Magamraismerő

Írja: Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Bélflóra és viselkedés


Tudtad, hogy gyermeked bélflórájának összetétele sok minden más mellett hatással lehet akár a gyerek viselkedésére is?

A mikrobiom a testünkben, testünkön élő mikroorganizmusok összessége, melyek lehetnek velünk békében együtt élők, lehetnek kifejezetten előnyösek, de számunkra potenciális veszélyt jelentők is. Védenek, táplálnak, de időnként kihasználnak, megbetegítenek minket.

Testünk saját sejtjei közös rendszert, ökoszisztémát képeznek ezekkel a mikroorganizmusokkal, nem egymástól függetlenül működnek. Intenzív kutatás tárgya ma a mikrobiom, és egyre több bizonyíték áll a rendelkezésünkre arról, hogy hatással van agyunk működésére, sőt ezen túlmenően befolyással lehet a viselkedésünkre is. Ugyanez lehet érvényes a gyerekünknél is.

Például feltételezések szerint kisgyerekek esetében a bélflóra összetétele, a baktériumok mennyisége hatással lehet a kicsik magatartására, vizsgálatok szerint főként a fiúk esetében. Ma már bél-agy tengelyről, szabályozásról beszélünk, és tudjuk azt, hogy a két rendszer, a két szerv kommunikál, együttműködik a másikkal. De hogy a kisgyermekkori viselkedés tekintetében melyik a kezdeményező, melyik hat a másikra és pontosan hogyan, még nem világos, és intenzív kutatások tárgyát képezi.

Az már nagyon valószínűnek látszik, hogy bizonyos viselkedési mintázatok, magatartási minőségek (pl. félénkség, extroverzió) nem önmagában veleszületett temperamentumbeli vonások, hanem a bélflóra összetétele is hatással lehet rájuk.

Feltételezések szerint a bélbaktériumok közrejátszhatnak például abban, hogy stresszhatás kapcsán mérsékelt stresszhormon-válasz következzen be, vagyis az adott kisgyerek egy stresszhelyzetet kevésbé megterhelőnek éljen meg. Székletvizsgálatok azt is mutatják, hogy bizonyos bélbaktérium-összetétel gyakrabban jár együtt olyan viselkedéses jegyekkel, mint például a kíváncsiság, a pozitív hozzáállás, az impulzivitás vagy a szociabilitás.

Nyilván még rengeteg további vizsgálatra és sok bizonyítékra lesz szükség, de maga a gyanú már sok izgalmas kérdést vet fel.

Például könnyen elképzelhető, hogy a nem is túl távoli jövőben egy székletvizsgálat segíthet felderíteni egy viselkedésbeli probléma, stresszkezelési nehézség hátterét. És a bélflóra módosításával ezek a problémák akár kiküszöbölhetővé, megszüntethetővé vagy legalábbis enyhíthetővé válnának.

Izgalmasan hangzik, ugye?

(Fotó: Pixabay)

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna