Improvizáció
Az a szép a sokgyerekes létben, hogy az ember időnként improvizálni kényszerül. Nem is olyan időnként.
Az utóbbi napok történései éppen ezt demonstrálják. Ahogy már említettem, holnap körbefutjuk a Balatont, ahol sofőr, futó és biciklis kísérő is leszek egyben, ahogyan a csapat többi tagja is.
De mivel az egyik gyerekem épp osztálykirándul, a másik az apjával holnap hajnalban repülőre ül, a harmadik csajos bulit szervez hozzánk, amíg mi távol leszünk, a kicsit és a kutyát, meg a kamaszok felügyeletét a nagyszülőkre bízzuk (vagy éppen fordítva), nem mondhatnám, hogy tűpontos stratégia és alapos szervezés szerint futtatom le a hétvégére betervezett ultrafutós projektet.
Ami mindenképpen biztató, hogy nekifogtam a készülődésnek!
Vidéki munka után gyors bevásárlás, amit éppen hasznosnak gondoltam a versenyre, de a csapatársakat ismerve biztosan nem halunk majd éhen… Estefelé következik a csomagolás négyfelé, hajnali ötkor pedig indulás Balatonaligára. Miután mindent és mindenkit lerendeztem, útnak indítottam.
Ez most egy látszólag szétszórt, kaotikus készülődésnek tűnik, de csak látszólag. Amikor az ember egy ideje gyakorolja az improvizációt a családja életében meg a sajátjában, egy idő után elhiszi, hogy így is működhetnek a dolgok. És képes lazábban felfogni és menedzselni a dolgokat. Még úgy is, hogy ő van éppen a sor végén.
Azt mondják, az utolsókból lesznek az elsők. Vagy valami ilyesmi…
