Neverending story
Lassan egy éve, hogy ezt a fotót és gondolatsort posztoltam a Balaton Sound árnyékából.
A változatlanság kedvéért a majd’ tizenhét évesünk megint élményt kért a név- és születésnapjára. Pontosabban egy heti fesztiválbérletet, de most a változatosság kedvéért a Voltra.
Bár azóta egy évvel öregebb lett, de most nem vagyunk ott a közelben, sátorban lakik, és teljesen önellátó az iskolatársakból verbuválódott tucatnyi fős (nagykorúakat is tartalmazó) csapatban.
Ugyan a szervezés során megpróbálkozott egy kis ködösítéssel, ami miatt megrezdült a léc, de végül, hála a szülői bizalomnak, bizonyos feltételek mellett rábólintottunk a dologra.
Így aztán lehetővé vált, hogy a képen látható tavalyi partyarccal idén is összefusson 
?
Hát igen. Az első szülői évek sem egyszerűek, de talán annyiból könnyebbek, hogy magunknál tarthatjuk a kontroll jelentős részét, ami-valljuk be-ad némi biztonságérzetet a szülői szerepben lubickolók számára.
Aztán eljön a kamaszkor, és azon megy a belső tipródás és a meccs önmagunkkal (no meg a gyerekkel), hogy hogyan, mikor, és mennyi kontrollt adjunk át. Ezzel együtt pedig mennyi felelősséget, magunkra véve helyette valami fajsúlyosabbat.
Neverending story…
