Magamraismerő

Írja: Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Mesés történet


Sokáig a fejből mondott mesék érdekelték (na jó, azért most sem veti meg őket). Aztán egyszer csak váltott.

Ő maga szúrta ki Boldizsár Ildikó egyik mesegyűjteményét. Bevallom, nekem úgy tűnt, ezekhez a történetekhez ő még túl kicsi. De aztán hamar feltűnt, hogy a grafikák, a képek sokkal jobban érdeklik, és azt akarta, hogy a képnél legyen nyitva a könyv, mi pedig meséljünk, de lapozás nélkül.

Na, ennél nagyobb kihívás nem sok létezik egy kisgyerekes szülő számára úgy este kilenc óra tájban… Nesze, itt egy pillanatkép, ott és akkor rakjál köré egy komplett történetet!

Aztán megint változott a helyzet. Ölébe pottyantak az égbőlpottyantak.

Levente Péter és Döbrentey Ildikó történeteit már jó egy évtizede is toltuk itthon ezerrel. Olvastuk, hallgattuk. Sőt, volt személyes találkozás is, amikor az akkor még csak hét éves nagylányom egy interaktív előadás során ujja köré csavarta Levente Péter bátyót.

A családi legenda szerint Péter azzal búcsúzott el tőle, hogy “Boriska, a te férjed nagyon szerencsés ember lesz…”. Kis amazonunk harciasságát ismerve akkor ebben még erősen kételkedtünk, mindenesetre az Égbőlpottyantak belopták magukat a szívünkbe.

Így történt, hogy a közel évtizedes barátságot felmelegítettük, és a pillanatnyi helyzet szerint a hároméves hamarosan kívülről fújja majd az Égbőlpottyantakat (is).

Így volt, nem így volt, Égbőlpottyant mese volt!

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna