Magamraismerő

Írja: Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

A szülői túlvédés fogyatékosságot okoz?


Az optimális, „elég jó” szülői gondoskodás és a szülői túlvédés között első látásra szűknek tűnhet a mezsgye. Pedig egyáltalán nem az.

Az előbbi eredménye egy kompetens, képességeinek birtokában önmagából a legtöbbet kihozó, önmagát kibontakoztató, szuverén gyerek. Majd felnőtt.
A túlvédés viszont bizonyos értelemben fogyatékosságot okoz.

Ez gyakran csecsemőként elkezdődik ott, hogy „egyél még, mert nem nősz nagyra”, „kapsz egy kúpot, mert tegnap sem kakiltál”, „majd én megetetlek, mert te csak maszatolsz”, „aludnod kell, mert fáradt vagy”, majd kisgyerekkorban folytatódik azzal, hogy „ne szaladj, mert elesel”, „ne mássz fel, mert lepottyansz”, „rágd meg jól, mert megfulladsz”, „most már ne aludj, mert nem fogsz tudni elaludni este”, aztán gyerekkorban jön a „gyere, menjünk kakilni, mert látom rajtad, hogy kell”, „ehhez te még kicsi vagy”, „én fázom, nem veheted le a pulóveredet”, „majd én bepakolok neked holnapra, nehogy valami itthon maradjon”, majd kamaszkorban a „sapka nélkül nem mész sehova”, „ne csukd be a szobád ajtaját”, „tudni akarom, mire költöd a zsebpénzedet”, „neked semmi más dolgod nincs, csak a tanulás”, „azzal a gyerekkel nem barátkozhatsz”. Azután pedig a „legyél itthon kilencre”, „majd én kimosom a szennyesedet”, és „már megint a barátnődnél/barátodnál alszol?”.

És még sorolhatnánk.

A gyerek valós szükségleteihez illeszkedő szülői jószándék csodákra képes, a jószándék álcájába bújtatott, a gyerek valódi igényeivel és képességeivel köszönőviszonyban sem levő túlvédés viszont könnyen működésképtelenné teheti őt.

Ez is egyfajta karrier. Ilyet szánunk vajon a gyerekünknek?

 

 

Ha magadra, magatokra ismersz, ha hasonló nehézségekkel küzdötök, gyermekorvosként, szülő-csecsemő/kisgyermek konzulensként, pár- és családterapeuta-jelöltként a segítségetekre lehetek. Személyes konzultációra a 30--es telefonszámon tudsz időpontot egyeztetni velem Budapestre vagy Székesfehérvárra.

Ha úgy érzed, szülői szerepedben bizonytalan vagy, nehézségeid vannak a hétköznapok levezénylésével, úgy érzed, elfáradtál, támogatást keresel, segítséget kérsz, vagy csak meghallgatásra vágysz, lehetőséged van személyes találkozóra, konzultációra velem Budapesten és Székesfehérváron. Párkapcsolati problémák, a családi élet nehézségei, a harmónia felbomlása esetén is keressetek bátran!

Ha csecsemőtöknél, kicsi vagy nagyobb gyermeketeknél alvási, táplálási, viselkedésbeli problémákat észleltek (sírósság, nyugtalanság, erős dacosság, „hiszti”, testvérféltékenység, agresszivitás, szorongás, félelem az elválástól), nem hízik, hasfájós, és próbálkozásaitok a problémák megoldására eddig nem jártak sikerrel, a konzultáció és terápia szintén segítségetekre lehet. Erre is a 30--es telefonszámon foglalhattok időpontot Budapestre vagy Székesfehérvárra.

További részletek: http://www.babamamaharmonia.hu

 

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna

Dr. Aschenbrenner Zsuzsanna