Pontosan fogalmazva
A minap történt, hogy épp a kocsiból kászálódtunk Julcsival kifelé. Egy háromajtós Nissan Micra hátsó ülésén lévő gyerekülésből azért nem olyan könnyű kihámozni egy nagykabátos, duplanadrágos, csizmás kisgyereket.
Szintén télikabátban félig be kell mászni, aztán váll-kar- és hasizomból kiemelni a tizenöt kilós gyereket. Hogy könnyebben menjen, megkértem, hogy segítsen.
„Julcsi, légyszi segíts kiszállni!”
Látszólag rá se hederített, ezért kénytelen voltam kierőlködni őt egymagam.
Amint leraktam a földre, és a lába biztosan talajt fogott, abban a pillanatban belekapaszkodott az autón kívül támaszkodó lábamba, és nagy erővel húzni kezdett kifelé.
Végül is nem tett mást, mint segített kiszállni…
Szó szerint értelmezte azt, amit én kissé pongyola módon fogalmaztam meg.
Tanulság: nem árt, ha pontosan, sőt gyerekfejjel gondolkodva fogalmazzuk meg, amit akarunk. Ha mégsem, akkor pedig ne lepődjünk meg, ha érdekesebbnél érdekesebb helyzetekben találjuk magunkat…
www.babamamaharmonia.hu
www.magamraismero.hu
www.babaharmonia.hu