunk otthon, vagy csak kevés édességet. Vagy ha mi magunk készítünk desszertet, a lehető legegészségesebb módon.

Ha eleve desszertet is szánunk egy étkezéshez, a többi fogással együtt kerülhet ez is az asztalra, de mindenkinek csak egyetlen, kicsi adagban. Lehet, hogy egy ideig csak ezt eszi meg, de idővel megérti, hogy ez éppen olyan része a menünek, mint az összes többi fogás. Megszűnik különleges jutalom lenni, elveszik a varázsa, amint lekerül róla ez a hangsúlyos „szerep”. És ami még fontos, hogy megszűnik az evésre történő rávevés eszközének lenni, ezzel pedig a többi étel elutasítottsága is várhatóan csökkenni fog.

És mivel csak kis adagot kap belőle, könnyen lehet, hogy éhes marad utána, és eszik másból is. Nem utolsó sorban pedig látja a család többi tagjának viselkedését, akik a desszertet hagyják az étkezés végére. Azt se felejtsük el, hogy megszűnik a meccs, az állandó küzdelem is, amely a desszert körül idáig zajlott.

Saját gyerekem már önellátóként, ha egy étteremben svédasztalos étkezésbe csöppent, szinte kivétel nélkül a desszertes pultnál kezdte, a végére hagyott némi hasznosabb táplálékot is. Egy kontinentális reggelinél a mogyorókrémmel indított, és esetleg bevitt némi rántottát is a maradék kis helyre. “Természetesen” megvívtuk a magunk csatáit, amelynek az lett a vége, hogy szülőként elfogadtam ezt és rábíztam. Nem volt könnyű, de sikerült, és ma már simán megy, hogy ne szóljak be. Ma már az is előfordul, hogy a tojással kezd, majd esetleg lefojtja némi mogyorókrémmel.

Itthon viszont én állítom össze a menüt. Nem meglepő módon nem tartunk mogyorókrémet, egyéb nyalánkságokat is csak nagyritkán. Az édesség kimerül a saját készítésű sütikben, a gyümölcsturmixokban, a zabkásában és a müzli-natúr joghurt-méz kombinációjában. Itthoni környezetben ezekhez fér hozzá, de ezekhez korlátozás nélkül. Korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy ő müzlit egyen joghurttal. Ma már ez is megtörténik.

 

 

Ha magadra, magatokra ismersz, ha hasonló nehézségekkel küzdötök, gyermekorvosként, szülő-csecsemő/kisgyermek konzulensként, pár- és családterapeuta-jelöltként a segítségetekre lehetek. Személyes konzultációra a 30-514 2559-es telefonszámon tudsz időpontot egyeztetni velem Budapestre vagy Székesfehérvárra.

Ha úgy érzed, szülői szerepedben bizonytalan vagy, nehézségeid vannak a hétköznapok levezénylésével, úgy érzed, elfáradtál, támogatást keresel, segítséget kérsz, vagy csak meghallgatásra vágysz, lehetőséged van személyes találkozóra, konzultációra velem Budapesten és Székesfehérváron. Párkapcsolati problémák, a családi élet nehézségei, a harmónia felbomlása esetén is keressetek bátran!

Ha csecsemőtöknél, kicsi vagy nagyobb gyermeketeknél alvási, táplálási, viselkedésbeli problémákat észleltek (sírósság, nyugtalanság, erős dacosság, „hiszti”, testvérféltékenység, agresszivitás, szorongás, félelem az elválástól), nem hízik, hasfájós, és próbálkozásaitok a problémák megoldására eddig nem jártak sikerrel, a konzultáció és terápia szintén segítségetekre lehet. Erre is a 30-514 2559-es telefonszámon foglalhattok időpontot Budapestre vagy Székesfehérvárra.

További részletek: http://www.babamamaharmonia.hu

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna