Magamraismerő

Írja: Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Bizsereg az egész gyerek


Ahogy átlépte a bűvös másfél éves kort, több szempontból is kinyílt számára a világ.

Eddig is igazi kis kalandor volt. Kíváncsian jár-kel, mindent megfigyel, mindent megnéz, megfog, megtapogat, meghallgat. (Például a bevásárlás vele külön történet, az is megér majd egy kis sztorizást…)

Az utóbbi hetekben egyre inkább az emberekkel keresi a kapcsolódást, és az emberek számára nyílt ki ő maga is.
Ezidáig is barátságos, bizalommal teli gyerek volt, de most már látványosan keresi a kapcsolatot másokkal. Önbizalommal telve ugrik fejest az emberi kölcsönhatásokba.

Ha szimpatikus neki valaki például a boltban, egy kis ideig nézi az illetőt, figyeli, majd megszólítja, ráköszön. Hangos „sziák” kísérik, amerre jár.

Imádja, ha látogató jön hozzánk. Ilyenkor pezseg, bizsereg az egész gyerek. És ellentmondást nem tűrően figyelmezteti a vendéget, hogy fel ne merjen állni a székből és el ne merjen menni.

Természetesen a beszélgetésekben is aktívan részt vesz. Egy kis előadóművészetért, olykor drámai alakításért pedig nem megy a szomszédba.

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna