Szülővé válás és leválás
Gondolhatjuk azt, hogy ha a szüleinkről már egyszer, jó esetben fiatal felnőttkorunkra leváltunk, akkor ez a dolog ki is pipálható.
A későbbiekben viszont lesznek olyan élethelyzeteink, amikor óhatatlanul, nem tudatosan ismét közelebb kerülünk a szüleinkhez. Például akkor, amikor gyereket várunk és gyerekünk születik.
Ahhoz, hogy önálló családdá fejlődhessünk, szülőként a saját hangunkat megtaláljuk, a saját szüleinkről újra (meg újra) le kell válnunk.
A mi szülővé válásunk szüleinknek is gyarapodás, de egyben egyfajta veszteség is, amellyel szembe kell nézniük, és fel kell dolgozniuk. Kicsit elveszik számukra a saját gyerekük, búcsúzniuk kell a saját szülői feladataiktól és kötelességeiktől, és újra előjöhet bennük saját, korábbi leválásaik emléke.
Óhatatlanul előjönnek bennük olyan kérdések, hogy vajon a gyerekük vagy ők maguk a jobb szülők-e? Előjöhet a rivalizálás, az elvárások, a féltékenység is.
Egy nagyszülőben ott van az a nem tudatos törekvés, hogy saját anyaságát vagy apaságát, saját szülői magatartását szeretné viszontlátni a gyereke szülői viselkedésében.
Ha azt látja, hogy a lánya/fia másképp csinálja a dolgokat, az nyugtalansággal töltheti el. Komoly konfliktust okozhat benne az, ha a gyereke nem az ő mintáját követi. Úgy érezheti, hogy ha a gyereke nem őt követi, akkor talán ő annak idején nem is csinálta jól.
Feloldást az adhat ebben a helyzetben, ha megengedi, hogy a gyereke úgy tegye a dolgait, ahogyan szeretné. A gyereke pedig segítheti abban, hogy úgy tudjon belemerülni a nagyszülőségbe, hogy örömét lelje benne, új minőségében értelmet találjon.
Ugye, hogy nem csak szülővé válni nehéz? Nagyszülővé válni legalább ilyen nagy feladat.
(Fotó: Pixabay)
