Magamraismerő

Írja: Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Le a kalappal!


Megint le a kalappal az apukájuk előtt! Hétfőn és kedden ő képezte magát, szerdán és csütörtökön én. Vagyis ezen a két napon megint az övé a Kicsi. Meg a három Nagy is. Hab a tortán. Nem tudom, hány apuka vállalná be… Hála, köszönet és elismerés...

Szösszenet egy ismeretlen anya tollából (aki kitalált személy, természetesen a képzelet szüleménye)


„Hullafáradt vagyok már reggel. A sírás kerülget. Indulás előtt összeszólalkozom a férjemmel, a héten harmadjára. Egyedül maradok a Kicsivel. Fogalmam sincs, hogyan lesz erőm belekezdeni a napba, és hogyan fogom végigcsinálni. Gombócot érzek a torkomban, a gyomromban. Legszívesebben visszabújnék az ágyba. Elfáradtam. Kimerültem a pontosan...

Már nem a stégen, még nem a csónakban


Valahogy így érzem magam mostanában. És mivel én így érzem magam, látható és érezhető módon kicsit a családom is így érzi magát. Mert hát ugye én vagyok a ragasztó, a kályha, a fűszer, a cement. A gyerekeim pedig az indikátorok. Ha én billenek, akkor ők...

Ki a főnök? Én vagy én?


Gyakran tapasztalom azt a szülőket hallgatva, hogy kisgyermekük megszokottól eltérő viselkedése, megnyilvánulásai, evése, alvása egészen komoly szorongást képes kiváltani belőlük. Ha a kicsi valami olyat tesz, ami nem illik bele az addig róla kialakított képbe, eltér eddigi napirendjétől, a megszokott ritmustól, gyakran kiváltja a szülőkből...

Bővebben a csecsemő- és kisgyermekkori táplálkozási zavarokról


Az (alul)táplálási, evési problémák és zavarok nem egyszerűen arról szólnak, hogy a csecsemő vagy a kisgyermek keveset, esetleg ritkán eszik, vagy rendszeresen elutasítja a táplálékot, netán válogat, és emiatt súlya vontatottan gyarapszik, vagy éppen csökken. A csecsemő- és kisgyermekkori táplálkozási zavarok olyanok lehetnek, akár egy...

Mindent a gyerek kedvéért?


„Én engedek neki, mert nekem mindent tiltottak. Én liberálisan nevelem, mert velem szigorúak voltak. Én mindig kikérem a véleményét, mert nekem mindig megmondták, hogy mit kell tennem. Nálunk demokrácia van, mert régen az én családomban ‘hallgass’ volt a gyerek neve. Nálunk ő az első. Az...

„Miért nem mondta senki, hogy ilyen nehéz lesz?”


Csalódott vagy. Nem erre számítottál. Nem mondta senki, hogy időnként a két perc alatt legurított reggeli kávé vagy az öt perces villámzuhanyzás jelenti majd kisbabás napjaid fénypontját. Nem mondta senki, hogy szinte semmi időd nem marad magadra. Hogy számodra is megdöbbentő módon egyik pillanatról a...

Edzésterv gyerekvállalóknak


Van egy visszatérő tapasztalatom, élményem, amely nem hagy nyugodni. Nevezetesen az, mikor kisbabás szülők, anyák és apák vallják azt magukról, hogy teljesen felkészületlenül érte őket babájuk születése, és sokszor meglepetéssel vegyes kétségbeeséssel szembesültek csecsemőjük viselkedésével, igényeivel, ezzel az egészen új élethelyzettel. És az sem hagyott...

Hogyan kerül a tablet az étkezőasztalra?


A minap egy kedves kolléganőm küldött át nekem egy videorészletet azzal az üzenettel, hogy erre varrjak gombot. Pontosabban erről írjak blogbejegyzést. Nem mutatom meg a felvételt, inkább röviden elmesélem. Az anya törökülésben ül az ágyon, előtte hanyatt fekszik nagyjából hat hónapos babája. Az anya bal...

Hogyan ne kerüljön a tablet az étkezőasztalra?


Előző bejegyzésemet ott hagytam abba, hogy amikor egy nehéz pillanatban, türelmünket vesztvén, végső tehetetlenségünkben már megint előkapjuk a tabletet és a gyerekünk elé tesszük, vagy bekapcsoljuk neki a tévét, csak hogy egyen már végre valamit, akkor jött el az a pillanat, hogy megálljuk és elgondolkozzunk...

Köszönjük, hogy itt lehettünk…


Nem megy könnyen az írás. Egy ideje nagy-nagy erőfeszítést igényel, hogy neki tudjak fogni. Az okát pedig pontosan tudom. Nem történt semmi más, mindössze annyi, hogy rendesen kihúztam a lábam (és a családom) alól a talajt. Így aztán most nem vagyok jól. Kicsit önmagam árnyéka...

Nekünk a Balaton a riviéra… 


Nem vagyunk nagy utazók. Főként mióta gyerekeink vannak. Időnként megpróbálkozunk határainkon túli utazásokkal, de három, illetve most már négy, domináns karakterű gyerek hosszú órákra összezárva az autóban újra meg újra alapos megfontolásra késztet minket, szülőket. Amikor már éppen elég sok idő eltelt az előző külföldi...

Édes vagy rémes kétéves?


Éppen ma két éves. És egyáltalán nem rémes. Sokkal inkább édes. Pedig nem egyszerű eset. Akaratát, szándékait kinyilvánító, véleményét, érdekeit kitartóan képviselő, igényeit kifejező, már most önérvényesítő és csodálatos módon magabiztos kisgyerek. Határtalan bizalommal, irigylésre méltó felfedező és ismerkedő kedvvel, kezdeményező készséggel, számára tökéletes biztonságot...

Lehet egy gyerekkel több?


Ez az egyik olyan kérdés, amely előbb utóbb minden egy, két vagy többgyerekes család életében felvetődik, esetenként újra és újra. Legyen-e kistestvér? Ha igen, mikor? Legyen-e a kettő mellé egy harmadik? Ha igen, ő mikor? Esetleg egy negyedik? És így tovább. Az az érzésem, ha...

A gyereked számára te vagy az egyetlen megfelelő anya/apa


Gyakran előfordul a konzultációk során, hogy a szülők meglepve tapasztalják azt, hogy a gyerek láthatóan remekül érzi magát, szépen eljátszik, mosolyog, eszik, miközben ők róla beszélnek vagy a kapcsolatukról, esetleg a családot, a benne élőket érintő olykor nehéz, lelkileg megterhelő dolgokról is. Ez nem véletlen....

Napsugár-gyerek


Így augusztus utolsó harmadában sorra jönnek szembe azok a cikkek, bejegyzések, amelyek az elmúlóban lévő nyarat siratják és a hátralevő napokat számolják. Valóban, a naptár szerint a nyár a végéhez közeledik, és biztosan vannak néhányan, akik visszavágynak egy-két-három hónappal korábbra.  Bárcsak május vége lenne! Bárcsak...

„Pedig kötődően nevelem…”


Minden szülőnek szíve joga eldönteni, milyen elvek mentén szeretné nevelni a gyerekét. Egyre több irányzat, filozófia, szemléletmód lát napvilágot és fut be látványos karriert a gyermeket tervezők és az újdonsült családok között. Időnként az az érzésem, hogy azt próbálják meg kívülről pótolni, ami nem jön...

Megint a kötődésről-a biztonságos kötődésért


Szülővé válva valószínűleg nem az a kérdés fogalmazódik meg elsőként bennünk, hogy én biztonságosan kötődő gyereket szeretnék nevelni a babámból, és nem azon kezdünk el szorongani, hogy mi lesz, ha ez nem fog sikerülni. Legtöbbünk fejében meg sem fordul ez a fogalom. Egészen egyszerűen azért,...

Kötődően nevelünk-de hogyan kötődően?


Szülői gondoskodásunk, féltésünk, ragaszkodásunk, odafordulásunk mind-mind a gyerekünk iránt érzett szeretetünk megnyilvánulásai, amelyek egyénenként nagyon különböző módokon fejeződhetnek ki a baba gondozása, a vele való együttlét során. Sokféleképpen fejezhetjük ki őket, és általában a legjobb meggyőződésünk szerint tesszük ezt. Minden egyes kapcsolódásunkban, kölcsönhatásunkban fellelhető valamilyen...

Külföldön élő anyaként sem vagy egyedül


Bevallom őszintén, semmilyen saját élményem nincs azzal kapcsolatosan, hogy milyen lehet külföldön egy, két vagy több kicsi gyerekkel hosszú távon élni. Elképzeléseim is inkább csak onnan vannak, hogy időnként megkeresnek és segítséget kérnek tőlem külföldön élő magyar anyák, akik sokszor még annál is jobban egyedül...

Befejezem és újrakezdem, avagy egy gyerekorvos hétköznapi tipródásai


Írhattam volna egy rövid közleményt is arról, amit most ilyen bő lére eresztek, de fogalmam sincs, hogyan lehetne két bekezdésbe leírni mindazt, ami az elmúlt négy évben történt velem, és ami előtt most állok. Nem tudom száraz kijelentő mondatokba rakni, hogy elengedem azt, amit annyira...

Te mersz nemet mondani a gyerekednek?


Mint a falra hányt borsó. Mintha a falnak beszélnék. Szelektív halláscsökkenése van. Csak azt hall meg, amit akar. Rám se bagózik. Én aztán beszélhetek neki. Mintha a fülein ülne. Néha azt hiszem, hogy süket. Megannyi szép szinonim mondat. Mind ugyanarról szól. Én dumálok a gyereknek,...

Amikor nehezen megy kisbabánknak a kakilás…


„Nem tud egyedül kakilni, ezért segítenem kell neki. Adok neki szirupot, és ha ez nem elég, akkor kúpot. Esetleg meglázmérőzöm. Ezt általában két-három naponta megcsinálom, ha magától nem kakil. Nem várok tovább, nehogy valami baja legyen. Akkor vagyok bajban, ha ezek után sem sikerül kakilnia....

Őszi


Minden egyes ilyen őszi nap ajándék. Kirándulással, napsütéssel, avarillattal, a kisvasút büféjéből származó teával, forralt borral, csokis sütivel. Jóleső fáradtsággal, együttléttel. Alvásidőben levezető futással. Ajándék az energiától kicsattanó kicsi gyereknek, a kicsit duzzogó kamasznak, a kialvatlan szülőnek, a hiperaktív kutyának. És még nincs vége. Azt...

A többi meg majd jön magától…


Amikor az ember keresi a helyét az új életében, új otthonában, munkahelyén, iskolájában, új ismerősei körében, akkor sokat jelenthetnek számára a pozitív élmények, a megerősítő, kiszámítható helyzetek, a szokásokká alakuló kellemes pillanatok. Ilyen lehet egy új hobbi, vagy a rendszeres futás, bármely egyesületbe, klubba való...

Legjobb őszi futóidő


Tisztára szokatlan helyzet, de majd csak megbirkózunk vele valahogy… Az egyik gyerek az őszi szünet okán még alszik. A másik a kései helóvin osztálybuli után az osztálytársnál töltötte az éjszakát és még nincs itthon. A harmadik iskolába ment reggel (vannak még csodák és alapítványi iskolák)....

Szalonképtelen


Valamiért úgy alakult, hogy a mi szűk családunkban a lányok a pörgősek, a tűzrőlpattantak, a nagyszájúak, a csípős nyelvűek és igen…időnként a veszekedősek is. Persze, a veleszületett temperamentum meghatározó, de a minta is, amit látnak. Ebből következik, hogy időnként mérsékelten szalonképes kifejezések is elhagyják a...

Lezárult


Ma utoljára rendeltem, és egy utolsó baba-mama konzultációt tartottam móri magánrendelésemen, a Zsálya Patikában. Lezárult egy szeretett időszak a szakmai életemben is. Örülök, hogy 2012-től a mai napig sok száz család és gyermekeik segítségére lehettem gyermekorvosként és szülő-csecsemő/kisgyermek konzulensként egyaránt. Hálásan köszönöm a bizalmukat/bizalmatokat! Szeretettel gondolok önökre/rátok

Nincsen semmi baj vs. minden rendben van


Bevallom őszintén, egy ideje a gyermekorvosi rendeléseimen tudatosan figyelem, hogyan kommunikálnak a szülők a kicsi vagy éppen nagyobbacska gyerekükkel egy olyan stresszhelyzetnek minősülő szituációban, mint az orvosi vizsgálat. Sok minden más mellett az egyik leginkább szembetűnő jelenség az, hogy a vigasztalásra, nyugtatásra túlnyomó többségében ugyanazt...

Megoldja


Imádja a kamasz nővére piperecuccait. A minap új illatú kence került a nagylány kollekciójába, amelyre természetesen a kicsi is azonnal rákattant. Mindenáron ki akarta próbálni, de a nővére egy másik, már kiürült tubust adott a kezébe (mondjuk nem tudom, mi gondolt, hogy ezt így Julcsi...

Vannak még gondolataim


Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem néha (nem is olyan néha) nagyon hiányzik egy kis egyedüllét, legalább annyi, hogy végig tudjak gondolni egy gondolatot. Végigpörgetni egy ötletet. Lefuttatni egy bejegyzésnyi mondanivalót. Vagy egy cikk, egy hírlevél anyagát. Egyáltalán: hogy realizálni tudjam, vannak még...

„Anya, te is eszel…!”


Alapvetően jó evő, de nem szívesen eszik egyedül. Szereti megosztani az élményt. Ha kettesben vagyunk itthon, nyugalomban, akkor szinte mindig együtt eszünk. Ha a többiek is itthon vannak, nem mindig sikerül odaülnöm mellé, amikor épp eszik. Esetleg odaül hozzá más. Vagy ritkán az is előfordul, hogy...

Kiégni


Említettem már, de nem lehet elégszer mondani, hogy kiégni nem csak a munkában, csúcsvezetőként lehet. Az eredetileg menedzsereknél észlelt tünetegyüttes már egyéb szerepeinkben is kialakulhat. Igen, a szülőiben is. Sőt, abban igazán. A folyamatos készenlét, a soha át nem ruházható felelősség, a pihenés hiánya, a...

Ők a Mesterek


Kis tüsténkedő házvezetőnőnk imád minden tevékenységet, ami házimunka. Mondjuk, nem tudom, honnan vette ezt a mintát, mert én egyáltalán nem vagyok ilyen lelkes. Sőt. Bepakolja, beindítja, majd kipakolja a mosógépet, kiteregeti a kisebb ruhadarabokat. Hajtogatja és szekrénybe rakja a ruhákat. Segít bevásárolni, majd kipakolni otthon...

Nagyszülős


Egy nagyszülő-meglátogatós napban az a jó, hogy biztosan találunk valakit, aki vigyáz a gyerekünkre, amíg mi elmegyünk futni. Valakit, aki alig várja majd, hogy lepattintson minket a rég nem látott, nagyirajongó unokáról. Win-win. Mindenki jól jár. Én biztosan, hiszen ilyen avarszőnyegen kocoghattam tizenöt kilométert a...

Kihagyhatatlan


Immáron hagyomány, hogy a vadludakkal együtt mi is meglátogatjuk azt a várost, amely a gimnazista évek alatt az otthonom is volt. Úgy esett, hogy idén a három kamaszunk uncsinak találta ezt a programot, így a legkisebbel hármasban tértünk vissza kamaszkorom meghatározó színhelyére. Legalább a kicsinek...

Video


A baba-mama konzultációimon rendszeresen alkalmazom a videotechnikát, amikor az anya és gyermeke által együtt átélt pillanatokat örökítjük meg. Ez a módszer olyan apró történéseket, mozzanatokat is megmutat, amelyeket „szabad szemmel” nem biztos, hogy észreveszünk, és magyarázatot adhat a babák olykor nehezen megérthető viselkedésére. Nem hagyja...

Gyerekszáj


Immár sokadjára a kanalak közé kerülnek a villák a mosogatógépből… Magamban morgok: -Ha még egyszer valaki a kanalak közé teszi a villákat, azt megeszem! Julcsi vékonyka hangon a hátam mögül: -Én voltam. Megettem…

Én neki, ő meg nekem


Van olyan, amikor a gyerekünk annyira kitölti egy napunkat, hogy szinte semmi más nem fér bele az időnkbe. Se főzés, se takarítás, se munka, se a karácsonyi dekoráció annyira eltervezett előkeresése a pince mélyéről. Amikor az éppen megkezdett dolgok úgy is maradnak. Amikor kicsit lazítunk...

Pontosan fogalmazva


A minap történt, hogy épp a kocsiból kászálódtunk Julcsival kifelé. Egy háromajtós Nissan Micra hátsó ülésén lévő gyerekülésből azért nem olyan könnyű kihámozni egy nagykabátos, duplanadrágos, csizmás kisgyereket. Szintén télikabátban félig be kell mászni, aztán váll-kar- és hasizomból kiemelni a tizenöt kilós gyereket. Hogy könnyebben...

Táncolni kell…


Az elmúlt négy hónapban elhagytuk álmaink otthonát, ismerősöket, barátokat hagytunk hátra, távolabb kerültünk a szüleimtől, a gyerekeink iskolákat váltottak, a kicsi elkezdte a bölcsődét, átadtam az évek óta gondozott és épített magánpraxisomat és még „elengedtem” két másik munkahelyemet. Külön-külön is egy-egy veszteség, hát még így...

Ha nem kakil a gyerek, avagy a székrekedés ördögi köre


Kezdjük az elején, a legkisebbekkel. Egy egészséges, jól szopó, jól gyarapodó anyatejes csecsemőnél, ha minden pelusban van kaki, illetve ha csak heti (sőt, akár kétheti) egyben, mindkét állapot teljesen normális lehet. És természetesen a kettő között bármely gyakoriság is. Igen, lehetséges, hogy olyan mértékben hasznosul...

Bohóctabló és trauma


Bölcsis Julcsi eddigi élete egyik legnagyobb riadalmát egy bohócos előadás okozta, melynek során kis híján halálra rémült az egyik bohóctól. Azóta–az elszenvedett traumát feldolgozandó-időnként felemlegeti az élményt, és ennek demonstrálására kéri, hogy nézzünk bohócos képeket. Nem tudtam mást segítségül hívni, mint a Google-t, ahol ugyebár...

Bocsánatkérés és futás


Amikor egy nyavalyás hétvégi délelőtt arról szól, hogy a sütés-főzés-mosás-takarítás-megannyimindenmás idegőrlő sokszögében próbál az ember egyedül egyensúlyozni, miközben a segítség esetleges, a kicsike meg egyre csak türelmetlenkedik, mindenbe belekap, de semmi nem köti le, ő engem viszont annál inkább szeretne… Na, akkor eljön a pillanat,...

A család él tovább


Meséltem már arról, hogy családterapeuta képzésre járok, ahol házi feladatként kaptuk, hogy készítsük el a saját családfánkat. Sosem hittem volna, hogy a családi emlékezet és egy kis utánajárás, meg a kapcsolat felvétele a külföldön vagy épp idehaza élő, és akár évtized óta nem látott és...

Családi szürreális


Filmbe illő, időnként szürreális jelenetekben nem volt hiány az elmúlt napokban (sem). Például amikor a hősies anya két napja már egyedül nyomja az otthoni műszakokat, mert élete párja tréningre ment egy hétfői hajnalon. A kicsike persze ilyenkor sem ismer se lehetetlent, se teljesíthetetlent. Könyörtelenül megérkezik menetrend...

Humorérzék és rokonság


Vannak pillanatok, amikor szinte a hasunkat fogva nevetünk azon, mekkora figura tud lenni egy kisgyerek. Az történt, hogy a hétvégi nagybevásárlásra kerekedtünk fel hárman, mi lányok. Útközben, csak hogy ne legyen túlságosan unalmas, a legkisebb -szokása szerint- fennhangon énekelni kezdett. A bölcsiből hazahozott összepakolós dal volt...

Családi rítusok


Tegnap és ma megint húsz tanórányi időt szántam a pár- és családterapeuta kiképzésemre. Nem volt elfecsérelt idő. A családfáink és családunk történetének megosztásán túl beszéltünk többek között a családi hiedelmek, értékek, küldetések, történetek, mítoszok és rítusok erejéről. Mindegyik nagyon fontos, életünket, családunk működését befolyásoló, sőt...

A gyerekünk neve „ma”


Ma a változatosság kedvéért egy kora(gyermekkor)i intervenciós konferencián voltam, ahol többek között arról az életbevágó fontosságú tényről is beszéltünk, hogy a három év alatti gyerekek nem(sem) várhatnak sokáig. Nem várhatnak arra, hogy talán majd valamikor felfedezésre kerülnek fejlődésük bármely területén észlelt problémáik és elmaradásaik, vagy...

„De legalább ezt megeszi…”


A baba-mama konzultációimon a táplálási zavarok, evésproblémák gyakori témák. És ahány család, annyiféle nehézség. A tapasztalatom az, hogy könnyű belecsúszni abba az ördögi körbe, amelyből a kijutás már sokkal nehezebb. Én azt szoktam javasolni, ha a család olyan etetési problémával áll szemben, ami mindennapos konfliktust...

Szürke-piros


Amikor az ember hat napból ötöt tréningen, szakmai konferencián és képzésen ücsörögve tölt, a futás elmondhatatlanul tud hiányozni. Sem a vacogtató mínuszok, sem a kis Orrmandulás miatt mozgalmasan töltött éjszaka, sem a szürke idő nem tántoríthatott el. És hogy punnyadtságomnál fogva teljesen bele ne olvadjak...

Csupa pozitív


Alvásidő, plusz két fok, szikrázó napsütés, fáradtságtól kidőlt bölcsis, akit még sikerült belepasszírozni a tavalyi bundazsákba. Ennyi pozitív dolog mellé már csak egy kis futás hiányzik. Akarom mondani: már csak hiányzott…

Másmilyen könyvajánló


Amikor egy gyereknevelésről szóló könyv kész megoldásokat, bevált módszereket (ugyan kinél és kinek bevált?), tippeket, ötleteket kínál a kezdő és a kevésbé kezdő szülők számára, egy kicsit mindig nyílik a bicska a zsebemben. Tegyük ezt vagy azt, anélkül, hogy tudnánk, mit miért teszünk. És főként...

A bizalom nem veszik el


Az utóbbi időben meglepő dolgokat művel. Jön, bújik, megölel, majd nagyot belém mar, megcsíp, erővel megszorít. És közben édesen mosolyog. Szándékosan fájdalmat akar okozni, nem is kétséges. Elsőre meglepőnek tűnhet, hiszen eddig olyan bújós, puhán simogató, ölelős gyerek volt. Másodjára viszont már nem is tűnik...

Legjobb lehetőség az újrakezdésre


Van az úgy, hogy az ember azt gondolja, már kifelé kapaszkodik a gödörből, és aztán kiderül, hogy még mindig lefelé ás. Amikor gyanítja, hogy az utca, amelybe bekanyarodott, az egy zsákutca. De azért elmegy a falig. Hétköznapi nyelvre lefordítva: mindannyiunk életében eljöhet az a pont,...

Újratervezés karácsony előtt


Mindjárt karácsony. És egy héttel ezelőtt magam sem hittem volna, hogy amit most leírok, az a valóság. Akkor a Jézuskától bánattal vegyes keseredettségemben egy helyes kis kiadó orvosi rendelőt kértem. Egy olyat, ahol a saját gyerekorvosi rendelésemet elkezdhetem végre, és folytathatom a baba-mama konzultációimat is....

Gyerekszáj


„Apa, van egy ötletem! Gyere, keressük meg az ötletemet!” „Anya, ne legyél mérges, mert az felesleges!”

Mesemondó


Számomra is meglepő, de ő az első gyerekem, akit két és fél évesen nem különösebben érdekel a könyvből olvasott mese vagy történet, legyen az bármilyen izgalmasan előadott, jópofa képekkel illusztrált, rövidke sztori is. A könyveket inkább egyedül, a saját tempójában nézegeti és maga fűz hozzájuk...

2500


Eseménydús és mozgalmas évet hagyunk a hátunk mögött. Már megint. És ha már mozgalmas volt, akkor ugyanígy is zárjuk. Ultrabalatonos futóanyus (plusz egy apus) csapatunk tegnap megtartotta mozgalmas évzáró morzsapartiját, és egyben megkezdtük az alapozást a jövő évi versenyszezonra 🙂 Ezek azok az anyák (és most...