Magamraismerő

Írja: Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Testképzavar gyerekkorban?


Az év végi ünnepek egyik mellékhatása lehet az, hogy a gasztronómiai élvezeteknek hála, magunkra szedünk néhány nemkívánatos kilót. Persze ez máskor is előfordulhat.

Ilyenkor hajlamosak vagyunk arra, hogy a tükör előtt állva vagy ruháinkat magunkra erőltetve hangosan minősítjük a külsőnket, kinézetünket, legtöbbször nem a legelőnyösebb stílusban. Van, hogy látványosan drasztikus diétába kezdünk. És mindennek természetesen a gyerekünk is tanúja.

Na, ez az, ami miatt érdemes nagyon odafigyelnünk arra, hogyan viszonyulunk a testünköz és hogyan kommunikálunk róla.

Azt már kutatásokból tudjuk, hogy kiskamasz-kamasz gyerekünkre, különösképpen a lányunkra, leginkább pedig az ő testképére komoly hatással van az, hogy anyaként hogyan látjuk mi magunkat, mennyire vagyunk elégedettek magunkkal, és ezt hogyan fejezzük ki.

Bár a tanulmányok elsősorban a serdülőkre összpontosítanak, léteznek kutatások, amelyek azt mutatják, hogy már az ötévesnél fiatalabb gyermekek is képesek a súlyuk miatt aggódni, ha a szülő akaratlanul a fenti negatív példával jár elöl.

Az 5-8 éves gyerekek nagyobb valószínűséggel elégedetlenek a testükkel, ha úgy gondolják, hogy anyukájuk nem elégedett a sajátjával. Vizsgálatok szerint a lányok több, mint fele és a fiúk egyharmada hiszi azt, hogy a jelenlegi súlya több, mint amennyi ideális lenne. 

Ami pedig még megdöbbentőbb: már a hét éves kor alattiak is képesek diétába fogni, étkezésüket korlátozni emiatt. 

Úgy tűnik, hogy ennek megelőzésére a pozitív szülői példa lehet a legjobb módszer. Vagyis az önostorozás és fogyás erőltetése, a táplálék látványos megszorítása helyett az egészséges táplálkozáshoz és életmódhoz való pozitív hozzáállásunk és ennek hiteles megvalósítása a leghatékonyabb módja annak, hogy a gyerekünk és az ő testképe egészséges legyen és az is maradjon.

(Fotó: Pixabay)

 

Ha magadra, magatokra ismersz, ha hasonló nehézségekkel küzdötök, gyermekorvosként, szülő-csecsemő/kisgyermek konzulensként, pár- és családterapeuta-jelöltként a segítségetekre lehetek. Személyes konzultációra a 30--es telefonszámon tudsz időpontot egyeztetni velem budapesti magánrendelőmbe.

Ha úgy érzed, szülői szerepedben bizonytalan vagy, nehézségeid vannak a hétköznapok levezénylésével, úgy érzed, elfáradtál, támogatást keresel, segítséget kérsz, vagy csak meghallgatásra vágysz, lehetőséged van személyes találkozóra, konzultációra velem Budapesten. Párkapcsolati problémák, a családi élet nehézségei, a harmónia felbomlása esetén is keressetek bátran!

Ha csecsemőtöknél, kicsi vagy nagyobb gyermeketeknél alvási, táplálási, viselkedésbeli problémákat észleltek (sírósság, nyugtalanság, erős dacosság, „hiszti”, testvérféltékenység, agresszivitás, szorongás, félelem az elválástól), nem hízik, hasfájós, és próbálkozásaitok a problémák megoldására eddig nem jártak sikerrel, a konzultáció és terápia szintén segítségetekre lehet. Erre is a 30--es telefonszámon foglalhattok időpontot.

További részletek: http://www.babamamaharmonia.hu

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna