Magamraismerő

Testvérkapcsolatunk a leghosszabb rokoni kapcsolataink egyike. Jó esetben végigkíséri életünk nagy részét. Kezdetben a szüleink irányítják alakulását, egy bizonyos életkor után azonban saját kezünkbe vesszük ennek alakítását. Minden egyes testvérkapcsolat más és más mintázatú lehet, akár ugyanazon családon belül is. A testvérünkhöz való kötődésünk, hozzá fűződő viszonyunk sokat adhat nekünk, de el is vehet tőlünk, kihathat felnőtt életünk alakulására is.

Mit tanulunk meg egy testvérkapcsolatban? Számtalan dolgot, például a különbözőségek, a másság elfogadását, konfliktuskezelést, a hierarchikus viszonyokhoz való egyfajta alkalmazkodást, együttműködést, csapatban való működést, az érzelmek kifejezését, az érzelmi közelség és távolság szabályozását, egyfajta intimitást, empátiát és kommunikációt, vagy az ellenkezű neműekkel való bánásmód bizonyos momentumait.

Nem meglepő módon a testvér-rivalizáció a szülők szeretetéért, odafigyeléséért, elismeréséért megy. Azonos nemű és kisebb korkülönbségű testvérek esetén várhatóan nagyobb valószínűséggel, intenzitással zajlik ez a rivalizáció. Ez egyfajta természetes versenyhelyzet, és nagyon nem mindegy, hogy a szülők, a család hogyan kezeli mindezt. Például bevonódnak-e, próbálják-e átvenni az egyes konfliktuózus helyzetek megoldását, kontrollját vagy képesek-e megtartani az optimális távolságot.

A testvérsorban elfoglalt helyünk, nemünk hatással van későbbi életünk alakulására, legyen az párválasztás, a párkapcsolat minősége, a szülőségünk, továbbtanulásunk, munkavállalásunk, pályamódosításunk, karrierünk. De nem csak a születési sorrend, hanem a testvérek nemi összetétele és a köztük levő korkülönbség is meghatározó lehet a későbbiekre nézve.

A nagyobbakhoz képest hat évvel később született, fiatalabb gyermek szinte már egykeként értelmezhető. Tizenkét-tizenöt évnyi korkülönbség pedig jóformán generációs különbségként fogható fel. Ha azonos nemű gyerekek után születik egy ellenkező nemű, vagy az elsőhöz képest másik nemű születik, ő bizonyos szempontból kitüntetett lehet. Hiszen az újdonság erejével hathat az, hogy ő másmilyen, mint az eddig ismert gyerek.

Úgy tűnik, hogy minél idősebb életkorban kap valaki kistestvért, ez a már kialakult életstílusát várhatóan kevésbé fogja befolyásolni. Nem mindegy az sem, hogy elsőszülöttként kapunk-e kistestvért, vagy második, harmadik, többedik gyerekként. Hiszen kisebb testvérként megérkezve egy működő családba csöppenhetünk bele, és ez már eleve feltételez és elvár egyfajta alkalmazkodást a később jövő részéről.

A személyiség alakulásában fontos a testvér-sorrendiség, de úgy tűnik, hogy a szülői nevelési stílus nagyobb súllyal esik latba. A nevelési stílust viszont befolyásolja a születési sorrend.

Az egyke…

Minél tovább van egy elsőszülött egyedül, ő is annál inkább hasonlíthat egy egykéhez. Az első gyereket várva a szülők bizonytalansága, szorongási szintje magasabb lehet. Hosszabb időn át egykeként élő gyermek esetén ez a szülői szorongás tartósabban megmaradhat, ellentétben azzal a helyzettel, ha közben testvér is érkezik. Ez a szorongás pedig jó eséllyel hatást gyakorol a nevelési stílusra. Az ilyen gyermek számára életfeladat lehet a megfelelés, a teljesítés. Számára természetes az is, hogy igényeit nagyobbrészt kielégítik, nem kell egyezkednie, osztoznia senkivel, alkalmazkodnia senkihez, nem kell várni a sorára. Másrészt viszont úgy tudja csökkenteni a szülők szorongásait, ha ő maga „jó gyerek” lesz. Ez a kettősség a gyerek működésmódját hosszú időre meghatározhatja.

Az egyke szeret megfelelni az elvárásoknak, amelyekből van is bőven. Önállósodása mégis lassabban fejlődik, leválása nehezebben mehet. Az „én vagyok a minden”, közben pedig a „használva vagyok” ambivalenciája mutatkozhat náluk. Vagyis ő van a középpontban, miközben feladatául kaphatja a szülők vágyainak megvalósítását, szorongásának csökkentését is. Inkább idősebbekkel barátkozik, jó eséllyel ilyen párt is választ magának. Jól teljesítő, logikus gondolkodású, magas intellektusú ember válhat belőle, az empátiája és a konfliktuskezelési stratégiái viszont kevésbé lehetnek jók. Úgy tűnik, ha a szülője egy kicsit kevesebbet akarna adni neki, enyhülhetne a gyereken levő elvárás-nyomás is.

Ha testvér születik…

A második gyerekkel már csökkenhet a szülői aggódás mértéke, és lazább, feszültségmentesebb szülői hozzáállás látható. Az elsőszülött számára ez mégis egyfajta trónfosztás és sokk, trauma.

