Magamraismerő

Írja: Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

„Hozza” a család minden tagját


Gyakorlatilag alig veszünk játékot Kétésfélévesnek. Sőt, inkább nem, mint alig. Ami játéka van, az a tesóiról maradt a költözésünk előtti garázsvásár után, vagy az én harminc-negyven évvel ezelőtti gyerekkoromból származik. Illetve kezdetben még kapott ezt-azt, aztán látva az érdektelenségét, hamar leszoktunk róla.

Csakhogy ez az érdektelenség csalóka dolog ám!

Mert a játékokkal kezdetben úgy volt, hogy kipróbálta őket, és ha ment, ment, ha nem, akkor nagyjából letojta. Megpróbálta később, és ha akkor már ment, vagy felfogta és megértette a játék lényegét, akkor jóformán soha többé elő nem vette. Egy-két kivételtől eltekintve.

Így aztán nem hozza lázba a gyöngyfűzés, a kirakós változó jelleggel, de inkább nem, ugyanez igaz az építős dolgokra, a legózást is beleértve. A memória, a párosítós, a beszúrós, bedugós, sorbarakós stb. cuccok sem érdeklik különösebben. Nem „gyakorolja” a rajzolást, a színezést, a gyurmázást, a zsírkrétázást.

De: felveszi a rendelést és bevásárlólistát ír, ki- és bepakol a hűtőből, mosógépből, mosogatógépből, lesöpri a teraszt, porszívóz, tereget, locsol, gereblyéz, virágot ültet, kávéval kínál minket, palacsintatésztát kever, kenyeret ken, sajtot vág, összeszedi a szétgurult mazsolát. A konyhában és szerte a lakásban sertepertél.

Aztán: felüléseket csinál, futócipőt húz és fut, fekvőtámaszokat nyom és plankol. A tükör előtt illegeti magát. Lekezeli a nagypapát, ahogy a házhoz járó gyógytornásztól látta. Szerintem a kisujjában van a nyirokmasszázs minden csínja-bínja. Masszíroz és tornáztat.

Máskor tönkrement régi telefonon élménybeszámolókat tart a nagyszülőknek vagy ügyintéz, komplett bölcsis foglalkozást prezentál a babáinak. Aztán tisztába teszi és megeteti őket. Meg szurit és gyógyszert ad nekik. Levetkőzteti és felöltözteti őket. Majd megismétli ugyanezt saját magával is. Aztán bekrémezi magát, sőt a körömlakkal is próbálkozik.

Ja, és időnként iskolába is jár. Naná, hogy a Fazekasba. Ahol pont ugyanúgy hívják a barátnőjét, mint a nővéréét.

Megdöbbentő módon „hozza” a család összes tagját. Ezek az interakciók, kapcsolódások és utánzások, lekoppintások éltetik. Ennyi minden mellett kinek maradna ideje még „játszani” is? Amikor annyiféle ember veszi körül, akik ráadásul csupa izgalmas, „felnőttes” dolgot csinálnak.

Kész szerencse, hogy nem érti még, mivel is foglalkozik pontosan sebész-proktológus apukája.

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna