Magamraismerő

Írja: Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Tavaszillat


A tegnapi csavargás után ma megint babakocsis futás volt a napirenden. Hármasban, a hétvégi menetrend szerint papás-babás-mamás felállásban. Még a nap is kisütött. Tavaszillat, felszáradó eső, őrjöngve csivitelő madárhad. Kinek volt ma része valami hasonló élményben?

„Mit csináljak, hogy átaludja végre az éjszakát?”


Az egyik leggyakoribb kérdés, amivel családok megtalálnak, az a csecsemő vagy kisgyerek alvásával kapcsolatos probléma. Fontos leszögezni azt, hogy alapvetően akkor beszélhetünk alvászavarról, alvási problémáról, ha azt a család valóban problémaként éli meg, életüket megzavarja, a családi harmóniát bármilyen módon feldúlja. És itt bármi lehet:...

Plusz egy lóerő


Ma éppen sikerült kifognunk, így újfent kellemes esőben futhattunk. A rajtnál eleredt, a célban elállt. Ahogyan azt kell. Julcsit nem zavarta, engem is csak a tocsogó hideg vizes nyári futócipőm egy kicsit. Mindenesetre vittünk magunkkal erősítést is: plusz egy lóerőt. Megtalálta az épp tegnap tizennegyedik...

Mit szóltok hozzá?


Említettem már, hogy az elmúlt héten szülői ankéton voltam az egyik helyi oviban. Én magam nagyon élveztem, sok-sok izgalmas dologról beszélgettünk, kérdések is voltak bőven. Érintettük mindazokat a problémákat, amelyek a kicsiknél lelki eredetű testi tünetként, pszichoszomatikus panaszként, illetve viselkedésszabályozási zavarként jelentkezhetnek. Így például szó...

A bejáratott forgatókönyv


A mai futásunk is a bejáratott forgatókönyv szerint alakult. Mire összekaptam magam, addigra a babakocsiban ültő helyében elaludt. Hála a kikeleti időnek, megtermeltettük napi D-vitamin szükséglete egy részét. Nem mellesleg még árnyalatnyit barnítottunk is rajta. Ő persze megint semmire nem emlékszik, átdurmolta nagyjából az egészet.

Minden gyerekszobában kísértenek szellemek


Még hogy szellemek? Igen, minden gyerekszobában felbukkannak időről-időre kísértetek. És itt most nem kell semmilyen rém-mesére gondolni. Arról van szó, hogy a gyerekünket szellemekként veszik körül a saját múltunkból vagy a felmenőink múltjából származó, onnan fel-felbukkanó, elfeledett vagy éppen elfeledni akart hívatlan „vendégek”, szellemek. És...

Van dolgom magammal


Az elmúlt két hónapunkban felpörgött az eddig sem lassú életünk. Ahogy növekszik, fejlődik, látom, hogy kötődési kapcsolatai vele együtt gyönyörűen fejlődnek. Nem is tudom melyik volt előbb? Azért vállalok vajon egyre többet, és épülök nem csak belőle, hanem a munkámból és a tanulásból is, mert...

Már ezért megérte…


A délelőtti dolgozós és az esti, a jövő heti előadásomra készülős műszak között futottunk egyet hármasban. Most éppen a legnagyobbal és persze a legkisebbel. A kicsi is velünk futotta az első ötszáz métert, aztán gurulva pacinézős-éneklős üzemmódra váltott. Imádtam a futás minden percét: a tizenöt...

Határtalan szabályok, szabálytalan határok, avagy valóban kell a gyereknek a korlát?


Vajon milyen szülő a jó szülő? Az engedékeny? A szigorú? A haver? A tekintélyelvű? A mindent a gyerekre hagyó? A szinte semmit meg nem engedő? A mindent jobban tudó? A szinte semmiben állást nem foglaló? A mindenki felelősségét magára vállaló? A felelősséget mindenkinek átengedő? Ugye,...

És akkor mi van?


Már egy évvel ezelőtt, nyolc hónaposan is kiváló helyzetfelismerő és problémamegoldó volt… Otthon maradt az alvósrongyi. És akkor mi van?

Ne tegyük mumusunkká a gyerekünket!


Nem sok frusztrálóbb élmény létezik egy kisgyerek (meg a nagyobb) számára, mint amikor bizonytalannak, kiszámíthatatlannak érez egy helyzetet, és nem tudja, meddig mehet el benne. Pedig ő gyerekségénél fogva pontosan olyan, hogy időről időre megpróbálkozik a határok átlépésével. Ezzel nincs is semmi baj, hiszen a...

Megoldja egyedül


Újabb élménnyel lettem gazdagabb. Tegnap szemtanúja voltam kicsi lány érdekérvényesítésének és imádnivaló magabiztosságának. Kőkemény a csaj! Előadni mentem az egyetemre, erre az időre nagyija gondjaira bíztam. Mielőtt magukra hagytam volna őket, visszahúzódva figyeltem együttlétüket. Eszem ágában sem volt közbeavatkozni, cserébe viszont remekül szórakoztam. Julcsi ment...

Kell, hogy valakinek mindig igaza legyen?


Könnyű mondani, hogy ne állítsunk túl sok szabályt, és azt a keveset pedig következetesen tartsuk be. Pókerarccal, túl sok érzelemmel nem átitatva. Ennyi, nincs mit bonyolítani rajta. Nincs azzal semmi baj, ha azt szeretnénk, hogy a gyerekünk kis kezes bárány legyen. Legyen könnyű bánni vele...

Megérdemelt pihenés


Szembeszélnek, napnak háttal öltözés, hátszélnek és nappal szemben vetkőzés. De hát mit várunk a márciustól? Hosszú alvás, hosszú futás. Megérdemelt pihenés munka előtt.

Hogy a kisgyerekes lét ne legyen válóok


Hurrá, kisbabánk lesz! Én anya leszek, te apa, mi meg együtt egy család. És már bent is találjuk magunkat a leendő család érzelmi hullámvasútjában. Egyik pillanatban öröm és boldogság, a következőben anya-para, apa-para, kétségek, kérdések. De vajon válaszok is vannak? A szárnyaló öröm és a...

Szabadság


Ezeknek az apróknak lételeme a szabadság. Ők még élvezik minden egyes pillanatát, valamennyi porcikájukkal. Ami nekünk, nagyoknak már nem megy olyan könnyen. Ha kicsi lány jön velünk ide-oda ügyet intézni, bevásárolni, szinte mindig időráhagyással tervezünk. Legalább másfélszeres, de inkább dupla idővel. És akkor jut idő...

Sose lehet tudni


Kis gourmand-unk a mai napját (is) az evés köré rendezte. Ez itt éppen jól megérdemelt négyfogásos vacsorájából a harmadik. Délutáni séta után addig barátkozott a tesó iskolájában a tanító és takarító nénikkel, amíg csurrant-cseppent ez-az az uzsonna maradékából. Meg csokinyusziból, persze. Mégiscsak le kellett mozognunk,...

Pót-pót


-Mit kértek reggelire? (én, a Nagyokhoz) -Vacsi! (Julcsi, aki ma már kétszer evett) Hiába, a pót-pótreggelinél nincs jobb! Most sem ússzuk meg négy fogás alatt.

Köszönöm


Ezer ember nem tévedhet. Köszönöm, hogy velünk vagytok!

Azért futottunk is


Nutella fagyi a’la Fragola, beszélgetés, nézelődés, kis alvás, nagy séta. Azért futottunk is. Ti merre jártatok?

Húsvét hétfő


Belevaló apuka legalább négy csajjal fut. Pontosabban öttel, ha Julcsi magunkkal cipelt kedvenc babáját is beleszámítjuk. A Fragolával pedig ma sem hibázhattunk. Húsvét hétfő, mi így szeretünk.

Kalandra fel!


Még egy utolsó széllelbélelt futás a holnapi indulásunk előtt. Ugyanis Erdély felé vesszük az irányt, egészen pontosan Kővárhosszúfalu felé a két gimnazistánkkal és Julcsival. Iskolájuk névadója, Teleki Blanka szülőhelyétől „emlékfutunk” Székesfehérvárig, a gimiig, majd’ 600 kilométeren át, éjjel-nappal. A gimis váltócsapat tiszteletbeli tagjaként mi is...

Neveljünk könyvből gyereket?


„Lehet a gyereket könyvből nevelni, de minden gyerekhez másik könyv kell.” (Thomas Gordon)   Tele vannak a könyvesboltok polcai a különféle, gyereknevelésről szóló könyvekkel, lassan Dunát lehet rekeszteni a különböző elméletekkel, irányzatokkal, szülőtréningekkel, felkészítő tanfolyamokkal, kurzusokkal. Szülői szerepünkre készülve könnyen lehet, hogy inkább esünk pánikba...

Elrajtolunk


Jó reggelt! A hajnali négy órai ébresztő és öt órai reggeli után már robogunk Nyírbátorból a magyar-román határ felé. Délelőtt pedig elrajtolunk Kővárhosszúfaluból. A mellékelt képen épp a hajnali alvásmegvonás következménye látható.

Szalad a tesó elé


Jó reggelt! Jelentem, túléltük a koleszos éjszakát, úton vagyunk célállomásunk felé. Még egy rövidebb futás vár ránk, egészen a Teleki Blanka Gimnáziumig. Blogbejegyzés helyett egy édes tegnapi fotót hoztam. Julcsi hajrázva szalad az ellenőrző ponthoz éppen érkező bátyja és a kerékpáros kísérők elé.

Beteg kisgyerek


Beteg kisgyerek alvásterápiával gyógyul. Lázas, fájdalmas köhögés gyötri, métereseket tüsszent, nyűgös és kedvetlen. Kicsit dob rajta a rongyi, kicsivel többet az anyatej és a hinta, de legtöbbet az alvás. Jön-megy, ténfereg, rongyira kap és elnyúlik a kanapén. A következő percben alszik. A legjobb, amit most...

Gyógyuló kisgyerek


Viharos tempóban gyógyuló kisgyerek energiát pótol vissza. Tegnapelőtt még ültő helyében elaludt, ma két kilométert darált le ugrabugrálva. Akárhogy is csinálják, erre csak ez a rugólábú, mindenre kíváncsi korosztály képes. Nehogy még a végén kimaradjanak valamiből… És nem kérdés, hogy az ő gyerekorvosuknak lenni a...

Cipő


Mióta az eszét tudja, cipőfetisiszta. Amennyire utálja a zoknikat, legalább annyira rajong a cipőkért. Egy cipőbolt számára örömmámor, a kijövetel onnan rémálom. Neki és nekünk is. Az első szava sem az „anya” vagy az „apa” vagy a „nem” volt, hanem a „cipő”.

Valami véget ért, valami elkezdődött


Életének második féléve a látványosan izgalmas és izgalmasan látványos mozgásfejlődésől szólt. Legalább ilyen izgalmas a negyedik féléve, a másfél-két éves időszak a rohamtempójú beszédfejlődés miatt. Nincs mese, szavakba önt mindent, amit csak lehet. Hezitálás nélkül, ami a szívén, az a száján. És ami kedves, aranyos...

Van, hogy a babasírás az agyunkig hatol


Órákig tartó, szünet nélküli babasírás. Semmihez sem hasonlítható, szorongató, gyomorszorító érzés bennünk. Miért sír? Miért nem tudunk segíteni rajta? Mindent megpróbáltunk, mégsem nyugszik meg. Félünk attól, hogy újra kezdődik, és megint nem fogjuk tudni megnyugtatni. Alig várjuk, hogy végre hazaérjen a párunk. Kimozdulni nem merünk,...

Türelmes gyerek


Bejáratott tíz kilométeres futókörünk a városban. Tudni kell, hogy a másfeledik kilométernél lovak, a kilenc és felediknél játszótér van. Az első kilométer szokás szerint a bemelegítés. Együtt baktatunk vidáman tökön-babon át. Cérnahangocskán énekel, és minden dalocska után ismételten elhangzik a bűvös szó: „paci”. Persze várja...

„Bármit teszek, folyton csak sír…”


Minden kisbaba sír. Olykor sokat, olykor fülsiketítően, olykor szívszaggató és időnként bizony irritálónak, idegesítőnek érzett hangon. Előfordul, hogy ilyenkor gombócot érzünk a torkunkban, görcsöt a gyomrunk táján, szívünk kalapálását a mellkasunkban. Időnként szinte rettegünk a pillanattól, mikor kezdődik újra. Van, hogy félünk egyedül maradni vagy...

A babasírás (feltételezett) jótékony hatásáról


Annak idején, amikor a kislányom néhány hetes volt, időnként előfordult, hogy délutánonként vagy esténként keserves sírásra fakadt és hosszan sírt. Természetesen végigzongoráztuk a lehetséges és gyanítható okokat, és arra jutottunk, hogy a klasszikus, babasírást kiváltó tényezők kihúzhatók a listáról. Viszont megfigyelhető volt az, hogy ez...

Hol vagytok, nagymamák?


Előre bocsátom, hogy tisztelet a kivételnek. Tudom, hogy vannak drága, segítőkész és tettre kész, támogató, elfogadó, önzetlen nagyik és pótnagyik. De az utóbbi hetek tapasztalatainak hatására megint előbújt belőlem ez a kérdés, ahogyan időről időre korábban is. Hol vannak a nagymamák a kisbabás, kisgyerekes családok...

Belső hajtóerő


Igen, bátran mondhatjuk, hogy huszonegy hónapos korára lételeme lett a futás, a gyaloglás. Mindenféle külső ráhatás nélkül három kilométernyi meg se kottyan. Tartja a lépést a túrázó, sétáló, kocogó családdal. A családi, szülői mintakövetés, meg a magzatkori élmények egyértelműen felülírnak minden mást. Irigylésre méltó ez...

Hol vannak az ünnepeink?


Hol vannak az ünnepeink? Nem, nem a karácsonyra, húsvétra, pünkösdre, egyebekre gondolok. Hanem a hétköznapi ünnepekre. A hétfőiekre, a szerdaiakra, a péntekiekre. Azokra, amelyek megfűszerezik, kiszínezik, élhetőbbé teszik az életet. Megállunk vajon, hogy megünnepeljük a hétköznapi sikereket, örömöket, eredményeket? Megünnepeljük, ha jól sikerül egy dolgozat,...

Szeretlek is meg nem is, avagy mit gondoljunk a testvérféltékenységről?


Hogy mi az a szülők számára időnként ijesztőnek és kezelhetetlennek tűnő jelenség, amit csak a minimum kétgyerekesek ismerhetnek? Hát persze, hogy a testvérféltékenység! Önmagában egy kisbaba érkezése a családba éppen eléggé anya- és apapróbáló élethelyzet, de ha még nagyobb tesó is van, akkor hatványozottan nehezebb...

Hogyan ne neveljük tehetetlenségre a gyerekeinket?


A hozzám forduló családok közül azok, ahol legalább két gyerek van, szinte kivétel nélkül problémaként említik és annak is élik meg a testvérek közötti féltékenységet, rivalizációt. Sokszor nem is ezzel a problémával érkeznek elsősorban, azonban a beszélgetések során hamar átkerül a fókusz a tesók kapcsolatára....

Megváltozott edzésterv


Az utóbbi időben kicsit elhanyagoltam a futós fotókat. De csak a fotókat, a futást nem. Szorgalmasan megyünk, kissé megváltozott edzésterv szerint. Újabban a közös bemelegítést és az utunkba kerülő lovak megetetését követően kerül sor a napi futóedzésre. Ennek következtében romlottak a részidőink, de ez minket...

Egy hajóban evezünk?


A változatosság kedvéért ma is egy családterápiás továbbképzésen voltam. Beszédes fotó látható a vásznon. Anya evez a csónakban, tekintetét mereven előre szegezve. Mögötte ül a kislánya, magányosan, maciját szorosan magához ölelve, ránk nézve. A csónak tükörképében az apa látható, aki szintén mereven előre néz és...

Ultrabalaton


Végy nyolc lelkes, vidám, bevállalós, babakocsival (is) futó, flúgos (tisztelet a kivételnek), kisgyerekes anyukát (meg egy apukát), ereszd össze őket és nézd meg, mi lesz belőlük. Megmondom. Ultrabalaton futóváltó. 220 kilométeren át, éjjel és nappal, esőben és tűző napsütésben, babakocsival vagy anélkül, szoptatás előtt vagy...

Úgyis kinövi?


Sokszor tapasztalom, hogy a szülők azt gondolják, hogy bár sokat sír a baba, a nagyobbacska éjszaka milliószor ébred és órákon át fent van, vagy problémás az evés, a gyarapodás, esetleg láthatóan és érezhetően nehezen szabályozhatóak az egyes viselkedéses állapotai, és ez ráadásul probléma is a...

Papírhalmozó


Lelkes papírhalmozó vagyok. Viccet félretéve: szeretek tanulni. Leginkább pedig az izgat, hogyan működünk mi, szülők, hogyan a gyerekeink, és hogyan a családi rendszerek. Öregek és fiatalok, kicsik és nagyok, le -és felmenők, nők és férfiak. És hogyan lehetnénk boldogabbak, megértőbbek, türelmesebbek, elfogadóbbak, egymáshoz közelibbek. Ha...

Anyák Napja hajnalára, fájdalmasan


Tudom, hogy Anyák Napja jön. És tudom, hogy nem foghatunk mindent a szüleinkre, nem kenhetjük minden sérelmünket, szorongásunkat, önbizalomhiányunkat, kudarcunkat arra, hogyan bánt vagy nem bánt vagy éppen most is bánik velünk az anyánk. Nem varrhatjuk a problémáinkat az ő nyakába. Lehet, hogy nagyjából úgy...

Anyák napja vs. munka ünnepe?


Az egész heti pörgés után tegnap végre lazultam. Igen, gyorsétterem, igen, a Nagyok utána moziban és igen, mi, Szülők ezalatt sétáltunk és beszélgettünk, míg a Kicsi békésen aludt a babakocsiban. Aztán játszópark, süti, limonádé. Egy mintacsalád lehet, hogy pont húzná a száját, de nekünk pont...

Elmondjuk az elmondhatatlant?


Mindannyiunk családjának életében vagy éppen a saját életünkben is vannak titkok, tabuk, elhallgatott történetek. Amelyekről egyáltalán nem beszélünk vagy nem szívesen beszélünk, amelyeket sejtünk, de nem merünk megkérdezni, feszegetni, boncolgatni. Ha mégis megkérdezzük, leginkább hallgatás, tagadás vagy hárítás a válasz. Titkok, amelyeket adott esetben a...

Bármire képes vagyok?


Kemény hét áll a hátam mögött. Öt nap egyedül négy gyerekkel, munkával (Budapesten, Székesfehérváron, Móron), logisztikával, napi intéznivalókkal és kisebb-nagyobb (inkább nagyobb) kihívásokkal, na meg a háztartással. Segítség nélkül. Pontosabban nem is: arra az időre volt segítségem, amíg elmentem dolgozni. Sőt kétszer még futni is...

Még alszik egyet…


Jó reggelt! Azt mondta, ő még alszik egyet. Le is feküdt…

Átfutok


A futás sok minden más mellett azért is szuper, mert rendszeresen ilyen és hasonló szépségekbe botlik az ember. Már ha észreveszi a nagy loholásban. Én mostanában igyekszem megint többet loholni, mert vészesen közeleg május utolsó hétvégéje. Ami arról nevezetes, hogy többezer futóbolond (megint tisztelet a...

Vezető


Azt hiszem, ez az a pillanat, amely előbb-utóbb minden kisgyerek életében eljön. Amikor mindenhatósága teljes tudatában olyan tökélyre fejleszti a mintakövetést, hogy kizárólag a vezetőülésre hajlandó beülni mindennemű tiltakozás nélkül. Egyébként valamennyi valódi utazás hangosan kezdődik.

Az élet fontos pillanatai


Amikor annyira elmerülünk abban, amit éppen csinálunk, hogy észre se vesszük az idő múlását. Átadjuk magunkat a pillanatok sodrásának. Nevezhetjük teljes átélésnek, beleélésnek, belemerülésnek, alkotásnak, flow-nak. Ismerős ez az érzés, ez a létezési mód? Nekünk, felnőtteknek ebben a rohanó, teljesítményt hajszoló világban egyre nehezebben megy....

Csíz


Tud meglepetést okozni, az biztos. Az oké, hogy kis mintakövetőnk nem csak a szülőket, hanem három kamasz tesóját is másolja. És persze a szülői elvek időnként mehetnek a sutba. De hogy ezt honnan mintázta, fogalmam sincs. Azt mondja: „csíz”, és nyom egy szelfit egy tizenkét...

Te megérted vagy félreérted a kisbabádat?


Ma már tudjuk, hogy kisbabánk nem csupán egy szükségleteinek kiszolgáltatott, ösztönei által elárasztott kis lény, hanem az emberi kapcsolatok és a külvilág felé nyitott kicsi ember, aki aktívan képes alakítani és formálni a környezetét. És egyáltalán nem az a célja, hogy minket, a közelében élőket...

A lelket megpihentetni


A szülő-csecsemő/kisgyermek konzultáción sok mindenre jó. Például van, amikor azzal keresnek meg az édesanyák, hogy igazából nagy probléma nincs a babával, viszont ők nem érzik jól magukat vagy éppen bizonytalanok anyai szerepükben. Szeretnének beszélgetni valakivel, aki értően, megértően és kritika nélkül meghallgatja őket, aki támogatást...

Mi ez?


E heti testmozgásunk is az Ultrabalatonra való felkészülés jegyében telt. Hatvan kilométer fért bele munka, család, háztartás mellett. Mai edzésünket egy kávézás és Julcsi galamb-kalandja szakította félbe. Ahogyan ő fogalmazott: „Galamb. Mit szólsz?” Szóhoz sem jutottunk. És mivel egy kérdés nem kérdés, este feltette a...

Lesben áll


Elkapott pillanat: (pót)vacsiznak. Ez egy kamaszfiúnál nem túl meglepő dolog. A Kicsinél is csak annyiban, hogy ő rendszerint végigpróbál minden széket az asztalnál, ahol valami ehetőt talál. Lesben áll, majd egy óvatlan pillanatban felmászik annak a helyére, aki éppen evéshez készülődik. És ha nem vagyunk...

Alig várja


Ezt az egy évvel ezelőtti képet dobta ma a gép. Azóta is ilyen széles mosollyal ébred minden áldott reggel. Alig várja, hogy belekezdhessen az előtte álló újabb kalandos, kihívásokkal teli napba. Valahogy így sikerült élete mottóját megfogalmaznom: enyém a világ, én meg az övé vagyok....

Várva-várt


Ééés igen! Kimondta a várva-várt szót… Fu-tó-ci-pő…

A te babád is akaratos?


Amikor megkérdezem a hozzám forduló anyákat és apákat, hogy milyennek látják a gyereküket, feltűnően sokszor említik azt, hogy akaratos és hisztis. Mindegy, hogy kettő, öt vagy éppen tizenöt hónaposról van szó. Elgondolkodhatunk azon, hogyan lehet akaratos például egy két hónapos kisbaba. Lehet-e egyáltalán? Miért érezzük...