Magamraismerő

Írja: Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Lehet-e zökkenőmentes a visszatérés a gyerekközösségbe a téli szünet után?


Vannak kisgyerekek, akiknél a gyakori betegeskedések miatt az ősszel megkezdett beszoktatást minden visszatérésnél szinte újra lehet kezdeni. Lehet, hogy a téli szünet elérkezéséig alig néhány hetet járt a kicsi a közösségbe, és azt is több részletben. De az is előfordulhat, hogy a téli szünet az első hosszabb időszak, amikor nem megy bölcsibe vagy oviba a gyermek.

Vannak gyerekek, akiket a szünet utáni visszatérés nem visel meg, és nem okoz különösebb nehézséget az újévi újrakezdés. De lehet, hogy az ünnepek végeztével nehezen indul a visszatérés a bölcsibe vagy az oviba. Ilyenkor sem kell megijedni, hiszen az óvónők, a gondozók segíteni fognak a kicsinek. Számítanak rá és felkészültek abban, ha visszaszoktatásra lehet szükség egy hosszabb távollét után.

Viszont a téli szünet idején a szülők is sokat tehetnek azért, hogy az ünnepek után kisgyerekük újra szívesen, kipihenten, egészségesen és feltöltődve menjen bölcsibe vagy oviba.

Az ünnepek alatt is fontos, hogy a szülők gondoskodjanak a gyermek megfelelő folyadékbeviteléről, a kiegyensúlyozott, lehetőség szerint minél egészségesebb táplálékokhoz való hozzájutásról. Ez a karácsonyi menük gasztronómiai kihívásai mellett sokszor nem könnyű feladat, mégis érdemes törekedni rá. Hasonlóképpen lényeges a szünetben a korábban is adott vitaminok, elsősorban a D- és C-vitamin bevitele. Kiegészítésképpen segíthet egy probiotikum kúra, vasban és cinkben gazdag élelmiszerek fogyasztása is, hogy a gyermek minél jobb testi állapotban vágjon neki az újévnek.

Az otthon töltött időszak mintegy pihenésként szolgál a gyermek immunrendszere számára, és ilyenkor általában a korábban betegeskedő kicsik is meggyógyulnak, és betegségmentesen töltik az ünnepeket. Érdemes minél több időt tölteni a szabadban, aktív pihenéssel és kikapcsolódással. Ne ijedjünk meg a mínuszoktól!

Jó, ha a szünet ideje alatt a család nem túlságosan tér el a gyermek megszokott bölcsődés vagy óvodás napirendjétől, elsősorban a délutáni alvás vagy csendespihenő és az esti lefekvés tekintetében. Érdemes arra törekedni, hogy megfelelő körülmények és elegendő idő álljon a kicsi rendelkezésére a pihentető alváshoz. Ha lehet, ne maradjon el a megszokott esti rituálé sem: a meseolvasás, az összebújás, a lehetőség a lelassulásra a nap izgalmai után. Ha mégis borul a megszokott rend, akkor a közösségbe való visszatérés előtt érdemes két-három napot hagyni az „visszazökkenésre”, amikor a már korábban megszokottak szerint alakítják a kisgyermek napját.

Az ünnepi készülődés neheze, legstresszesebb része gyakran éppen a szünet első napjaira és az ünnepnapokra esik, amikor a kisgyermek legszívesebben a szülőkkel lenne. Számára a legfontosabb az volna, hogy a nyugodt anyából és apából kapjon minél többet. Érdemes előre végiggondolni a tennivalókat, akár részletes listát és ütemtervet készíteni az elvégzendő feladatokról, a programokról, hogy a karácsonyi időszak a lehető leginkább stresszmentes, mégis élménygazdag legyen, ne pedig a fejvesztett készülődésről, a kapkodásról és a rohanásról szóljon.

A kisgyermek sokkal többre értékeli a vele töltött időt és az odafigyelést, mint a sokadik finom fogást a karácsonyi menüben. Itt is érvényes a „kevesebb-több” elve. A konyhában töltött időre pedig jó megoldás lehet az, ha a gyermek is kiveheti a részét a tennivalókból, természetesen életkorához, képességeihez mérten.

A szünetben legyen lehetősége a kicsinek arra, hogy annyit kapjon a szüleiből, amennyit csak szeretne. Ilyenkor érthető módon megpróbálja bepótolni azt, amire a hétköznapok rohanásában nem mindig jut idő. Maradjon elegendő idő és mód a közös játékokra, beszélgetésekre, a „csak úgy együtt” kevéssé strukturált időtöltésre. Most juthat idő arra, hogy a gyermekkel akár külön-külön, kettesben is töltsenek egy kis időt a szülők. Erre több gyermek esetén a hétköznapokon nem mindig van lehetőség. Töltekezzenek a családtagok egymásból annyit, amennyit csak lehet!

Sokat segíthet az is, ha a kisgyermeket nem terhelik túl programok tömkelegével, ha a család nem rohan egyik helyről a másikra, egyik programról a másikra. Inkább legyen sokat együtt otthon a család, válasszanak nyugodt közös tevékenységeket. Ez lehet közös sütisütés, de lehetnek olyanok is, amelyeket a kicsik az oviban vagy a bölcsiben is szoktak csinálni. Jó lehet a közös kézműveskedés, gyurmázás, festés, legózás, babázás. Ez segít ébren tartani a gyerekekben a gyerekközösség emlékét, ahogyan az ovis élmények, a társak, a gondozók felemlegetése, vagy egy-egy találkozó, közös program szervezése az ovis barátokkal is jó lehet erre.

Az ünnepeket követően érdemes emlékeztetni a gyermeket arra, hogy nemsokára újra az oviba vagy a bölcsibe fog menni. Lehetőleg ne érje váratlanul az első reggel. Esetleges tiltakozása teljesen helyénvaló lehet, és jó, ha a szülők együttérzéssel, kedves elfogadással tudnak viszonyulni hozzá. Érthető, ha a hosszabb együttlét után szívesebben maradna a családdal otthon. Legyen helye ezeknek az érzéseknek, ne bagatellizálja el a család! Fogadják el, hogy így érez a kicsi, és segítsenek neki abban, hogy minél könnyebben megbirkózzon a visszatéréssel. Ilyenkor elmesélhetik neki, hogy a szülők is visszamennek a munkába, esetleg a nagyobb tesó az iskolába. Fontos, hogy hitelesen, kedves határozottsággal kezeljék ezt a helyzetet.

Az újrakezdéskor lehet, hogy a kisgyerek szívesen vinne magával valamilyen új játékot a karácsonyi ajándékok közül, megmutatni a gondozó- vagy óvó néninek, a társaknak. Legyen erre lehetősége, és segíthet abban, hogy szívesen térjen vissza a közösségbe.

A hosszabb távollét után mégis előfordulhat, és teljesen megérthető, ha döcögősen indul a visszatérés. Jó, ha a szülők számítanak erre, és nem riadnak meg, ha átmenetileg nem megy szívesen a kisgyermek. Ne ijedjenek meg attól, ha picit vissza kell lépniük. Az óvónők, a gondozók segítségükre lehetnek, együttműködve, kellő rugalmassággal könnyebben mehet a visszaszokás. Ha esetleg szükség van rá, legyen lehetősége a gyermeknek arra, hogy kezdetben például csak délelőtt legyen ott, és ha ez már megnyugtatóan zajlik, akkor maradjon ott egész napra.

Minél jobb fizikai és lelki állapotban fut neki a kicsi a közösség újrakezdésének, feltöltődve és kipihenve, várhatóan annál könnyebb lesz a visszazökkenés a bölcsődei, óvodai hétköznapokba is.

 

 

Ha problémák mutatkoznak a beszoktatásnál vagy visszaszoktatásnál, ha gyakori betegeskedések nehezítik a bölcsibe vagy az oviba járást, akkor gyermekorvosként, szülő-csecsemő/kisgyermek konzulensként a segítségetekre lehetek. Személyes konzultációra a 30--es telefonszámon tudsz időpontot egyeztetni velem Budapestre vagy Székesfehérvárra.

Ha úgy érzed, szülői szerepedben bizonytalan vagy, nehézségeid vannak a hétköznapok levezénylésével, úgy érzed, elfáradtál, támogatást keresel, segítséget kérsz, vagy csak meghallgatásra vágysz, lehetőséged van személyes találkozóra, konzultációra velem Budapesten és Székesfehérváron. Párkapcsolati problémák, a családi élet nehézségei, a harmónia felbomlása esetén is keressetek bátran! Pár és családterapeuta-jelöltként is a segítségetekre lehetek.

Ha csecsemőtöknél, kicsi vagy nagyobb gyermeketeknél alvási, táplálási, viselkedésbeli problémákat észleltek (sírósság, nyugtalanság, erős dacosság, „hiszti”, testvérféltékenység, agresszivitás, szorongás, félelem az elválástól), nem hízik, hasfájós, és próbálkozásaitok a problémák megoldására eddig nem jártak sikerrel, a konzultáció és terápia szintén segítségetekre lehet. Erre is a 30--es telefonszámon foglalhattok időpontot Budapestre vagy Székesfehérvárra.

További részletek: http://www.babamamaharmonia.hu

 

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna