Magamraismerő

Írja: Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Edzésterv gyerekvállalóknak


Van egy visszatérő tapasztalatom, élményem, amely nem hagy nyugodni. Nevezetesen az, mikor kisbabás szülők, anyák és apák vallják azt magukról, hogy teljesen felkészületlenül érte őket babájuk születése, és sokszor meglepetéssel vegyes kétségbeeséssel szembesültek csecsemőjük viselkedésével, igényeivel, ezzel az egészen új élethelyzettel.

És az sem hagyott békén, amikor újra meg újra azt hallottam tőlük, hogy kezükbe kapták a babát, és fogalmuk sem volt, hogy mihez kezdjenek vele. Ez volt az indulás, és ez a helyzet az első hetekben csak tovább fokozódott.

Ahogyan sokszor azt is elmondják, hogy: „pedig elolvastam szinte minden gyerekneveléssel kapcsolatos könyvet, de mégsem tudtam, mit kellett volna tennem ott és akkor, amikor a gyerekemet hazavittem a kórházból”.

Elgondolkodtam azon, vajon hol voltak eddig a kisbabák ezeknek a nőknek és férfiaknak, leendő anyáknak és apáknak a közeléből? Mennyi élő, szagos-illatos, hangos, tapintásos-öleléses élményük volt a babavállalás előtti életükből során? Gyakran említik, hogy a saját babájuk volt az első, akit így a kezükbe fogtak. Előfordult, hogy soha korábban nem volt dolguk kisbabával.

Azt gondolom, ez csak részben az ő felelősségük. Másrészt a környezetüké, a neveltetésüké, azé a létformáé, amelyben felnőttek, amelyben élünk.

Ilyenkor mindig a békebeli nagycsalád jut eszembe, ahol a kislányok és a fiúk is kezdettől részt vehettek az éppen született új családtag életében, gondozásában. Nekik teljesen természetes volt, hogy időnként rájuk bízták a kisebbeket, majd pedig egyre nagyobb felelősséggel járó feladatokat kaptak.

Emlékszem, én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy gyerekkoromtól kezdve mindig volt olyan kisbaba, kisgyerek a családunkban, a környezetünkben, akire anyukámmal együtt rendszeresen vigyáztunk. És már tizenkét-tizenhárom évesen sem jelentett problémát, hogy egy csecsemőt pelenkázzak, megetessek vagy időnként felügyeljek rá. És arra is emlékszem, hogy imádtam csinálni, és alig vártam, hogy babaközelben lehessek.

Amikor három és fél évvel ezelőtt a kislányom megszületett, a nagyobbik lányom tizenkét éves volt. De már sokkal korábban érdeklődni kezdett arról, milyen egy magzat, mit tud éppen most a pocakban fejlődő tesója, mit fog tudni és milyen lesz majd az, amikor ő is itt lesz velünk. Mindent tudni akart. Talán az sem véletlen, hogy magzatnyi húga első látványos pocakbéli megmozdulását nővére simogató tenyerének produkálta, mindenki, de leginkább az ő nagy örömére.

A kicsi születése után pedig kezdettől jött, figyelte, hogy én mit csinálok. Sokat kérdezett, én pedig sokat meséltem neki arról, mit tud éppen a húga, hogyan „működik”,  mit miért úgy csinál, ahogy. De nem csak látni akarta, hanem csinálni is. Egyre többször kérte, hogy ő foghassa, szeretgethesse, fürdethesse, öltöztethesse. Egy idő után a szoptatáson kívül gyakorlatilag bármit megcsinált a húgával.

De ami ennél is fontosabb, különleges, tartalmas kapcsolatot alakítottak ki egymással. Én pedig semmi mást nem tettem, mint hagytam őket egymásra találni. Igyekeztem nem beleszólni, nem kijavítani azt, ahogyan  a nagylányom pelenkázott, etetett vagy éppen öltöztetett. De említhetném a fiaimat is, akik szintén vigyázták, sétáltatták, etették és szórakoztatták a húgukat, és teszik a mai napig.

Egy aranyszabály volt kezdetektől, amit mindig, minden körülmény között igyekeztem és igyekszem szem betartatni velük. Nagyon egyszerű:

„Bánj vele úgy, ahogyan szeretnéd, hogy veled is bánjanak!”

Ők még nem tudják, de én igen, hogy dupla ajándékot kaptak a sorstól. Egy hugicát, meg rengeteg tudást, élményt és tapasztalatot arról, milyen együtt élni és hogyan lehet bánni egy kisbabával. És hamarosan jön a bónusz, hiszen majd’ 18, 16 és 14 évesen még egy hugicával lesznek többen, vele együtt pedig várhatóan újabb sok-sok élménnyel és tapasztalattal (no meg empátiával és alkalmazkodóképességgel is) gazdagodnak.

Nyilván nem minden kamasznak vagy fiatal felnőttnek adatik meg az, hogy ily módon kisbaba pottyanjon a családjába. De amikor gyerekvállalásra adjuk a fejünket, testünket és lelkünket, sokat tehetünk azért, hogy ne álljunk majdan döbbenten friss kiscsomagunk fölé hajolva.

Őszintén arra bátorítok minden babát tervező, leendő anyát és apát, hogy tudatosan keresse a kapcsolatot a csecsemős, kisgyerekes családokkal.

Gyakran látom azt, hogy amint egy baráti körben valakinél kisbaba születik, a még gyermektelen párok eltávolodnak tőlük. Hirtelen mintha nem is egy nyelvet beszélnének, mintha nem értenék meg egymást.

Noha más életet élnek, ettől függetlenül kölcsönösen sokat adhatnak egymásnak. Az anya őszintén, hitelesen megoszthatja élményeit a leendő anyával, aki viszont rengeteg gyakorlati tapasztalatot szerezhet a kisbabával. Hangosat, békéset, szagosat, illatosat, simogatóst, ölelőst, de frusztrálót is. Kicsit a saját bőrén (és persze egyéb érzékével is) érezheti, milyen gondoskodni egy csecsemőről. Ugyanez érvényes az apákra is.

Nem mellesleg ez a szülő könnyíthet saját lelkén és ha kis időre is, de segítséget kaphat a baba gondozásában. Ha őszinte érdeklődéssel fordulnak feléje, minden anya és apa megnyílik a sorstársak előtt. Az ilyen szövetségekben pedig nagy-nagy erő rejlik.

És ha netán nincs kisgyerekes család a közelünkben, akkor is számos olyan lehetőség adódhat, ahol ilyen családokkal spontán módon kapcsolatba kerülhetünk.

Eszébe jut-e vajon egy gyermeket tervező nőnek és férfinak, hogy tudatosan keresse a kapcsolatot a játszótéren, a strandon, a szállodában, bárhol a kisgyerekesekkel? Ne adj’ Isten, eljárna a közeli baba-mama klubba, ahol szintén sok-sok babás tapasztalattal lehetne gazdagabb?

Hasznosak lehetnek a csecsemőgondozásról, gyereknevelésről szóló könyvek, cikkek, ismertetők, de élethű élmények, látott, hallott, tapintott, szagolt tapasztalat nélkül pusztán elolvasott oldalak maradnak.

 

 

Ha magadra, magatokra ismersz, ha hasonló nehézségekkel küzdötök, gyermekorvosként, szülő-csecsemő/kisgyermek konzulensként és családterapeuta-jelöltként a segítségetekre lehetek. Személyes konzultációra a 30--es telefonszámon tudsz időpontot egyeztetni velem Budapestre.

Ha úgy érzed, szülői szerepedben bizonytalan vagy, nehézségeid vannak a hétköznapok levezénylésével, úgy érzed, elfáradtál, támogatást keresel, segítséget kérsz, vagy csak meghallgatásra vágysz, lehetőséged van személyes találkozóra, konzultációra velem Budapesten, a II. kerületben. Párkapcsolati problémák, a családi élet nehézségei, a harmónia felbomlása esetén is keressetek bátran!

Ha csecsemőtöknél, kicsi vagy nagyobb gyermeketeknél alvási, táplálási, viselkedésbeli problémákat észleltek (sírósság, nyugtalanság, erős dacosság, „hiszti”, testvérféltékenység, agresszivitás, szorongás, félelem az elválástól), nem hízik, hasfájós, és próbálkozásaitok a problémák megoldására eddig nem jártak sikerrel, a konzultáció és terápia szintén segítségetekre lehet. Erre is a 30--es telefonszámon foglalhattok időpontot Budapestre.

További részletek: http://www.babamamaharmonia.hu

 

 

 

 

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna