„Nem eszik a gyerekem…”
Azt gondolnánk, nincs az evésnél egyszerűbb, magától értetődőbb dolog a világon egy csecsemő vagy egy kisgyermek számára. Olyan, mint a légvétel. Élvezettel eszik, gyönyörűen hízik, öröm nézni. Megy minden, mint a karikacsapás.
Hát nem. Sajnos nem is olyan ritka dolog egy csecsemő vagy egy kisgyerek életében, hogy az evés problémává, akár súlyos problémává válik. Egy szülő számára pedig nem sok szorongatóbb érzés létezik, mint napjában többször megtapasztalni, hogy nem tudja táplálni a gyerekét. Elviseli a sok sírást, éjszakázik hónapokon keresztül, megküzd a hisztikkel, de ha nem tudja őt megetetni, félelem és rettegés lesz úrrá rajta.
Átmeneti etetési probléma a legtöbb gyerek életében előfordul, amikor néhány napig, egy-két hétig a korábbihoz képest kevesebb ételt fogad el, válogat, egyes ételeket visszautasít. Ezek a helyzetek legtöbbször rövid időn belül maguktól megoldódnak. De mi van akkor, ha a helyzet rosszabbodik? Ha egy hónapnál is tovább tart a probléma? Ha a gyermek fogyni kezd? Mit kezdjünk ezzel a nehezen viselhető helyzettel?
Nem is gondolnánk, hogy gyerekünk evésére mennyi-mennyi külső és belső körülmény és tényező van hatással…
Álljon itt egy történet. Név és egyéb külső ismertetőjegyek nélkül és a család engedélyével, természetesen. Úgy, ahogyan az anya átélte a konzultációk sorát, ahogyan ő látta, az ő szavaival, kommentár nélkül.
„Kisfiam 2013 elején született. Életének első hónapjait tragédiák sorozata övezte. Életmentő műtéten esett át, meghalt az ikertestvére. Mi, a szülei is nagyon rossz lelkiállapotban voltunk. Nem éppen a boldog babázós korszakunkat éltük. A fiamon is meglátszottak ezek a dolgok. Nem volt valami mosolygós baba. Az evéssel egy darabig nem volt gond, de kb. négy hónapos korában szinte egyik napról a másikra abbahagyta az evést. Nagy küszködések árán tudtunk csak belediktálni egy pár korty tápszert.
Az én fiam nem azért sírt, mert éhes volt, hanem mert etetni akartuk. Onnantól kezdve kizárólag álmában tudtuk megetetni. Több, mint két hónapig működött az álometetés, aztán már az sem. Fél éves korában fogyni kezdett, és sajnos nem volt más választásunk, mint beleegyezni a szondás táplálásba. Kapott egy állandó szondát, és azon keresztül etettük nap, mint nap. Felmerült, hogy hosszú távon hasfalon át beültetett gyomorszondát kap.
Teljesen elszokott az evéstől, a száján keresztül pár korty vizet nyelt, semmi mást. Már attól is sírt, ha csak a szájához nyúltam. Még a játékokat sem vette soha a szájához, mint a hasonló korú gyerekek. Nagyon kétségbe voltam esve, azt gondoltam, már soha nem fog normálisan enni. Belekerültem egy ördögi körbe, ahonnan nem volt kiút. Minél jobban erőltettem az evést, ő annál jobban elutasította.
Aztán a védőnőnk segítségével eljutottunk a szülő-csecsemő konzultációra. Úgy gondoltam, mit veszíthetek, és tényleg szükségem van külső segítségre, szakértelemre, mert ebből a gödörből már egyedül nem tudok kimászni. Így hát elkezdtük a terápiát. Átsegített bennünket azon a nehéz időszakon, amikor kikerült a szonda és újra szájon keresztül kellett ennie a fiamnak. A konzultációk során fény derült nagyon sok olyan dologra, amin sürgősen változtatni kellett. Elsősorban az én viselkedésemen és hozzáállásomon. Rengeteg módszert tanulhattam az etetéssel kapcsolatban. Mit, hogyan, mikor és mennyit, mindenféle erőltetés nélkül! A legnehezebb feladat számomra az volt, hogy el tudjam fogadni azt, hogy a gyerekem nem feltétlenül akarja ugyanazt, mint én. Megadni neki a döntés jogát bizonyos dolgokban. Megtanultam empatikusabb lenni a gyerekkel szemben. Beleképzelni magam az ő helyébe, és egy kicsit az ő szemével látni a helyzeteket.
Szépen lassan elkezdett enni a kisfiam, fokozatosan próbálkoztunk a szilárd étellel, és már azt is meg tudja enni. Nem lett belőle egyáltalán „zabagép”, de azért önmagához képest egész nagy mennyiségeket meg tud enni, és ami a lényeg, hogy érdeklődik az étel iránt, megkóstol dolgokat. Még ha nem is eszik belőle, legalább az ízeket érzi. Rágcsálja a játékokat, és hozzá lehet nyúlni a szájához. A súlygyarapodása elég lassú, de mindig pozitív irányt mutat. Még egyszer sem fogyott a szonda kivétele óta.
Több, mint másfél év telt el az első konzultáció óta. Amikor belegondolok, hogy honnan indultunk és most hol tartunk, rájövök, hogy nagyon nagy utat tettünk meg. A konzultációk segítségével egy beszűkült állapotból visszataláltam régi önmagamra, ami nem mellesleg kihat az élet minden területére. A konzultációk nélkül nem tudom, hol lennénk, de jobb bele sem gondolni. Az evés nálunk mindig érzékeny pont lesz, és azért vannak néha nehezebb időszakok, de nem ez a központi téma. A fiammal való kapcsolatom is rengeteget változott az elmúlt időszakban. Büszkén mondhatom, hogy van egy két éves, értelmes, cserfes szájú kisfiam, aki TUD ENNI!”
Ennyi a történet. Arról pedig, hogy hogyan válhat az evés, az etetés problémává, és mit tehetünk, hogy ne így legyen, a következő bejegyzésemben írok.
Ha úgy érzed, anyai szerepedben bizonytalan vagy, nehézségeid vannak a hétköznapok levezénylésével, úgy érzed, elfáradtál, támogatást keresel, segítséget kérsz, vagy csak meghallgatásra vágysz, lehetőséged van személyes találkozóra, konzultációra velem Budapesten, Székesfehérváron és Móron.
A 30-4795795-ös telefonszámon kérhetsz tőlem előre időpontot.
Ha csecsemődnél vagy kisgyermekednél alvási, táplálási, viselkedésbeli problémákat észlelsz (sírósság, nyugtalanság, erős dacosság, „hiszti”, testvérféltékenység, agresszivitás, szorongás, félelem az elválástól), nem hízik, hasfájós, és próbálkozásaid a probléma megoldására eddig nem jártak sikerrel, a konzultáció szintén segítségedre lehet. Ugyanezen a telefonszámon foglalhatsz időpontot Budapestre, Székesfehérvárra vagy Mórra.
További részletek: http://www.babamamaharmonia.hu
