Csodát láttam
Tegnapelőtt délután olyan csodát láttam, amitől könnybe lábadt a szemem. Pedig semmi mást nem csináltam, mint fekete-fehér fotókat nézegettem sok más ember társaságában.
Egy számomra kedves fotós élete első kiállításának megnyitóján voltam.
Ő maga meleglelkű fotós, kreatív nő, feleség, háromgyerekes anya.
És igen, mi is ott vagyunk Julcsival az egyik fotón, a másikon meg én, kedvenc íróhelyemen, a könyvtárban. De nem is ez a lényeg.
Olyan pillanatokat örökített meg a szívével, amikor mi, nők olyat csinálunk, amit mindennél jobban szeretünk. Kötényben, gumicsizmában, futóruhában, maszatos kézzel, kócosan, sárosan, a konyhában, a tanteremben, a könyvtárban, a műhelyben. Egyedül, de sosem magányosan, vagy épp másokkal egybeolvadva. Legyen az a gyerekünk vagy legyenek az unokáink, a tanítványaink, a vendégeink.
És mindannyian, minden helyzetben, minden pillanatban gyönyörűek vagyunk.
Persze, hiszen épp azt éljük át, amikor önmagunkkal azonos, hiteles nők lehetünk.
Ha arra jártok, nézzétek meg a móri Lamberg Kastélyban Beszedics Szilvia „Ezerarcú nők” című fotókiállítását!
(fotó: Beszedics Szilvia)