Ha két-két és fél éves kor előtt érkezik a testvér, az a nagy számára megterhelőbb lehet, mintha ez később következne be (természetesen lehetnek kivételek). És minél kisebb a nagy, az elfogadás annál nehezebb lehet. Hiszen az ősbizalom, a kötődési mintázat megszilárdulása zajlik még ebben az időszakban, amikor megérkezik a kis „trónbitorló”. És bár a testvér születésére nem feltétlenül emlékszik majd a nagy, de emlékképei, érzésfoszlányai, benyomásai mindenképpen lesznek. Ilyen kis korkülönbség mellett a rivalizáció erősebb lehet, a nagyobbik gyerek saját pozícióját jobban veszélyben érezheti. A testvér születésével megtanul egy kicsit lemondani az anyáról, és előtérbe kerülhet az apával való kapcsolat. A második gyerek érkezésével elindul a testvérkapcsolat fejlődése, amely hatással lesz majd a szülőkapcsolatra is.

Ha a kistestvér a nagyobb gyerek három-négy éves korában érkezik, akkor más lehet már a helyzet. Ebben a korban már jobban megérti, átéli a történéseket, lesznek emlékei a testvér születéséről. Ennyi idős korára az ősbizalom, a kötődési kapcsolat már szilárdabb alapokon áll. Jobban tudja kezelni az anya „elvesztésével” járó stresszt, szorongást is. Úgy tűnik, hogy ez az az életkor, amikor már kisebb traumaként élheti meg a trónfosztást. Persze itt is lehetnek kivételek.

A korábbi egykéből lett elsőszülött gyermek a későbbiekben értelmes, teljesítményorientált (szülő figyelmének fenntartása mindenek előtt), megbízható, kritikus, önfeláldozó, kitartó, küzdő, pontos, megfelelni és kitűnni vágyó, szolgálatkész, nagy igazságérzetű, tekintélytisztelő, önálló, autonóm nagyobb gyerekké, majd felnőtté válhat. Viszont egyfajta fogyatékosság-érzés lehet úrrá rajta, ha a szülei nem tudják elhitetni vele, hogy ő (is) mennyire fontos. Megtanulhat jól alkalmazkodni, gondoskodó, felelősségvállaló, jó konfliktuskezelő ember válhat belőle.

A kistestvér…

Teljesen természetes módon kevesebb idő jut rá, és ezzel neki nincs is semmi baja, hiszen nem „tudja”, hogy lehetne ez másként is, mint például elsőszülött testvére esetében volt. A szülőkben mégis kevesebb a bizonytalanság és a szorongás, több lehet a lazaság, a rugalmasság és a kreativitás. A kisebb gyerek is jó eséllyel lesz inkább ilyen. Beleszületik abba, hogy testvére van, számára ez a természetes. Jóformán vele születik a természetes alkalmazkodási készség, nem is tudja másként csinálni. A konfliktusokba keveredés a másikkal és azok kezelése is természetes létezési mód a számára.

Nagy fájdalma lehet viszont az összehasonlítgatás. Érdekes módon ő inkább keresi a nagyobb tesó elismerését, mint a szülőkét, ellentétben a nagyobb gyerekkel. Olyan akar lenni, mint a bátyja/nővére, de nem akar pont olyan lenni. A kistestvér tud elbűvölő és egyben lázadó is lenni, miközben a nagyobb gyerek kitapossa számára az utat. A második gyereknek előbb és természetesebb módon járnak azok a dolgok, amelyeket nagyobb tesója később kapott meg, amit ki kellett harcolnia, vagy amit később engedtek meg a szülők neki.

A másodszülött kevésbé kötelességtudó lehet, és a szülőkkel kevesebbet bonyolódik konfliktusokba. Ezt megteszi a nagyobb gyerek. A kisebbik extrovertáltabb, empatikusabb, „társasabb” lény lehet, ugyanakkor nehezebben hozhat döntéseket, nehezebben vállalja a felelősséget a tetteiért. Könnyebb dolga lehet, ha ellenkező neműként születik, mint a nagy tesója. Egyneműség esetén nehezebb a feladata, mert jobban meg kell dolgoznia azért, hogy a szülői figyelmet felkeltse. Ezért egyneműként hajlamosabb lehet lázadni is. Nagyobb testvérével viszont kevésbé rivalizál, ezt inkább a nagyobb teszi vele, és annál inkább, minél kisebb a korkülönbség.

Úgy tűnik, hogy ha pontosan nem is tudunk megmondani, bejósolni egy ideális korkülönbséget a testvérek között, talán az látszik, hogy a köztudatban is szereplő három éves differenciában azért lehet valami…

Fontos azonban figyelembe venni más tényezőket is a testvér vállalása előtt. Például azt, hogy milyen állapotban vannak a szülők külön-külön, és milyen állapotban van a párkapcsolatuk az első gyerek után. Volt-e idejük újraközeledni egymáshoz? Tudott-e a párkapcsolat regenerálódni az első gyerek születése után? És ez nem csak az átaludt éjszakákat, egy kicsivel több szabadidőt jelent, vagy azt, hogy esetleg tudják-e másra bízni a gyereket. Ez a fizikai regeneráción kívül érzelmi, lelki regenerációt is jelent. Aztán az anya testképe, önképe hogyan alakult és milyen a második gyerek vállalása előtt? Fizikálisan ő maga tudott-e regenerálódni az éjszakázások, a folyamatos készenléti állapot után? És lelkileg a kezdeti felelősségnyomást, az aggódást, a szorongásokat követően? A nehéz éjszakák után volt-e szusszanás, vagy folytatólagosan megy tovább a kialvatlanság? Volt-e lehetősége az esetleges eltartotti, háztartásbeli státuszból „felnőtt” státuszba visszakerülni (és ez nem feltétlenül jelenti a munka világába való visszatérést)? Az apa fellélegezhetett-e ugyanígy a kezdeti fizikai leterheltség, az esetleges családfenntartói felelősség terhe alól? Elégedett-e a párkapcsolattal, saját élete minőségével? 

És még számtalan, megválaszolásra váró kérdés merülhet fel. A végén pedig még egy.

Lehet egy gyerekkel több?

(Fotó: Pixabay)