Magamraismerő

Írja: Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Ottalvós


A történet ott kezdődött, hogy a Nagylánnyal kontrollvizsgálaton voltunk délelőtt a város túlfelén. Ahol “csak” az eső esett. Intéznivalóink végeztével naivan Budakeszin keresztül mentünk volna haza, előtte pedig Julcsiért a bölcsibe. Volna…

Az időjárás és a bkk közbeszólt, és amikor már fél órája araszoltunk felfelé a behavazott emelkedőn az elakadt buszok között, akkor sejthető volt, hogy nem fogunk odaérni délre a bölcsibe. De ahogy a helyzet kinézett, félő volt, hogy estig se. Visszafordulás, nagy kerülő az M1/M7-es felé, és közben telefonváltások a bölcsivel, hogy szörnyen restelljük, de muszáj lesz ott aludnia.

Ami önmagában nem nagy cucc. Na, de életében először…?

Valami azt súgta, hogy ebből a helyzetből is csak én csinálok problémát. És a gyanúm persze be is igazolódott.

A bölcsi vezetője nevetve újságolta a telefonban, hogy ő még gyereket így örülni nem látott, mint amikor Julcsi megtudta, hogy sajnos nem érek érte oda, és emiatt (végre) ott kell aludnia a bölcsiben. Konkrétan majd’ kibújt a bőréből.

Mondjuk voltak bizonyos előjelek, amelyek arra engedhettek következtetni, hogy minden oké lesz. Például a tegnapi kis alakítása, amikor a déli hazajövetel előtt rendre belefeküdt minden ottalvós kisgyerek ágyába.

El tudom képzelni, titokban mennyit drukkolhatott, hogy mára ilyen idő legyen… 

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna